Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Kovácsné Bircher Erzsébet: Brennbergbánya munkásmozgalma 1867 és 1922 között

— meghatározták a legkisebb alapbéreket, — követelték a pótműszakok eltörlését, a bérek pontos fizetését, — követelték, hogy a bánya nem szervezett munkást ne alkalmazzon, és ismerje el az igazgatóság a bizalmiakat. Az igazgatóság elutasította a kérvényt, így szeptember 12-én kitört a sztrájk: 800 munkás hagyta el a bányát. A város katonaságot rendelt ki a kolóniára, az igazgatóság pedig azzal fenyegetőzött, hogy elbocsátja és 8 napon belül kitoloncoltatja a sztrájkolókat. A kilátástalan helyzetben 150 bányász kért útlevelet. A rendőrség elutasította a kivándorolni szándékozók A kérését, de kitoloncoItatta a felbujtónak tartott munkásokat. A városi rendőrkapitányság 5 napi fogházbüntetésre és a község elhagyására ítélte Weidlich Izidort, a sztrájk vezetőjét. A bányászok végül ígéretet kaptak az igazgatóságtól, hogy legfontosabb kéréseiket teljesítik, így felvették a munkát. Azonban a bérlő nem tartotta be ígéreteit, ezért 1907. november 15-én 500 bányász ismét sztrájkba lépett. A 36 órás munkabeszüntetéssel elérték, hogy a bányaigazgatóság kénytelen volt teljesíteni legfontosabb követeléseiket, és 6 %-os drágasági pótlékot fizetett a munkásoknak. (6) A hároméves sztrájkhullám legkiemelkedőbb eseménye az 1909. október 1. és december 5. közti nagyszabású munkabeszüntetés volt, amely nemcsak a környező munkásság támogatását vívta ki, hanem országos jelentőségűvé nőtt. Érdekes módon a bánya tulajdonosa, Sopron szabad királyi város is a munkások mellé állt a bérlővel vívott küzdelemben. A sztrájk kiváltó oka az volt, hogy a napi munkaidőt 10-ről 12 órára emelte az új igazgató, akit a munkások nem ok nélkül „oláh tigrisnek" neveztek. Az, hogy rászolgált a nevére, jellemzi az a mód, ahogyan a sztrájkot igyekezett megtörni: a sztrájkoló bányászokat elbocsátották és családjukkal együtt kilakoltatták a bánya tulajdonát képező lakásokból. November végére nők és gyermekek kerültek az erdőbe, akik tehetetlenségükben Sopronba menekültek. A város a szélmalmi laktanyában rendezett be számunkra szükségszállást. Hamarosan 400 bányász menekült ide, de Riegel — a polgármester felszólítása ellenére is — folytatta a kilakoltatást. A sztrájkolok részére a kereskedelmi alkalmazottak egyesülete és az építőmunkások 2719 koronát gyűjtöttek össze. A Szociáldemokrata Pártban pedig 3601 korona gyűlt össze megsegélyezésükre. (7) A város számára is nagy kárt okozott a sztrájk. Az 1908. november 26-i törvényhatósági bizottsági ülés jegyzőkönyvöből kiderül, hogy kb. 100 000 koronára becsülték a bányatüzekből, omlásból fakadó károkat. (8) A Törvényhatósági Bizottság javasolta, hogy a város bontsa fel a szerződést Riegel igazgatóval. Erre a gondolatra jutottak annak a nagygyűlésnek a résztvevői is, amelyet 1909. november 14-én Sopronban a Szociáldemokrata Párt rendezett. Garbai Sándor javaslatára a következő határozatot fogadták el: „Sopronban 1909. november 14-én megtartott népgyűlésen egybegyűlt polgárok és munkások megvetéssel gondolnak azon törvénnyel és liberalizmussal össze nem egyeztethető hatósági eljárásra, melyben a brennbergi munkások részesedtek. Tekintettel azon körülményre, hogy a brennbergi bánya Sopron város polgárságának tulajdonát képezi, ezen bánya azonban Illés bányaszakértő szerint veszélyeztetve van, követeli a népgyűlés, hogy a bánya három külföldi szakértő által felülvizsgáltassák, és ennek eredményéhez képest a közgyűlés határozza el a bérlet azonnali felbontását. ' (9) Az egész város viharos hónapokat élt át, de sem a radilis polgárság, sem a szociáldemokrata mozgalom támogatása nem volt elegendő a sztrájk sikeréhez. A szenvedés, éhezés megtörte a sztrájkolókat: 1909. december 6-án anélkül, hogy eredményt értek volna el, felvették a munkát. (10) 74