Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Vajay Szabolcs: A társadalmi átalakulás lélektani lecsapódása a királyi könyvekben
/ elkülönülésével. Az Alsó Táblára szorult nemesi tömeg személyes megjelenésének jogát ugyanakkor a közvetett képviseletre szorítja le: megyénként négy-négy követet küldenek ezentúl a törvényhozásba, kellő utasítással. Európa barokk abszolutizmusának tetőzésekor így született meg Magyarországon a népképviselet elve, habár csak a köznemesség tömegeire korlátozott formájában. Kellőn fel nem ismert politikai, de ugyanakkor mélyenszántó társadalomfejlődési tényálladék, amelyet érdemes lenne közjogi háncsából kibontva, önmagáért valón vizsgálni. A szóbanforgó kisnemesi tömeg a magyar össznépességnek ekkor mintegy 6—7 %-át teszi ki, szemben az egyéb Európának az 1 %-ot csak ritkán meghaladó politikai jogosítottjaival. Jobbadán ezek is csak udvari arisztokráciaként jelentkeznek. Magyarországi megfelelőik — a Felső Tábla jogosítottjai — úgyszintén csekély számarányúak: kitevőjük alig éri el a 0,25 %-ot. Döntési jog szempontjából viszont még így is meghaladják a barokk Európa átlagát, ahol a végső elhatározás egyetlen személynek — a felvilágosodott abszolutizmust megtestesítő uralkodónak — tetszvénye. Véleményezési jogosultság tekintetében tehát Magyarországon 6% áll az európai 1 %•kai szemben, döntés tekintetében pedig 0,25% egyetlen személy kénye ellenében. Ez a társadalmi szerkezet államtudományi vetületében találón nevezhető a kor adottságaira figyelemmel а л g „nemesi demokráciának . De, honnét adódott Magyarországon ez a nemesi tömeg? A kérdés válaszában kapcsolódik éppen az 1430-1754 közötti társadalmi és az 1526-1699 közötti történelmi átalakulás kettőse egyetlen szerkezeti összefüggéssé. — Amidőn Zsigmond király és egy századon át következő utódai megnyitották az eladdig kaszt-jellegűn zárt társadalmi sáncokat, jobbadán csak egynehány kivételezett ízült királyi kegyelemből a régi keretekhez: Bakócz Tamás, Szapolyai Imre, Bajnai Both András, Kolosvári Saltzer Lőrinc és társaik. A török harcoknak folyamatossá válása és a kettős obedienciára szakadt ország erőcsökkenése hozza magával, hogy a kivétel hovatovább szabállyá válik: mind a bécsi király, mind a Gyulafejérvárt székelő Nagyságos Fejedelem, szűkiben van pénznek és katonának egyaránt. Az utóbbinak hiányát csakis az előbbinek bősége tudná zsoldoshad formájában pótolni. Ka ellenben a tartáspénzre sem futja, az uralkodó csak egyképpen állíthat új katonaságot: megnemesíti az arravalót, címert is adományoz hozzá és az újsütetű kedvezményezett máris saját költségen való hadszolgálatra kötelezhető. 21 A Zsigmondi elv eme gyakorlati kiterebélyesedése módfelett felduzzasztja a nemességet. A két kancellária csak úgy ontja a címereslevelet, amely azonban titulus sine vitulo: a pingált pergamenttel nem jár birtokadomány. Igy áll elő az armalista kisnemesség. Címere van, kardja van, kötelessége van, csak éppen adót nem fizet, — de nem is igen lenne, miből... Igy hát vérével adózik: ingyen szolgálja királyát, vagy fejedelmét a török, vagy éppen egymásójuk ellen... A gyakorlat annyira köznapivá válik, hogy a túlterhelt kancelláriák végülis a tömeges nemesítés módszerét vezetik be. Egyetlen pergamenttel nemegyszer több tucat, sőt néha több száz vitéz nyer közös címert, közös kötelességet és adómentességének jogosultságként való elismerését. Eleinte még hosszú felsorolásban névszerint említtetnek, utóbb már épp csak közösségi minőségükben: a szoboszlai lovas hajdúk, a kővári puskások, a fejedelem testőrzői, stb. E praktika tetőpontját Bocskai István 1605 december 12.-én Korponán kelt hajdú-privilégiuma jelenti, amellyel a török kipusztította Szabolcs/Bihar térséget telepíti újjá 9254 hajdú-családdal; egyetlen oklevéllel és közös címerrel nemesítve mindahányukat, de névszerint csak 13 kapitányukat sorolva el. 23 Ez az elsokasodás adja jó okát, hogy egy-egy ilyen katonaszerző címereslevélnek ka Migra fáit bevezetése a Királyi Könyvekbe egyre inkább elmarad. A nagy nyilvántartásba már csak olyan adomány kerül, amelyhez birtok, vagy rangemelés is járul. Azaz csak elenyésző töredék, amelynek kedvezményezettjei 1608-ban majd a Felső Tábla állagát adják. 42
