Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)
Lukács Gábor: „Haszontalan és Ujj Költségeket ne tegyen”: a Festetics-birtok reformja Nagyváthy János vezetésével
DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA „HASZONTALAN ÉS UJJ KÖLTSÉGEKET NE TEGYEN A FESTETICS-BIRTOK REFORMJA NAGYVÁTHY JÁNOS VEZETÉSÉVEL LUKÁCS GÁBOR 1. BEVEZETÉS A másfél évszázados török uralom és a Rákóczi-szabadságharc alatt a korábbi magyar főúri családok nagy része kihalt. A Habsburg-királyok az újonnan szerzett országból a hozzájuk hű nemeseknek adományoztak nagyobb birtokokat; eleinte nem magyar származásúaknak. Az új tulajdonosoknak sem a gazdálkodás, sem hazánk háborúktól elvadult tájai nem jelentett perspektívát; így érthető, hogy a megszerzett birtokoktól igyekeztek megszabadulni; melyeket a felemelkedő új magyar arisztokrácia tagjai vásárolták meg. A XVIII, század folyamán a nagybirtok súlya és szerepe a magyar mezőgazdaságban megnőtt. A mezőgazdaság színvonala a fejlett európai gazdálkodástól messze elmaradt, apáról-fiúra szálló tradicionális termelést folytattak Az új mezőgazdasági fogások, technológiák és eszközök átvételét akadályozta a tőkehiány és a képzetlenség, nem is tekintették tudománynak a mezőgazdaságot, öregbéresi „bölcsességek” és babonás hiedelmek alapján gazdálkodtak mind a paraszti, mind a nagybirtokokon. A nemességnek nem állt érdekében a gazdálkodás megújítása; a bőségesen rendelkezésre álló, de rossz hatékonyságú robotos munkásokkal műveltették meg földjeiket. A hatékonyabban dolgozó béresek alkalmazása a mezőgazdaság alacsony jövedelmezősége miatt nem volt lehetséges; ennek oka a még kialakulatlan piaci viszonyok, a fejletlen infrastruktúra, a kis számú és alacsony jövedelmű felvevő piac volt. Mária Terézia 1767-ben kibocsájtott Urbáriuma átalakulást indított el, melyet II. József rendeletéi, az egyre több, hazánkénál fejlettebb gazdálkodású országot látott fiatal nemes; a kor modem szaktudásának hazai adaptálása; továbbá a gabona iránt fellendülő kereslet a század kilencvenes éveire elodázhatatlanná tette a gazdálkodás megújítását. A XVIII, század utolsó évtizedében kibontakozó gabonakonjunktúra és a javuló értékesítési lehetőségek miatt több magyar főúr modernizálta uradalmai gazdálkodását. Főként azok a korabeli birtokosok szánták rá magukat a modernizálásra, akik már nem az úrbéres föld használatáért kapott gabonát értékesítették, hanem jövedelmüket majorságból szerezték, így nyitottabbak voltak a kezdetben költségesebb, de a robotnál sokszorosan termelékenyebb bérmunka alkalmazására. A „modernizált” nagybirtokok termelésében az uradalmi 263
