Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Amikor a bányászattal kapcsolatban választottuk meg témánkat, arra gondoltunk, hogy — ami itt már az előbbi köszöntőben is elhangzott — gyakorlatilag Nógrád megye ipara, társadalma történelmi fejlődését alapvetően meghatározó iparág múltját kell a tudomány sokoldalú szempontjai alapján feltárnunk. A bányászattal, a bányamunkások életével kapcsolatos ismeretek további pontosítására, differenciálására, a róluk alkotott kép többdimenziós megfogalmazására van szükségünk — mondtuk ki. Több olyan konkrét részterületet lehetne említeni, amelyben elindult a kutatás s dolgoztak kutatóink, pl. szénbányászat kezdetei, eredeti népesség társadalmi rétegződése, társadalmi szerkezet, az ipar és a hagyományos paraszti gazdálkodás kapcsolata, politikai küzdelmek története, bizonyos gazdaságföldrajzi kérdések, és nem utolsósorban a kapitalista bányászat kialakulásának tőkés vállalkozásai. Azt is el kell mondanunk, hogy volt egy olyan szándékunk is, hogy e kutatás jóvoltából a múzeumi gyűjtőmunka is gazdagodik, s az elméleti kutatás mellett, — ami gyakorta terepkutatással párosul — újabb tárgyak, tárgyegyüttesek, dokumentumok kerülnek a Nógrádi Sándor Múzeum gyűjteményébe. Választásunk földrajzilag Etesre esett. Ez pár kilométerre levő közeli bányásztelepülés Salgótarján mellett, gyakorlatilag tipikusnak is nevezhető, s a fenti kérdésekre, amelyeket felvetettünk a kutatási célokban, ezen a településen komplex választ is kaphatunk. A kutatás résztvevői alapvetően a salgótarjáni múzeum dolgozói, de kezdettől fogva törekedtünk más kutatók bevonására is. Igy kapott helyet sorainkban a levéltáros, könyvtáros és néhány olyan külső kutató, akiről tudtuk, hogy érdeklődése velünk rokon és számíthatunk a tevékenységére. A résztvevő intézmények 1977 november 24-e óta (ez az első szakmai megbeszélés időpontja): a Nógrádi Szénbányák Vállalata, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a Központi Bányászati Múzeum, a Nógrád megyei Könyvtár és a Nógrád megyei Levéltár. Az évek hosszú során menetközben bizonyos szakmai konzultációkra — hogy úgy mondjam: belső ellenőrzésekre — került sor, kik hol tartanak a kutatással. Ezek rendszertelen időközökben, három-négy évenként ismétlődnek, s ekkor állapodtunk meg arról, hogy mi az amit terveztünk, hol vannak lemaradások; mi az amit el kell hagynunk, mi az amit fel kell vennünk a kutatómunka folyamatába. Az elmúlt években a megye múzeumi évkönyveiben jónéhány tanulmány jelent meg e témakörből. Többek között: Szvircsek Ferenc, Vonsik Ilona, Balázs László, Molnár Pál, Schneider Miklós jóvoltából. Az 1980-as múzeumi évkönyvben pedig összegzés is napvilágot látott már. A kutatás főbb szempontjainak felvázolása mellett már bizonyos részeredményekről számoltak be kollégáink: Horváth István, Schneider Miklós, Szvircsek Ferenc, Molnár Pál, Vonsik Ilona, Balázs László. Másrészt helyt adtunk olyan külső kutatók publikációinak is, mint Kerényi Dániel, Kecskeméti Tibor, akik ennek a régiónak a bányászattörténeti vonatkozásban egészen speciális területeit vallatták meg. őszintének kell lennünk, s így szólnunk kell a gondokról is. A bányászattörténeti kutatásunk egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Elsősorban azért, mert azt a nagy célt, hogy a Nógrádi Sándor Múzeum koordinálja, összefogja, irányítsa a kutatásokat az ország más megyei múzeumaival, sajnos nem sikerült teljesen megvalósítanunk. Annak idején Tatabánya, Pécs jelentkezett erre a munkára, de szisztematikus együttműködés nem alakult ki közöttük. Elsősorban a személyi változások miatt. Ha valakivel elégedetlenek lehetünk, éppen Salgótarjánban az az, hogy menetközben több olyan fiatal muzeológus távozott el az intézményünkből, akinek részfeladatai lettek volna, amelybe belekezdett, próbált vele ismerkedni. Mindannyian tudjuk, hogy a kutatómunka megalapozása évekbe telik, egy év alatt a szakirodalmat sem lehet átnézni, nemhogy érdemleges eredményt felmutatni. Tehát a folyamatosság hiánya bizonyos fokig zavarta tevékenységünket. Aztán az a sajnálatos esemény is közbejött, hogy a Meyyei Levéltár nagy tudású igazgatója, Schneider Miklós váratlanul és tragikusan meghalt. Az ő elvesztésével hosszú időre megint hiátus mutatkozott a kutatómunka fontos területein. 4