Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)

Rémiás Tibor: A szádvári uradalom lengyel (górál) telepesei a herceg Esterházyak és a gróf Andrássyak földesurasága alatt

(ö’Gfa---------------------------------------------------------------0) DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK

vadászata, sőt a derenkiek más „pusztító tevékenysége”, mint pl. a szarvasmarhák erdőben való legeltetése, a faj zás (falopás) vagy a tilalmasban való makkol- tatás, mindez együttesen kibékíthetetlen konßktushelyzetet teremtett az 1930-as évek közepére. Ez a konfliktus vezetett el Derenk felszámolásához, a falu lengyel telepes lakóinak széttelepítéséhez.

Először a m. kir. Államkincstár 1936 és 1939 között cserebirtokot ajánlott fel Kompokon (Eger mellett) majd Büdöskút-pusztán (Szendrő mellett) derenkiek számára. A lassúság a lakosság bizonytalansága és körülményessége az önkéntes áttelepedéseket sikertelenné tette. A gyorsabb és hatékonyabb áttelepítés megszervezésére a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium V. A. 1. Ügyosztálya, később pedig annak VII. B. főosztályának 3. Ügyosztálya lett kijelölve. Ennek eredményeképpen az addig egységes, zárt derenki lengyel ajkú közösség felbomlott és volt lakói számos, egymástól kisebb-nagyobb távolságban fekvő borsodi kijelölt falvakban találtak új otthonra: Ernőd - Istvánmajor, Ládbesenyő - Andrástanyan, Sajószentpéter, Ernőd, Vatta, Szendrő, Martonyi, Tóharaszt, Büdöskút-puszta.

A falu életét mindig is az anyagi szegénység, de a természeti gazdagság jellemezte. Az erdőkiélés, az erdei gazdálkodás kiemelt helyet foglalt el a derenkiek életében. Pénzkereseti lehetőséget a szénégetés, a fakitermelés, a cserhántás, a facsemeték ültetése, a fa fuvarozása, az erdőőri teendők, a medvéskert gondnoksága, az úri vadászatokon való hajtás jelentették. Nem volt elhanyagolható az erdei flóra (gyógynövények, vadgyümölcsök, erdei bogyós növények), az erdei fauna (főleg szarvasra, őzre és vaddisznóra vadásztak néhányan engedéllyel, többségük illegálisan) és az erdei fungi (tinóruk, róka vagy csirkegomba, erdei csiperke, galamb-gombafélék, szegfűgombák) begyűjtése sem.

A szolgalmi használati jogok szabályozásáig, 1880-ig a derenkieknek joguk volt falujuk határához tartozó erdőkben vadászni, ezt a jogot a későbbiekben megvonták tőlük. A derenki hegyi és erdei emberek fittyet hánytak a megváltozott körülményekre. A vadak elejtése (húsukért és a vetés védelmében) mindennapi élet szerves részét képezte, a mondhatni, semmi szokatlant nem jelentett, hogy a derenki férfiak jelentős része vadászott lakóhelye, az erdő közepén. Az 1880- as évektől tiltott tevékenységet hosszú időn keresztül (1943. évi kitelepítésükig) tudták folytatni, ami a közösségi összetartását is bizonyítja. A falubeliek közötti feljelentgetések fehér hollónak számítottak (csak a csendőri megszorítások kényszere adott erre példát).

A gróf Andrássyak az 1930-as évek közepén eladták az államnak, a Magyar királyi koronauradalomnak a Derenket körülvevő erdőket. A falu összterületének (2 585 kát. hold) csak 32%-a maradt a derenkiek (1935—38-ban 439 fő) tulajdonában. A kormány vadaskertet (medvés-, őz- és szarvas kerteket kerített le), halastavat (Ménes tó, nemesített halakkal) és vadászkastélyt (Szelce pusztán 1938-39- ben) alakított ki és épített fel Horthy Miklós kormányzó úr az előkelő, elsősorban

189