Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Fűrészné Molnár Anikó: A tatabányai bányamunkások élet- és munkakörülményei, politikai szervezettségének problémái a gazdasági világválság éveiben

sítmény, hanem a politikai megbízhatóság, a magatartás szerint is szelektálhattak. Azok a bányászok, akik szervezkedni mertek, a bányáknál nem kaphattak munkát. A bányavállalatok rendszeresen továbbították egymásnak az elbocsátott „izgatók" névsorát. Igy a legöntudatosabb, legharcosabb bányamunkásoknak, ha nem akarták önmagukat és családjukat az éhhalál küszöbére juttatni, el kellett hagyniuk hazájukat. Tatabányáról a legtöbb kivándorló Franciaországba és Belgiumba ment munkát keresni. A még munkában állókat a munkanélküliség rémével tartották sakkban. A MÁK Rt. a szervezeti mozgalom megtörésére a gazdasági függőség kialakítása mellett ebben az időszakban elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy kiépítse alkalmazottai teljes szellemi függőségét. Katolikus egyesület Tatabányán a bányamunkások elleni harc szolgálatában A bányavezetőség erkölcsi nyomással igyekezett a bányászokat rávenni a templombajárásra. A különböző egyházak világi fejei mind bányatisztviselők voltak: a katolikus egyház világi feje a bányaigazgató, a reformátusé a bányafőfelügyelő, az evangélikusé a gépmester volt. (1) Az egyházak révén még munkaalkalom is adódott. Azt a munkást azonban, aki többször igazolatlanul hiányzott a templomból, elbocsátották. A MÁK Rt. teljes erővel támogatta a katolikus egyesületeket, amelyeket megpróbált szembeállítani a bányamunkásság szervezeteivel. Célját hatékonyan segítette megfelelően kiépített besúgó hálózata, amely térmesterekből, illetve altisztekből állt. A Credo-egyesületbe több mint ezer embert szerveztek be 1929-ben. „A fegyvereknek nem kell egyben sörétes puskáknak lenni, — írta a Népszava — (2) megteszi azt a munkából való elbocsátás fenyegetése is és puskás van elég." Az egyesület havonta tartotta gyűléseit. Élén Seedoch Vince prelátus állt. „Ez a pap jó kapitalista agitátor volt, mindig színre lépett, amikor a bányakapitalisták megkívánták tőle. (3) Attól kezdve, hogy megalakították a Credo-szervezetet, kellett egyházadót is fizetni a munkásoknak, ... 10 fillért. Ennek ellenében kaptak 1 brossurát." (4) Ez a „brossura a Tatabánya című Egyházközségi Értesítő volt. Az újság cikkei hasonlóan a társulat által rendezett katolikus rendezvényekhez, az osztálybéke gondolatát igyekeztek a fejekbe sulykolni. A gazdasági problémákért pedig a vesztett háborút és Trianont okolták. Az osztálybéke fontosságát hangsúlyozta Horthy Miklós is, 1930. augusztus 28-án, a tatabányai Munkáskaszinóban elmondott beszédében. „A kormány — mondotta Horthy — elsősorban a munkások helyzetével törődik. A gazdasági helyzet az egész világon nehéz, de hát ezen nem lehet utcai tüntetésekkel segíteni. A politikát az utcára kivinni annyi, mint a megfontolások helyett a vak szenvedélyeket tenni úrrá, ami a rend és konszolidáció hiányára mutatna. Ennek még a látszatát sem szabad felidézni.' (5) A MÁK urai elégedetten jegyezték fel, „Vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr Ő Főméltósága ... meglátogatta tatabányai üzemeinket, megtekintette munkásjóléti intézményeinket és legmagasabb elismerését fejezte ki. (6) Annak ellenére, hogy Horthy „mindent rendben talált" és a telep politikai hangulata is „kielégítő volt, nem tartotta haszontalannak megjegyezni, hogy kérései nem teljesítése esetén „a kormány tudni fogja a kötelességét. Úgy látszik, hogy megjegyzése mégsem volt egészen alaptalan. Alátámasztja ezt megállapításaival az az 1937-ben készült tanulmány, amely a tatai közigazgatás felépítését, problémáit kutatva a bányatelep akkori életviszonyait is elemzi, „... a bányatelep légköre megkívánja 47