Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)
Kovácsné Bircher Erzsébet: Brennbergbánya munkásmozgalma 1867 és 1922 között
Az 1910-es évekre a politikai tevékenység fellendülése és az SZDP befolyásának erősödése volt a jellemző. Ez nyilvánult meg abban a beszédben is, amelyet 1912-ben az SZDP soproni titkára tartott egy népgyűlésen. Az általános választójoggal kapcsolatban kiemelte fontosságát, amennyiben lehetővé teszi a társláda intézményeinek központosítását, új erőteljes munkásvédelmi törvények keresztülvitelét. 1913. március 4-én az országos sztrájkmozgalomhoz csatlakozva, a bányászok beszüntették a munkát: a sztrájkot Wejdits Béla megyei párttitkár vezette. A bányaigazgatóság nem akadályozta a politikai sztrájkot, de éberen vigyázott, nehogy bérkövetelő sztrájkká fejlődjék. A háború első éveiben a brennbergi bánya gazdasági, társadalmi — politikai életében viszonylagos nyugalom volt. A háború azonban hamarosan éreztette hatását; a bányát katonai felügyelet alá helyezték. A háborús viszonyok a nyersanyagellátásban, technikai felszerelésben egyaránt érezhetőek voltak, a termelés erőteljesen visszaesett. 1917. januárjában egy hét alatt nem termeltek annyi szenet, amennyit a háborút megelőző 1 nap alatt. Az ellátás 1917 tavaszán már oly mértékben romlott, hogy az igazgatóság is kénytelen volt elismerni: az elégtelen munkaintenzitás oka az általános elnyomorodás. 1917. május 5—május 17. között a bányászok magasabb munkabért és felemelt fejadagot követelve sztrájkoltak. A sorozatos sztrájkmozgalmak szerény eredményeként emelték fel a napi lisztfejadagot. (11) A munkásság politikailag is aktivizálódott: ennek jele volt, hogy 1917. május 1 -ét közösen ünnepelték meg. A munka szabotálása 1918-ra egyre gyakoribbá vált. Blasián Viktor igazgató elődjének embertelen módszerét akarta követni: bevonultatta a munkások vezetőit. A munkások tiltakozására a válasz a további bevonuItatás lett és a katonának elvittek családtagjainak kilakoltatása. A válság egyre mélyült, ami december 16 án a Blasián Viktor elleni merényletben csúcsosodott ki. (12) A „brennbergi cárt fegyverrel űzték el a bánya munkásai. Utódját, Jónás Lászlót 9 pontból álló memorandummal fogadták a munkások, amelyben konkrét bér- és szociális követeléseiket mint a közös munka alapfeltételét kötötték ki. A válság a Tanácsköztársaság kikiáltásával oldódott meg: szocializálták a bányát. A telep élére a műszaki vezetőség mellé direktórium került. A bányászokkal április 6-án Kellner Sándor és Entzbruder Dezső nagygyűlésen ismertették a proletárforradalom célkitűzéseit. A bányászok élén jártak a Sopron megyei ellenforradalmak leverésében is. Az április 3-i soproni gazdag-polgár lázadást június elején több helyen kirobbant ellenforradalmi zendülés követte. A megye több helységében az ellenforradalmárok összehangolt támadást intéztek a tanácshatalom ellen a június elején lezajlott vasutas sztrájkkaal együtt. A csonai, kapuvári és lövői lázadás elvágta Sopront az országtól, a Nagycenken és Kópházán gyülekező ellenforradalmárok fegyveres ereje és a hivatalnokok sztrájkja azonban megtört a soproni munkások önfeláldozásán: Knapp Gábor vezetésével leverték az ellenforradalmat. (13) A megye területén lezajlott zendülések nemcsak az ellenforradalmi erőket hozták felszínre, hanem megmutatták a tanácshatalom vezetésében helyi szinten is meglevő ellentéteket. A tanácskongresszussal egyidőben megindult a kommunisták elleni támadás. Az augusztus 1 i budapesti változások már megváltozott körülményeket találtak. A Tanácsköztársaságot követő fehérterror rémuralma miatt a kommunisták emigráltak. De erős maradt az itthon maradottak ellenállása, ugyanis Brennbergben már augusztus 30-án sztrájk volt, amikor az országos munkabér leszállítás arányában 30 %-kal itt is csökkentették a munkabért. Ez visszamenőleg két hónapra volt érvényes, és a különbözet megfizetését követelték a munkásoktól. A bányászok nemcsak a munkát tagadták meg, hanem a tüzőr-szolgálat teljesítését is. (14) A bányászok egy része nem volt hajlandó felvenni a munkát: újabb csoport indult emigrációba, ezúttal Franciaországba. 75
