Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)

Rémiás Tibor: A szádvári uradalom lengyel (górál) telepesei a herceg Esterházyak és a gróf Andrássyak földesurasága alatt

DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA

tudunk elszámolni. Ők azok, akik a szigorú endogámiában elő (63,6%) derenki lengyelségből 220 év alatt, házasság, háború, amerikai kivándorlás, jobb megélhetés, stb. miatt elhagyták szülőfalujukat és nem helyben lettek eltemetve. Ezen személyek felkutatása, pl. a környező falvak házassági és halotti anyakönyveiben már kezdetét vette. Megnyugtató és lezárt eredményekről a kb. 350 fő személyre és elköltözésük okaira vonatkozóan beszámolni még nem tudunk.

Az 1857. évi országos népszámláláskor 68 családot írtak össze.

Az 1848—1849-es szabadságharcot követően két országos népszámlálást (1857 és 1869) is tartottak, amelyek a lakosság lélekszámának, felekezeti összetételének, az adózó polgárok vagyoni helyzetének összeírását célozták meg. Terjedelmi okok miatt csak az egyik részletezésére van módunk. Sokrétűsége és pontossága miatt választásunk az 1869. évi népszámlálásra esett. Derenken ekkor már 451 fő élt, elsöprő többségben római katolikusok. Vereb Pál 8 fős családja, Dajts Leopold kereskedő 3 fős családja és Sniczer Dávid korcsmáros 4 fős családja volt izraelita vallású és mindössze egy Ferenczi János nevű kéregető volt evangélikus.

A derenki lakosság ekkor 58 lakás céljául szolgáló építményben lakott. Valameny- nyi földszintes ház volt, túlnyomó többségben egy szoba-konyhás (kamrás) házban laktak. (5 ház alá pince is épült.) így az 58 háznak 62 szobáját, 47 konyháját (kamráját) és 5 pincéjét írták össze 1869-ben, amihez melléképületként 28 kamra (raktár), 8 pince, 59 istálló, 23 akol (hodály) és 39 csűr (pajta) is kapcsolódott. A templom és az egy tantermes iskola épületén túl a házak között találhattuk a helyi suszter, a kovács, a csizmadia és más kisiparos műhelyét, a pásztorok és az erdészek házait, valamint a korcsmát.

Az akkor már közel 150 éve Derenken lakó lengyel telepesek gerincét, magját az alábbi családok adták: Gogolya, Rémiás, Kusztván, Svéda, Bubenko, Szabados, Kuhta, Mizerák, Zubriczki, Voda, Toporczi, Tátray, Adamusz, Koranoszki, Grigely, Stefán, Svéda, Hudi, Svetlai, Liptai.

Szakmájukból (pásztor, erdész, kocsmáros, kisiparos, stb.) eredően betelepülők vagy házasság folytán beköltözött családok voltak: Juhász, Tóth, Vereb, Krehely, Sifáry, Szalay, Krajnyák, Kováts, Dajts, Vozák, Munkátsi, Soltész, Velgyák, Krajlik, Kerekes, Bastyur, Kuru, Dúll, Sniczer, Ferenczi.

A háziállatok nagy száma jelzi a földművelés mellett az állattartás fontosságát, mondhatni dominanciáját a derenki lakosság körében. Legnagyobb számban ekkor a faluban juh volt, de a 386 darabból mindössze 30 volt nemesített, a többi közönséges. Közkedvelt volt a szarvasmarha is. Valamennyi magyar szürke marha volt, a csira vagy riska svájciakat itt nem honosították meg. Összesen 60 tehenet, 114 ökröt és 63 borjút írtak össze 1869-ben. Ekkor a derenkiek is a marhahúst gyakrabban fogyasztották, mint a sertés húst, de az utóbbi növekvő népszerűségét jelzi, hogy már 90 sertést tartottak a településen. Az igavonó lovak száma Derenken a 40 évvel azelőttihez (1828) képest majdnem harmadára csökkent, mindössze 32-t scribáltak az összeírók.

185