Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)
Ján Zilák: Üveggyárak a véglesi uradalomban a XVIII, század végéig
DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA ÜVEGGYÁRAK A VÉGLESI URADALOMBAN A XVIII. SZÁZAD VÉGÉIG JÁN ZILÁK Bevezető A véglesi (VíglaS) uradalom meglehetősen nagy területén az üveggyártás mindhárom alapanyaga (kvarc - szilícium-dioxid - Si02, víz és fa) nagy mennyiségben fordult elő, így mintha előre elrendeltetett volna az üveghuták megjelenése. A helyi földesurak, a Csákyak és Esterházyak, nagyon jól látták a korabeli fejlődési irányzatokat, ezért már a XVII. század végén beindították uradalmuk területén az üvegmanufaktúrákat. A legrégebbi üveghuta a véglesi, melyet egy faanyagban gazdag területen építettek fel. A tisztán mezőgazdasággal foglalkozó környezetben az üveghuták munkásai különleges közösséget alkottak: életüket a hutában élték le, s lakóhelyeiket is annak közvetlen közelében építették fel. Házastársat is egymás közül, vagy a szomszédos Divényhutában (Divínska Huta, ma Stará Huta, azaz „Óhuta”) választottak maguknak. Idővel ugyan megszűnt az üveggyártás, ám a település fennmaradt, hiszen a huták egykori munkásai közül sokan váltak favágóvá vagy földművessé. Többen azonban más hutákba mentek dolgozni. A véglesi uradalom esetében szerencsének mondható, hogy két huta működött párhuzamosan, így az egyik megszűnése után néhány üvegkészítő a mai Zólyommiklóson (Detvianska Huta) működő hutában jutott munkához. Ezt az üveghutát a Gyetvára (Detva) vonatkozó legrégebbi anyakönyvi bejegyzések „vitraria nostra“ (a mi üveggyárunk) néven említik; szintén a földesurak alapították a XVIII, század hatvanas éveiben. Az utolsó előtti üveghuta a herencsvölgyi (Hriüová) volt, mely az ottani völgyről kapta a nevét. Az első üvegkészítők ide is a megszűnt zólyommiklósi hutából érkeztek, ám később a közelebbi és távolabbi vidékekről, sőt a cseh, morva és osztrák országrészekből, illetve Németországból is érkeztek üvegkészítők s más munkások. Az így kialakult lakosság olyan konglomerátumot alkotott, amelybe csak elvétve tudott bekerülni valaki a helyi földművesek közül. A herencsvölgyi üveggyár a XIX. század harmincas éveiben öltött üzemi jelleget. Fogalommá vált az ipari kiállításokon, és hírnevét egészen megszűnéséig megőrizte. A közeli Nagy- szaláncon (Slanec, más néven Skalisko) működő fióküzem szintén egy modem üveggyár volt. Ez volt az utolsó, amelyet a helyi üveggyár bérlője, a Perger-család építtetett. 149
