Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Fűrészné Molnár Anikó: A tatabányai bányamunkások élet- és munkakörülményei, politikai szervezettségének problémái a gazdasági világválság éveiben

lőtték. Mintegy 3000 főre becsülhető a népgyűlésen megjelentek száma... A népgyűlésen megjelent nagy tömegek hitet tettek az általános, titkos választójog mellett..." (30) Az ilyen nagylétszámú gyűlés azonban nem volt általános. 1930 végétől pedig a bányaigazgatóság egyre inkább betiltotta a gyűléseket. A MÁK urai a munkások kulturális csoportjait is igyekeztek „szétrombolni". „Igy ment tönkre a bányamunkásság valamennyi dalkara, majd hasonló sorsra jutott a nagyon kiválóan működő vegyes zenekar is. Bámulatraméltó a tatabányai szénmedence munkásainak erőfeszítése — írta az SZDP központi közlönye —, hogy mindezek ellenére nem hódolt be a hatalomnak és elpusztított kultúrszervei helyébe megszervezte a szavalókórust..." (31) A tatabányai rendőrkapitányság jelentése szerint a telepre 125 Népszava érkezett. A Tatabánya című Egyházközségi Értesítő 500 Népszavát említ a „Közigazgatás és az emberek" c. szociográfia ténymegállapítása szerint. A tanulmány ehhez még hozzáfűzi: „... a bányászok kezében, ha bizalmas körben hiszik magukat, a Népszava igen gyakran látható. (32) „Ez az egyetlen terület — olvasható a Népszavában Tatabányával kapcsolatban —, ahol nem sikerül a bánya igazgatóság megfélemlítési kísérlete. Hiába a térmesterek ellenőrzése, a bányász nem járatja a lakására a Népszavát, de azért minden nap megveszi és minden számát elolvassa." (33) Amikor az SZDP 1932-ben megindítja az „olcsó Népszava agitációt, a tatabányai szénmedencében is mindenütt megindult az új előfizetők gyűjtése. A gyűjtés olyan eredményes volt, hogy — a Népszava által leközölt jegyzék szerint — a tatabányai szénmedencéből érkezett az egyik legjelentősebb pénzküldemény a szénmedencék közül. (34) Az SZDP-be Tatabányán számos kommunista vagy szimpatizáns bányász is belépett. Az „együttműködés" azonban a válság vége felé egyre inkább elmérgesedett, az egymás elleni csatározások egyre sűrűbbé váltak, ami a kommunista érzelmű bányászok kiválását eredményezte. Különösen kiélezte az ellentétet a Franciaországból és Belgiumból hazatérő bányászok bírálata. Mindez erős hatással volt a bányászok politikai hangulatára. A kommunista szervezkedés A válság nehéz évei alatt sem mondott le a KMP a bányászok szervezéséről és a válság időszaka alatt több ízben sikerült kapcsolatokat kiépíteni a bányászokkal. Az illegális mozgalomnak — érthetően — nem volt sok tagja, de befolyása messze túlterjedt a tagok számán. Vidéken a szervezkedést a csendőrség állandó ellenőrzése különösen megnehezítette. Ennek ellenére Tatabányán már 1929-ben kiépített illegális sejt-szervezet működött. A kommunisták arra törekedtek, hogy a helyi szervezetek vezetésében befolyást szerezzenek, a szakszervezetből kimaradt munkások visszalépjenek, a bányamunkásság mozgalmát kiemeljék a mélypontról, ahová az opportunista vezetők tevékenysége süllyesztette. A tatabányai kommunisták jó munkáját bizonyítja, hogy a helyi bányászszakszervezet vezetése az ő kezükbe került. A KMP budapesti vezetősége, sőt a Bécsben működő Külföldi Bizottság (KUB) is számontartotta a munkásmozgalom és az osztályharcos öntudat tekintetében példásmúltú Tatabányát. 1929. augusztus 1-re, az első világháború kitörésének 15. évfordulójára a világ haladó munkássága „Soha többé háborút' jelszóval békeemlékünnepet akart rendezni. Magyarországon a KMP nagy országos tüntetést szervezett erre a napra. A KUB Berlinből Budapestre küldte a békeemlékünnep megszervezésére Háy Mihályt. „Háy Mihály pár nap alatt hatalmas munkát végzett: szervezett, röpiratokat szerkesztett, kidol52