Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Praznovszky Mihály: Teleki László és a vármegyék 1861-ben

egy-egy ilyen emberre való emlékezés a jövendőben is mindig mértéke, illetve „próbaköve leend azon haladásnak, mit az emberfaj bölcsesség és erényben teszen." Egy nappal később a megyei közgyűlés ismételten foglalkozott Teleki emlékével.

71 Ékkor fogalmazták meg a nógrádiak a maguk gyászlevelét, amelyet ugyancsak elküldtek szerte az ország más vármegyéibe. Ha csak minden kommentár nélkül felsoroljuk azokat a kifejezéseket, amelyekkel Teleki Lászlót illették, még szemléletesebbé válik előttünk a helyzet: „a képviselőház vezérszónoka; a democratia ragyogó lovagja; az egykori ellenzék szemefénye; a tántoríthatatlan elvhűség utánozásra méltó példánya; az 1848-dik törvények száműzött vértanúinak kitűnő jelese; a nemzet remény csillaga." Méltó tehát, hogy e rendkívüli férfiú hamvai a majdan felépítendő nemzeti Panteonban találjanak végső nyugodalmat s kérik, hogy ennek létrehozását minden megye támogassa. Ugyanakkor Nógrád megye a maga illetékességén belül mindent megtesz, hogy Teleki László emlékét halhatatlanná tegye. Jegyzőkönyvileg jelentik ki, hogy gróf Teleki László „halála nemzeti közcsapás". Az országgyűléssel hivatalos formában is közöltetik „a megye fájdalma". Családjának illő gyászlevelet írnak. Losoncon és Balassagyarmaton utcát neveznek el róla, arcképét megfestetik a megye nagy üléstermébe, s ezekkel kapcsolatban minden költséget a megyei pénztárból fizetnek ki. Még ezen a napon meg is fogalmazták és elküldték a részvétlevelet a legközelebbi hozzátartozónak, Teleki Auguszta grófnőnek.

72 „Méltóságos grófnő! Az egész nemzetet leverő híre gróf Teleki László halálának, a megye közönségét kétszeresen sújtja, mert a felejthetetlen elhunytban nem csak a haza nagy emberét, hanem e megye büszkeséggel magáénak tartott hű fiát vesztette! Életéhez, hazaérkezéséhez hazánk feléledésének, felvirágzásának reményei fűződtek. Hittük, hogy a dicső hont — mit gr. Teleki József a „Hunyadiak korában" remek tollal rajzolt élőnkbe, mint Magyarország leendő Nádora — gróf Teleki László fogja előteremteni! Hittük, hogy a 12 évig külföldön viselt töviskoszorú sebeit a nemzet hálája behegesztheti, s a szent mártyr koszorúiba hervadhatlan virágokat tűzhet a nemzet közszeretete, a viszontlátás édes öröme. Halálával reményeink is sírba szállottak, s azt nem engedte a gondviselés, hogy a nemesek legnemesbikének, ki értünk annyit tett és annyit szenvedett tartozásunkat csak némileg is leróhassuk. Mi vígasztalhatatlanok vagyunk! s mély fájdalmunknak csak az szerez némi enyhületet, hogy e gyászsorokban Méltóságodnak az elhunyt köztiszteletű testvérének s ekként az érdemekkel tündöklő gr Teleki családnak elpanaszolhatjuk szomorúságunkat, levertségünket. Méltóságodat ha vigasztalja valami, úgy az bizonyára az összes nemzet közbánata és a megye minden kebelt átható közgyásza. Kelt Bgyarmaton, 1861. évi május 28-én tartott bizottmányi közgyűlésünkből." A május 29-i közgyűlésen újra csak felmerült Teleki László neve, mert ekkor határoztak úgy, hogy a gyászünnepség két emlékbeszédét kinyomtatják majd egy hét múlva az első alispán, Dessewffy Ottó javaslatára úgy döntöttek, hogy a kiadványból befolyt bevételt átadják a Magyar Tudományos Akadémia javára.

73 Az összeg nagysága lényegtelen, de a gesztus szép. Lehetne sorolni az okokat számosan, amelyek a szomorú véghez vezettek. Most tárgyalt témánk csak egy szerény adalék, amely a bizonyítékok felsorakoztatott légiójával hihetőnek tűnik: a nemzet felfokozott várakozása, az extázisig vitt rajongás, a vármegyék térdrerogyó hódolata olyan magasságokat nyitott meg Teleki szeme előtt, ahonnan lenézve csak a pusztulás végtelen vízióját láthatta maga előtt. 134