Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Zólyomi József: A falusi élet változásvizsgálatának eredményei Etesen

ferslógokban, vagy egykor ruhatárolásra használt ácsolt szekrényekben tartották. A gazdagabbak a kamra jelentős részét elfoglaló, vastag tölgyfa pallókból összerakott hombárokban tárolták a gabonát, amelyekből még szép példányokat láthattunk itt a faluban az ötvenes évek közepén. A szomszédos Karancs-vidéki falvakban még a húszas években is általánosan használták gabonatárolásra a szalmából font nagyméretű kasokat, a hordót. Ennek emléke Etesen már csak halványan élt, itt néhány esztendővel korábban kiszorult a tárolóeszközök közül. II. Állattartás A falu állatállományának összetételét, számszerű változását, háztartásonkénti megoszlását számos statisztikai összeírás, családi feljegyzés őrzi. Vizsgálatunk csupán a számos állatokra (ló, szarvasmarha, sertés, juh, kecske) terjedt ki, amelyek arányát, háztartásokban betöltött hasznát fajtánként ismertetjük. Az első szénbánya megnyitásakor az igaerő kilencven százalékát már a ló képezte Etesen. A levéltári adatokból, az adatközlők visszaemlékezéseiből egyértelműen kitűnik, hogy a lótartás fellendülésének nincs semmi kapcsolata a bányanyitásokkal, mert a korábbi évtizedekben is az igaerő többségét a ló jelentette. Ennek bizonyítására csupán két statisztikai adatot idézünk: 1870-ben és 1895-ben azonos számú lovat (117 darabot) írtak össze a faluban. Azt viszont nem tagadhatjuk, hogy a századforduló tájára az ökörállomány teljes megszűnése a helyi bányák kialakulásával hozható összefüggésbe. A bánya, a kolóniák lakói, a faluba települt kereskedők, a kevés földű gazdák, a zsellérek szinte állandó munkával látták el a lovat tartó gazdákat. A bánya élelmiszert, szenet fuvaroztatott, a kolónián lakó bányászok az eladásra szánt sertéseket fuvarosokká! szállíttatták a salgótarjáni vásárra, a kereskedők áruik szállítását ugyancsak a falu lovat tartó gazdáira bízták. A lóval nem rendelkező kisebb vagyonú parasztok velük végeztették el a szántást, a boronálást, a termény behordását. A zselléreknek szenet hordtak, gabonát vittek a malomba, sertést szállítottak a különböző vásárokra. A kolóniák kialakulása és benépesülése, a falu szegényebb rétegének kibővülése élénk kereskedelmi életet teremtett a községben. Lebonyolításában jelentős szerep jutott a lovat tartó gazdáknak. A ló státusz-szimbólumként is használható az akkori paraszti társadalom értékrendjében. Tartása vagyoni helyzethez kötött volt. Mivel lovat többségében csak a 10 holdon felüli gazdák tarthattak, ezért a lóval rendelkező gazdák száma a két világháború között sem változott. Az összeírásokból kiolvasható, hogy 1928—1944 között a lovat tartó gazdák száma mindig 59 volt. A tulajdonukban levő lovak száma évenként 120—170 darab között változott. A gazdák a fuvarozásra alkalmas nóniusz fajtájú lovakat maguk tenyésztették. Lovak eladásával, vételével, nyereséges kupeckedéssel nem foglalkoztak. Szarvasmarha A falu szarvasmarha állományának létszáma, összetétele a múlt század 70-es éveiben már azt a tényt rögzíti, hogy a parasztság szakított a korábbi évtizedek hagyományos szarvasmarha tartásával, amelynek elsősorban az volt a célja, hogy a vásárra, illetve eladásra tartott borjúk, fejőstehenek árából kiegészítse éves jövedelmét. A tavasztól-őszig állandóan legelőn tartózkodó növendékállatoknak már nyoma sincs ebben az időben. Legtöbben csak annyi fejőstehenet, borjút tartottak csupán, amennyi a család tejszükségletének kielégítésére elegendő, amenynyi a kiöregedett tehénállományt pótolta. 24