Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Benda Kálmán: A magyar nemesség iskolázottsága a 16–17. században

deákját, mert maga nem biztos a latinban. Ránk maradt Argenti jezsuita szerzetesnek Bocskai előtti audienciájáról készített följegyzése. Ebben azt írja, hogy a fejedelem néhány szóval latinul üdvözölte őt, majd tolmáccsal beszélgettek. Persze lehet, hogy ez bizonyos politikai-taktikai okokból történt. De a fejedelem levelezése is azt tanúsítja, hogy a klasszikus műveltség nagyon messze volt Bocskai Istvántól. Leveleiben a példákat, utalásokat a korabeli katona-életből veszi, klasszikus hasonlatot, az ókori görög vagy római mitológiára történő utalásokat nem találunk nála. Ezeket föltehetően nem is ismerte. A Bibliát idézi vagy pedig a közismert magyar közmondásokat. „Nekünk karón varjut ne mutogasson" — írja egyszer, „azt a táskát, mely a nyakunkat igen megcsiszolta" többé nem hajlandó viselni, mondja máskor. Nyelve erőteljes, de a köznapi nyelv, amit a végvári katona is beszélt. Említsük meg ecsedi Bathori Istvánt, a zsoltárírót, a nagy nemzetség ecsedi ágának utolsó férfisarját. Ő bizonyos szempontból kivétel. Iskolákat ugyan ő sem járt, viszont természetes hajlamánál fogva foglalkozott a tudományokkal, elsősorban a teológiával, a vallás dolgaival, s imádságai irodalmi alkotások. Nála találhatók klasszikus idézetek és utalások. De itt van lllésházy István, Bocskai első tanácsadója, a későbbi nádor, sok minden iránt érdeklődő ember. Illésházy tökéletesen fogalmazott latinul, németül is beszélt, de a klasszikus műveltség, vagy ami ezen túl van, az teljesen hiányzik leveleiből. Hiányzik Thurzó György írásaiból is, akinek feleségéhez nagyszámban irott magyar nyelvű levelét nyomtatásban is kiadták. Hadd említsem még Nyáry Pál leveleit. Nyáry többször emlékezik leveleiben könyvekről. Ahogy 1602. október 31-én írta feleségének: „Édes szerelmes Katám, a kisleányomnak eléggé keresem orvosságát, de nem tudok semmit találni, a könyveim mind otthon vannak. Nyáry kiforrott helyesírással, szépen írt, de nagyszámú levele nem mutat humanista iskolázottságra. Felesége nem tudott írni és olvasni, amikor — már özvegy asszonyként — hozzáment, pedig Várday Kata az ország egyik első családjából való volt. Nyáry vette rá, hogy tanuljon meg írni, ne íródeákon keresztül levelezzenek. Kata asszony meg is tanult, de soha nem tudott rendes helyesírással megírni egy levelet. Azt mondhatjuk tehát, hogy az átlagos főúri műveltség a 17. század elején nem terjedt túl az írás, az olvasás, és a latin nyelv ismeretén. Hogy a köznemesi milyen volt, nem tudjuk pontosan meghatározni, de bizonyosra vehetjük, hogy általában ezen nem ment túl, inkább alatta volt. A jómódú birtokos köznemes is megtanult írni és olvasni, jól - rosszul tudott latinul, ismerte Werbőczy Hármaskönyvét, ez volt a kötelező alapműveltség. Ehhez járult az imádságok, zsoltárok,a káték ismerete. Mészáros István a hazai iskolaügy történetéről szóló összefoglaló könyvében azt írja, hogy a közép- és kisnemesség gyermekei a városok kollégium-típusú iskoláit látogatták, akár úgy, hogy a polgárgyermekekkel egy osztályba jártak, akár úgy, hogy az iskola rektora külön, vagy külön is foglalkozott velük. Ez minden bizonnyal így volt, de ez az iskolázás csak az alsóbb, grammatikai osztályokra vonatkozott. A magasabb osztályokba a köznemesi ifjak nagyon ritkán iratkoztak be. A 17. században az államigazgatásban már szükség volt bizonyos szakismeretekre. Gyakori a panasz, hogy az ország vezetésére hívatott nemesség nagyon kis része rendelkezik ilyen ismeretekkel. Bethlen Gábor leveleiben nem egyszer panaszkodik, hogy nincs akit az államigazgatásban maga mellé vegyen. Ezért alapítja a gyulafehérvári főiskolát, ahogy ez vezeti Pázmányt is, amikor létrehozza Bécsben a Pázmáneumot, kimondottan a nemesi ifjak képzésére és neveltetésére. A 17. század közepétől a főnemesség fiai kezdenek nagyobb számban külföldi főiskolákra járni. A dunántúli és észak-nyugati megyék katolikus arisztokráciája elsősorban Grácba és Bécsbe, a protestánsok a német és holland egyetemekre. Kísérőik azonban nem köznemesi ifjak, hanem többnyire a feltörekvő, mezővárosi parasztpolgár családok tanult fiai. A köznemesség továbbra sem járatja magasabb iskolákba gyermekeit. 101