Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)

B. Gál Edit: Az Orczyak tiszaabádi uradalma a 18-19. században

DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA

A szabad foglalás a gyepük feltörésének speciális módja. A lakosság számarányához képest bőséges mennyiségű föld lehetővé tette, hogy minden évben a határ más-más részét műveljék meg. Ott és annyi szűzföldet törhetett fel egy-egy gazda, ahol és amennyi neki tetszett. E szabad foglalás csakis parcellázatlan területeken lehetséges, ahol nyomások még egyáltalán nincsenek, vagy maximum két nyomás valósulhat meg, de ebben az esetben sincs további határfelosztás.6 A szűz terület feltöréséhez - különösen a szikes, vízállásos gyepeken - megfelelő igaerő kellett. A 6-8 ökörrel rendelkező jobbágyot egész ekésnek, a 2—4 ökörrel rendelkezőt „cimborásnak” nevezték. A gyalogjobbágyoknak háza és földje igen, de igás állata nem volt. 1728-ban Tiszaabádon 1 egészekés, 8 cimborás, 15 gyalogjobbágy és 8 földnélküli zsellér élt. Ugyanekkor Szalókon nem volt senkinek 6 ökre, 2—4 ökörrel 12 jobbágy művelte a földet. A gyalogjobbágyok száma 5, a zselléreké 4 volt.7 Bél Mátyás még 1735-ben is így látja ezt a vidéket: „Régen nagyon sűrű népesség lakta ezt a tájat. Ma pedig egy mérföld körzetben is három, négy vagy még több elpusztult falu romjait látod, templomából csak a falak meredeznek az égnek. ” Tomaj puszta földje termékeny, sarjának, gabonának alkalmas. Abád és Szalók talaja tűrhető, de a népesség kevés és szegény. ”

1744-ben a hagyomány szerint báró Orczy Lőrinc földbirtokos 46 német családot telepített Szalókra. Az állandó megtelepedéssel minden faluban nőtt a népesség száma, s ezzel együtt egyre inkább csökkentek a szabad földterületek. A később letelepültek már csak a kedvezőtlenebb, távolabb lévő vidékeken foglalhattak földeket, jóllehet ugyanolyan mértékben voltak jogosultak a területre, mint a korábban betelepülők. A viták elkerülése végett mindenhol végrehajtják a nyomások dűlőkre, a dűlők parcellákra osztását, eltüntetik a parlagokat, így növelve a megművelhető földterület nagyságát. Ezeket a parcellákat azután évenként nyílhúzással újraosztják a gazdák között. A szabad foglalásból az újraosz- tásos földközösségbe való átmenet fokozatosan következik be, függvényeként a lakosságszám növekedésének. 1770-ben az úrbérrendezés idején mind Abádon, mind Szalókon ez az újraosztásos földközösség élt.

Az 1770. évi Urbárium előtti adatfelvételnél a 9 kérdőpontra adott válaszokból kiderül, hogy Abádon 8, Szalókon 10 kishold szántó jutott egy jobbágynak, de ezek nem voltak házhelyekre felosztva.8 Abád földesurai az Orczy-, Borbély-, Magyari-, Jármi famíliák. Robotot szükség szerint teljesítenek a jobbágyok: gabonahordás, 3 napi kaszálás, feltakarás. A kilenceddézsma természetben jár. A falu határában szántó-vető majorüzem működik.

„Szerződés szerint való adózásunk kezdődött 1768. esztendőben. Azelőtt pedig bévett szokás szerint szolgáltunk. Most való adózásunk áll 150 forintokbul. Ebbül

6 Soós, é.n. 25.

7 Soós, 1958. 7.

8 Soós, 1958. 15-16.

221