Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Varga J. János: A földesúri magánkatonaság társadalmi rétegződése a XVII. században

A szabadosok végeredményben a rendi társadalomnak a kiváltságokból kizárt osztályához tartoztak. Fölemelkedésük ugyan kiszakította őket a jobbágyság tömegéből, de önálló társadalmi osztállyá nem válhattak. Egyesek talán tovább emelkedtek a nemesek közé, de összességükben nem tudtak a kiváltságos rendek közé bekerülni. Jelentősebb katonaréteget képviseltek a szabadosoknál azok az egykori jobbágyok, akik fegyveres szolgálatukkal szabad paraszti állapotot nyertek. Országszerte hajdúknak, a Dunántúlon egyszerűen csak „katonák'-nak, „vitézlő rend -nek nevezték őket. Nem emelkedtek ugyan a nemesség soraiba, de azok a kiváltságok, amelyeket élveztek, fölértek a kisnemesi állapottal. Az anyagi szolgáltatásoktól mentesítették őket, tehát pénz-, termény- és robotmentességet kaptak, földjükért csupán katonáskodni tartoztak. Telkükkel szabadon rendelkeztek, azt eladhatták, de a vevőnek, aki a helyükbe lépett, vállalnia kellett a katonai szolgálatot. Az év meghatározott hónapjaiban szabad kocsma- és mészárszéktartás járt nekik és szabadon költözhettek. Főbenjáró ügy kivételével saját kapitányuk joghatósága alá tartoztak. Szervezettebb keretek között éltek a szabadosoknál, többségüket külön falvakban telepítették le a 17. század közepén. A Batthyányak a második védelmi vonallá kiépített Rába bal parti helységekben: Körmenden és környékén, Csákányban, továbbá az Őrségben és a Veszprém vármegyei Hidvégen, a Nádasdyak Sopron vármegyei birtokaikon, a Zrínyiek a Muraköz falvaiban: Goricsanyban, Gyurgyancban és Hudoscsanyban helyezték el őket. Vagyoni helyzetüktől függően gyalog vagy lóháton szolgáltak, s ha valamelyik gyalogosnak sikerült lovat szereznie, feliratkozhatott a lovasok közé. Körmenden az 1620-as években 42 jobbágyból lett gyalogosnak sikerült a lovasok közé jutnia. Néhányan — Hidassy János és Váraljay Mátyás vajdaságából —, miután „meglovasodtanak", a másik Hidassy, András lovashadnagy kardja alá kerültek. Közülük Kozári Péter 2 lovassal, Kos Mihály, Majsai János és Szombat György 1—1 lovassal még évek múlva is a parancsnoksága alatt állottak.

15 A paraszt ember számára a fölemelkedés másik útját és vágyai netovábbját jelentette a nemesség megszerzése. Nemegyszer sikerült is hű szolgálataikért — és a címereslevélért kifizetett illeték fejében — a dominusz közbenjárásával nemességet szerezni a királytól, anélkül azonban, hogy jobbágytelkük nemesi birtokká válva örökös tulajdonukba került volna. Ezen az úton aránylag kevesen könnyíthettek sorsukon. Túlnyomó többségük jobbágytelken élő, személyileg szabad ember volt, de a nemesi szabadságok legsarkalatosabb pontját, az állami adómentességet nem tudták kivívni maguknak. Ugyanakkor viszont az a tény, hogy a főúri magánkatonaság tagjai elvileg örökjogú földbirtokot is kaphattak adományba, a fölemelkedés útját fegyveres szolgálattal kereső alacsony állapotú elemek rendi állására nézve mélyreható következményekkel járt: a birtoktalan és nemtelen jobbágy az adományozással birtokossá válhatott, s ezzel nemesi jogok gyakorlójává. A jobbágyból lett nemesek, élve szerzett jogaikkal, a született nemesekkel igyekeztek azonosulni. Az uralkodó osztály kereteinek kitágítása azonban azzal a következménnyel járt, hogy mint új nemesek nem nyerhették el mindazokat az előjogokat, amelyekkel a régiek rendelkeztek. A dominusz udvarában élő szervitorok között megmaradtak azok a rangkülönbségek, amelyek a szervitori viszonyon kívül, születésüknél fogva megkülönböztették őket. Nem jött létre a patriarchális együttélésnek olyan foka — még ha számos megnyilvánulásával találkozunk is —, amely megszüntette volna a társadalmi különbségeket. Egyetlen példa csupán Nádasdy Ferenc udvarából. A 70—80 főnyi udvari személyzet 14 asztalnál étkezett: a főúr asztalánál az ún. főember szolgák, vagyis a legrangosabb udvari tisztségviselők, s innen rang szerint lefelé a többiek, egészen a 14. asztalig, ahol a lovászok, kocsisok, udvari zenészek és énekesek foglaltak helyet. Ez csak egyik külső megnyilvánulása annak, hogy nem szűntek meg az alapvető osztálykülönbségek. De nem oldódtak fel az alapvető osztályellentétek sem, még ha élüket némileg