Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Csiffáry Gergely: A XVIII–XIX. századi szénbányászati kezdeményezések a Bükk-hegységben

ki találta a szenet. Csupán feltételezhetjük, hogy megjegyzése Fazola Henrikre utal, akinek származása, családja itáliai eredetű. Hofner János ekkortájt Fazola mellett a legjelentősebb egri lakatosmesternek számít, és — többek közt — egyidőben dolgoztak az egri megyeháza vasmunkáin. Fazola Henrikről ismeretes, hogy még 1758-ban került Egerbe gr. Barkóczi Ferenc egri püspök hívására, aki az Egerben folyó nagyszabású építkezéseknél kívánta foglalkoztatni. Fazola néhány év alatt anyagi függetlenségre tett szert, és a város legtehetősebb polgárainak a sorába emelkedett. Már bizonyára Egerbe településekor is befolyásolhatta az, hogy a környező Bükk hegyeinek ásványai feltáratlanok. Amikor pedig 1763-ban megindult az egyetemnek tervezett Liczeum építése, még hatalmasabb megrendeléseket kapott. Ebben az időben az Egerben megindult építkezésekhez szükséges vasat a Gömör megyei Csetnekről, Dobsináról, Mecenzéfről hozták. Az egyre fokozódó vasigényt azonban már nem tudták kielégíteni a messziről hozott nyersvas-szállítmányokkal. A közelben kellett vasérclelőhelyek után kutatni. Az anyagilag megerősödött és függetlenné vált Fazola Henrik önmaga kezdett bányászati kutatásokba. 1765—1769 között mintegy 4 évig járta a Bükk és a Mátra hegyeit. Ez a megerőltető munka egészségét is kikezdte, miközben a reménybeli bányák kutatótáróinak nyitása felemésztette jövedelmét. Nem feledkezhetünk meg e kutatások lényeges eredményeitől. Fazola 1767-ben fedezte fel az egerbaktai kőszenet, a felsőtárkányi tetőfedő palakövet és az upponyi Péter-bánya rég elhagyott, beszakadt aknáiban a kiváló vörösvasércet. 1767. november 17-én a turzási jogát jegyeztette be a jászói bányakönyvbe a parádi Fehérkő-hegyen levő timsós forrásra. 1769. március 14-én szerzett jogosítványt a parádi timsós forrás mellett levő ezüst és rézbányahelyekre. 1769. november 2-án bejegyeztette jogát a Gyöngyösoroszi határában a falutól közel másfélórányi járásra levő, régi beomlott Ferenc-táróban található mindennemű ércre. Ezen a napon még a Bükk északi előterében, az általa megtalált 3 kőszénlelőhelyet is bejegyeztette. Köztük volt a Mályinkán a Gaborahegyen, Tardonánál a sajoszentpéteri út mentén, és Parasznyán azon a régi útnál — mely Diósgyőrbe vezetett — fekvő szénlelőhely. Az 1767-ben felfedezett egerbaktai kőszén kiaknázására hamar akadt vállalkozó is Schöner Xavér Ferenc személyében, aki a szomolnoki bányafelüegyelőség alkalmazottja volt. Teljes bizonyossággal nehéz ma már pontosan azonosítani azt a helyet vagy határrészt, ahol Fazola Henrik a baktai kőszénre bukkant, mert a szenet kibúvásokon többfelé is ismerhették. Legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az Egerbakta-Bátor közti völgyben találtak rá elsőként a szénre. Itt ma is a völgyben húzódó műút mentén többfelé a felszínen is megtalálható a szén. Ugyanakkor meg vannak a nyomai annak is, hogy a szenet egyidőben tárókon vagy kibúvásokon alkalmilag, hosszabb-rövidebb ideig fejtették is. 1767 fordulat a Bükk-hegység szénkutatása szempontjából. Schöner Xavér Ferenc, aki az egerbaktai szénre jogosítványt szerzett, 1767. szeptember 30-án Diósgyőr felett mintegy félórányi járásnyira is talált szenet. Ezen kívül megszerezte még a Bogácson talált kőszenet is. A diósgyőri kőszén előfordulásának ismereteink szerint ez a legkorábbi említése. Érdekes, hogy a Bükk két pontján szinte közel egyazon időben bukkantak szénre: Egerbaktán és Diósgyőrött. A Bükk már ismert szénelőfordulási helyei további biztatást jelentettek a kőszén után kutatóknak. 1874-ben Hog Pongrác egri nyergesmester, aki egyúttal bányakutató is volt, a Bükkben többfelé talált kőszenet a hegység nyugati és dél-nyugati vidékén. A szén felfedezését területünkön is csak jóval később követte a termelés megindítása. A Bükk első szénbányáját 1796 márciusában Egerbakta és Bátor határának érintkezési vonalán 62