Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Szemán Attila: Bányászkardok a Tatabányai Múzeum gyűjteményében
Bányászkardok a Tatabányai Múzeum gyűjteményében 87 Bányászkardok a Tatabányai Múzeum gyűjteményében Szemán Attila (Központi Bányászati Múzeum, Sopron) A BÁNYÁSZOK FEGYVERVISELÉSE Különböző bárdok, fokosok, kardok képezték a történeti korokban a bányászok fegyverzetét. Fegyverre pedig már a középkori bányásznak is szüksége volt, hiszen a lakott településektől távol, néptelen vidékeken dolgozott. Ehhez még hozzájárult az értékmegőrzés feladata is, főként, ha nemesérceket fejtett, esetleg olvasztott is a bányászati üzem. A fegyverviselés egyébként is elterjedt volt, s közel sem igaz az a régi elképzelés, miszerint fegyvert csak a nemesség és a katonaság viselt. A bányászok bizonyosan legelőbb és jellemzően a munkaeszközből fegyverré váló fejszét és bárdot, valamint fokost használták.1 Számunkra azonban most elsősorban a kardok, szablyák a fontosak, így a fejsze típusú fegyverekkel jelen tanulmányban részletesebben nem foglalkozunk. A parasztok és közemberek német területeken is viselték a hosszú késeket, amit „Bauerschwert”, azaz parasztkard néven is ismertek. Ezek a szablya egy nyugati altípusának is értelmezhetőek. Az annabergi bányavárosi címer pajzstartó bányászlegényeinél és az annabergi oltárkép egyes bányászainak oldalán egyaránt egyenes, kétélű kardot láthatunk.2 A 16. század óta ismerünk már szablyás bányászábrázolásokat német területekről,3 vagyis ez a fegyvertípus is létezett. A 17. századi Klemm-féle ötvösmívű szász fejedelmi bányászfelszerelés egyik lényeges darabja is a tipikus bányászszablya.4 Bizonyos, hogy a török megjelenése hazánkban még általánosabbá tette a bányászok fegyverviselését is. Mai ismereteink szerint 1609-ből, Selmecbányáról származik az első forrásunk arról, hogy a bányászok testületileg fegyverekkel is rendelkeztek. Egy Selmecbányái bányászlázadásról adott 1609-es tudósításból derül ki, hogy a bányásztestületnek volt zászlója és dobja, és voltak fegyverei is, melyeket a bányabíró őrzött lakásán 1 Lásd többek közt G. Agricola 15561985 ábráit. 2 Sandner 1983. 3 Vogt, Váltén: Der Berckleut Spiegel, fametszet, 16. sz. In: Winkelmann 1958,171. 4 Klemm, Sámuel: II. Johann Georg szász fejedelem dísz bányászfelszerelésében, 1675-1678. a drezdai Grünes Gewölbe gyűjteményében. (2 lándzsa, 4 harci kard).5 Tény és való, hogy az alsó-magyarországi bányavárosokban a kincstári bányászat dolgozóinak kiemelt feladata volt a török közelsége miatt a védelem. A Selmecbányái Bányász Testvériség (Berghauerschafft) ezért fel volt fegyverezve ebben az időben. A BÁNYÁSZKARDOK EREDETE A bányászkardokról mindmáig önálló kiadvány vagy tanulmány sem idehaza, sem külföldön nem készült. Bár mint azt leírtuk, a bányászok viseltek kardokat is, de a bányászkardokra pontos szabályok sokáig nem vonatkoztak. 1837-ben, az első fellelhető egyenruházati szabályzatban,6 oldalfegyverként a „német”, azaz osztrák bányászoknak a kard (spádé formájú), a magyarországiaknak pedig a szablya viselését engedélyezték. Splény Béla visszaemlékezéseiben még arról is megemlékezik, hogy a selmeci bányászoknak az ezüst porté épéé - azaz kardbojt belső rojtja -, Svaiczer Gábor főkamaragrófnak köszönhetően, zöld-fehér piros selyemből készülhetett. Természetesen mindez csak a bányatisztekre vonatkozott, hiszen a kardot, illetve szablyát ebben az időszakban már csakis ilyen minőségben viselhettek a bányászok. A selmeci akadémikusok számára csak 1839-ben jött ki a rendelet, de az ő kardbojtjuk belső rojtjai csak vörös-fehér-vörös színű lehetett, lévén az akadémiát a hivatal közös intézménynek minősítette.7 Az akadémiai hallgatókat az jogosította fel ilyen minőségű oldalfegyver viselésére, hogy belőlük várhatóan a későbbiekben bányatiszt lett. Ezek a díszfegyverek azonban még nem alkottak külön típust és csak a jellegük volt lazán meghatározva. Csak a 19. század közepén teremtődik meg a máig ismert szabványos bányászkard. Közelebbről megnézve ezek a kardok persze szablyák, de nálunk valahogy turcsa hangzása van annak a kifejezésformának, hogy bányászszablya. Kicsit hasonló ez a huszárkard megjelöléshez, mely még a huszárszablya, vagy általában csak a szablya népies megnevezése volt az 1960-as években. A bányászszablyák kialakításánál persze ké5 Péch 1887, 89-90. 6 Szemán 2008,3-42. 7 Splényi 1984.1., 334-335.
