Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Pálmány Béla: Végvárak Nógrád vármegyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában (1663–1703)
Ki kell emelnünk, hogy az egykori végvárak újonnan települt lakói az 1690-es években fegyvereket viseltek — a parasztvármegyékhez hasonlóan. Amikor az uralkodó rendeletére a budai kamarai bizottság elrendelte, hogy „a mindenféle gyanús személyektől, akik katonaságnak színlelve magukat fegyvert hordanak, de nincsenek beírva a katonai lajstromokba és zsoldot sem kapnak, be kell szedni a fegyvereket" Nógrád vármegye nemesi közgyűlése 1698. július 7-én határozatot hozott, hogy a szolgabírák hajtassák végre azt a falvakkal és egyúttal azt is előírta, hogy a tisztviselők név szerint írjanak össze minden egyes kereskedőt és kézművest, akik fegyvertelenül kereskedni és vásárokat látogatni nem tudnak és így a fegyverekre szükségük van. Az utasítás végrehajtásával kapcsolatos egyes kérdések tisztázása végett a vármegye küldötteket menesztett a budai kamarai bizottsághoz, utasításba adva, mondják el, hogy a fegyvereket már az egész parasztnéptől elvették és biztos helyre szállították, „kivéve azokat az egykori véghelyeket, amelyekben a lakosok azelőtt, a vadul rabló törökök nyargalászásai idején is fel voltak fegyverezve, úgymint Kékkő, Szécsén, Fülek, Gács, Divin és hasonlóak, és amelyeket lefegyvereztetni kevésbé lenne célszerű, mert előfordulhat, hogy váratlanul, általában véve és esetleg előforduló rablótámadások, és prédálások elhárítására a vármegyének kötelessége lenne az, hogy készenlétben tartson legalább valamelyes létszámú fegyveres csapatot, nehogy azoknak a szándéka, akik esetleg titokban rablótámadásokat szoktak elkövetni, egy ilyen általános lefegyverzés nyomán a szabadabb garázdálkodásra alkalmat jelentsen. Hangsúlyozzuk, hogy az egykori végvári települések fegyveresei nem tartoztak a Nógrádban ekkor még virágzó — bár már a nemesi vármegye irányítása alá rendelt — parasztvármegyéhez, jóllehet parancsnokaikat ugyancsak hadnagynak (ductor) illetve tizedesnek (decurio) nevezték. Ha meggondoljuk, hogy a parasztvármegyéket az adózó nép az egész 17. század folyamán főként a magyar királyi végházak prédáló, fosztogató katonái ellen való védelme céljából tartotta fenn, tehát a paraszti önvédelmi szervezet és a végvári vitézlő rendek egymás atavisztikus ellenfelei voltak, nem csoda, hogy később is megkülönböztették egymástól a falusi nép illetve a volt végházak — részben kereskedő, kézműves foglalkozású,tehát „pallérozottabb" — lakosságának fegyveres szervezetét. Van azonban kézzelfogható bizonyíték is a végvári múltú és a paraszti települések védelmi szervezetének elkülönülésére. Szakály Ferenc a parasztvármegyékről írt monográfiájában 7 térképen is feltünteti az 1699-ben — tehát éppen ezekben az években — Nógrád vármegyében szolgáló paraszthadnagyok lakóhelyeit, azonban sem Füleken, sem Szécsényben, sem Kékkőalja, sem Divényalja, sem Gácsalja vagy Nógrád mezővárosaiban, sem pedig a végvári jellegű Buják, Hollókő, Somoskő településeken nem jelez hadnagyságot — csupán Balassagyarmaton. Valószínű, hogy szervezetileg ekkor is a volt főkapitányok — Koháry István és Balassa Ádám — „botja alá tartozó félkatonai szervezetek (tizedalják, compániák) éltek ezeken a helyeken, azonban közvetlen bizonyítékot erre eddigi kutatásaink során még nem találtunk (bár az 1703-as szécsényi és kékkői események, Réthey Ferenc és Dúl Mihály szereplése is ezt látszik igazolni). Figyelemre méltó, hogy nem korlátozódott ez a szervezet a Koháry jószágot képező Fülek, Szécsény és Balassagyarmat volt végvárakra, hanem az Eszterházy birtokában lévő Buják várában is éltek 1698-ban fegyveres várőrző, de paraszti munkából élő családok, csakúgy, mint Hollókőn! A földesurak viszonya a lakosok praesidiarius jogaihoz elég ellentmondásos volt. Sem Gácsban, sem pedig Balassagyarmaton és Füleken nem engedték meg a protestáns vallásgyakorlatot, jóllehet éppen végvári szabadságaikra hivatkozva kérték a templomok és prédikátorok engedélyezését a lakosok. Magukban az idézett szécsényi és balassagyarmati telepítőlevelekben sem esik szó a katonai kötelezettségekről, ugyanakkor viszont a lakosok éjjel nappali variálást, kíséretet adást és postai szolgálatokat, továbbá végházi szabályok szerint élést emlegettek az 1690-es évektől a Rákóczi szabadságharc utáni évekig, erre hivatkozva igényelve a mentességet 95 •
