Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Hetvesné Barátosy Judit: „Az én csizmámn karmazsin…” – Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században
82 Hetvesné Barátosy Judit szombati vásárokon pedig a régi bevett szokás szerint.” Az ügyet a városi tanács egyeztetés céljából tovább küldte a céhek felé.36 Miután a külső városokból 62 mester jött (ezek közül 21 volt szentgyörgymezői), a helyiekkel együtt összesen 174 sátrat állítottak fel. Ilyen nagy létszámú árulni kívánó csizmadiáról elképzelhető, hogy árgus szemekkel figyelték egymást, amikor türelmetlenül várták a vevőt. Az pedig, ha egy másik sátornál állt meg, máris gyanúra adott okot, hogy a sátor tulajdonosa nem megengedett módon csalogatta magához. 1824-ben egy ilyen vádaskodásért 2 forint 12 dénárt rótt ki a vásár rendjére felügyelő kapitány, ami nem kis összeg, mert ekkortájt 1 pár drabantnak való topánka 4 forintba került. A piaci árusítás végeztével nagy szemét marad az utcákon. A csizmadiákat időnként megintették, amiért a földre szórták ki a csizma kitömésére szolgáló szalmát.37 Volt olyan alkalom - különösen nagyobb ünnepek, pl. a Keresztjáró hét előtt -, amikor a város kapitánya Einczinger Leopold pékmestert bízta meg a piac összetakarításával, aki ennek fejében a szalmát „fizetés nélkül” elvi- hette. VÁSÁR Miután a nagy létszámú csizmadia a helyi kirakodás alkalmával nem tudta áruit megfelelően értékesíteni, eljártak vásárokba, főleg az akkori megye felvidéki részére, és azon túl is. Ezek: Párkány, Érsekújvár, Nagysalló, Léva. A Dunántúl városai közül egyedül Vácra jártak, ugyanis Pest, Székesfehérvár, Komárom, Győr saját piackörzettel rendelkezett.38 Itt egyúttal a nyersanyagot is beszerezhették. Esztergomban viszonylag kevés kereskedő élt, 1828-ban a teljes lakosságnak csak a 0,56 %-a. 36 KEMLTan. jkv. 1824.1/540. 37 KEMLTan.jkv. 1820.1/1438. 38 BÁCSKAI 1984. Vácra nem tudtak elég korán indulni, így hasonló problémával találták magukat szemben, mint Esztergomban - mások már elfoglalták a megszokott árusító helyeiket. Közös küldöttségben keresték fel a város vezetőit. „Magyar Szabó és Csizmadia Czéhek ... Püspök Vácz Városi Országos Vásárokban ez előtt volt áruló Helyeknek vissza nyer isiért...” kérik az esztergomi városi tanács segítségét, aki megígérte, hogy az illető uradalomhoz küld egy folyamodványt.39 Annak ellenére, hogy a távoli piacok látogatásával sem jutottak elegendő haszonhoz, vállalták az utazás nehézségeit. Esztergomban 142 szekeres, 3 fuvaros, 1 hajós működött 1845- ben. Közülük többen az Öreg utcában (Jókai u.) laktak, ahol a csizmadiák is szívesen vettek házat. A kereskedelmi útvonal az Esztergom-párká- nyi repülőhídnál kezdődött. Az egyik Párkány - Kőhídgyarmat (18 km) a Garam mentén tovább Nagysallóba. A másik: Párkány - Köbölkút (20 km) - Kisújfalu - Érsekújvár. 1828-ban az átkelési vámjegyzék a repü- lőhídra vonatkozóan: „Egy honi terhes szekértől magától 4 krajcár. Abban befogott egy hámos lótól 9 krajcár. Rajta lévő tehertől mázsánként 3 krajcár”40 A vásárba járás nehézségére egyetlen adatot idézek: egy alkalommal, amikor a céhbiztos céhgyűlést hívatott egybe, „sokan felkiáltottak és ellent szegezték magukat, mert társaik közül sokan a Sallai vásárban vágynak és azok nélkül nem lehet végezni.” Ez az eset 1821. Boldog Asszony havának 19. napján történt, vagyis januárban, a leghidegebb téli hónapban. Télen a Dunán való átkelés is sok meglepetést okozhatott, amikor több nap után visszatértek. Egy későbbi híradásban olvashatjuk, hogy december közepén a dunai hajóhidat csütörtökről péntekre szedték szét éjjel a hirtelen jött erős jégzajlás miatt.41 39 KEML Tan. jkv. 1823. t/302.,303. 40 PALUGYAY 1853. 41 Esztergomi Közlöny X. évf. 51. sz. 1888. dec.16.
