Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Kubinyi András. A középbirtokos nemesség Mohács előestéjén
ség túlnyomó többségének semmi reménye sem lehetett az emelkedésre. A nemesség nagy részének politikai passzivitása talán ebből is magyarázható. Lefelé is erősebbé váltak azonban a nemesség válaszfalai. Nem térve ki a nem teljes jogú nemesekre, mint az egyházi nemesekre, a szlavóniai predialistákra, stb. döntő hatást gyakorolt a Hármaskönyv I. Rész. 4—8. címe. Ezek szerint nemességet királyi birtokadomány, vagy nemeslevél útján lehetett kapni, és ez fiágon, vagy örökbefogadás útján örökölhető. Bár Werbőczy tekintélye vitte ezeket az elveket győzelemre, a Tripertitum írója egy meglévő tendenciát foglalt írásba. A nemesség megszerzésének ezt a kizárólagos módját ugyanis már 1514 előtt is voltak, akik vallották (v.o. a Péterfalvi Nagy Albert ugocsai alispán nemességével szemben felvetett kifogásokat 32 ), és nem véletlen az sem, hogy a Tripertitum hatása ebben olyan helyeken is azonnal érvényesült, ahol erről korábban nem volt szó. Elsősorban a „post ихогеггЛ Ml. a „post matrem" nemességszerzés elvetése a döntő. Addig ugyanis az ország sok részén, elsősorban a parasztnemesek körében, de másutt is érvényben volt az a szokás, hogy a nemes asszony nem nemes férje, vagy gyermekei, akik az asszony nemesi jogú leánynegyedi földjén gazdálkodtak, nemesnek voltak tekintendők. A Buda környéki kisnemesi falvakban Werbőczy hatása először a post uxorem nemesség el nem ismeréséhez vezetett, post matrem még továbbra is nemesnek tekintették a gyermekeket. 00 Az ezekre később használt „agilis terminus nem véletlenül alig adatolt még korszakunkban. Ennek a tendenciának azonban egyéb hatása is volt. Korábban a királyi városok magyar polgársága és a nemesség közt elég gyakori házasodási kapcsolat volt kimutatható, mégpedig a városi vezetőréteg és a középnemesség, az alsóbb polgári rétegek és a kis-, Mi. parasztnemesség közt. Ebből viszont az is következett, hogy nemesek szereztek városi polgárjogot. Városi kézműves polgárok is megtartották nem egyszer otthoni nemesi telküket, legfeljebb a rokonságnak bérbeadva azt. Még a Jagelló-korban is megtörtént, hogy pl. Hidasi Rácz Fülöp Nyitra-vármegyei tekintélyes birtokos nemes, különben volt óbudai várnagy, állatkereskedő és uzsorás, budai polgárjogot is szerzett, és a szükségnek megfelelően hol vitézlő úrnak, hol bölcs és körültekintő budai polgárnak neveztette magát az oklevelekben. Hradnai Holy Pál nagyszombati polgárt Mátyás nemesítette, mindvégig nagyszombati lakos maradt, még a XVI. sz. elején, pozsonyi főispánként is annak számított. (A pozsonyi ispánt Mátyás uralkodása utolsó éveitől 1510-ig nem tekintették bárónak. Holy 1504—1508 közt volt sógorával, Sárkány Ambrussal együtt pozsonyi ispán. Sárkány utóbb bejutott a bárók közé. A sógorok nem csupán főispán - hanem üzlettársak is voltak. ) A Werbőczy-féle nemesség értelmezések minden esetre hozzájárultak a polgárság társadalmi súlyának gyengüléséhez is. Itt nincs terünk a rendek közti válaszfalak megerősödésének okát taglalni, csak a tényeket tudjuk rögzíteni. A köznemesség sem volt egységes. A gyakran egészen csekély (van négy holdasra is adat ) nemesi telken, esetleg jobbágyportán gazdálkodó parasztnemest egy világ választotta el a várakat, mezővárost, többszáz jobbágyot birtokló tekintélyes nemestől." Ez utóbbi réteget neveztem nem egészen jó kifejezéssel 9 középbirtokos nemesnek. Okleveleink proceresnek, előkelőknek emlegetik őket, és egy 1526 elején kelt forrás szerint megyénként csak egy-két család van belőlük, egregiusnak, a korabeli magyar szóhasználat szerint vitézlőnek nevezik őket. Sajnos, nagyon nehéz meghatározni azt, hogy kik tartoztak ehhez a réteghez, amely pedig vitathatatlanul és az említett 1526-os forrás szerint is a köznemesség politikai vezetőrétegét képezte. A „vitézlő" megszólítás — tekintve a vitéz és a lovag közti tartalmi összefüggést — lényegében a német „Rittermassig"-nek felel meg, azaz olyan személy, aki alkalmas arra, hogy lovag legyen. 4 ^ A török háborúk későbbi vitézlő rendjének a lovagsággal való egykori összefüggésére utal egy 1522-es szabályzat: rézsarkantyut csak az hordhat, akit a király lovaggá ütött, 9
