Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Hetvesné Barátosy Judit: „Az én csizmámn karmazsin…” – Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században
80 Hetvesné Barátosy Judit munka, elküldték volna vándorolni a segédeiket: „karátson táján, a midőn a téli alkalmatlan idő miatt az előírt Vándorlásokat nehezen vagy éppen nem folytathatnák.” A legények sem voltak mindig ártatlanok az őket sújtó szigorú megítélésben. „Horváth Már- tony legény, engemet Rudinszky Ilonát, Barti János özvegyét azzal bíztatott, hogy holtig megbötsül, reám vigyázattal lesz öreg napjaimban, s miután a’színes el-ámító szavakra rá írattam Három ezer forintokat érő Kis-Útczai /ma Mikszáth Kálmán új házamat, azóta vén Boszorkánynak, Kurvának minden szempillantáson nevez.”16 Volt olyan eset is, amely jobban végződött. Ivány József csizmadialegény megígérte, hogy Zsivitzki József csizmadia özvegyét elveszi feleségül. Az özvegy kijárta, hogy kapjon remeket, befizette a költséget, de ezen kívül még 278 forintról adóslevele is volt. Amíg az özvegy „ájtatosságát végezte, minden Ruhát el vévén tide, el szökött.” A város kapitánya fogta el és kísérte be az „Árestomba”, a városból ki is akarták tiltani. Erre a legény meggondolta magát, és Zsivitzkinét „elvévén házas társul minden köztök volt villongások meg szűntek légyen.”27 A CÉHEK KÜZDELME EGYMÁSSAL Az Esztergom városi céhes mesterek nemcsak a felszabadított legények nagy száma miatt érezték úgy, hogy többen vannak, mint amennyi portékát el tudnak adni, hanem az akkor még külön álló három városrészben dolgozók miatt is. A nagyon hangos céhgyűléseket - amelyekben akkoriban mindenki részt vehetett -, 1821-ben Juhász János céhbiztos azzal csendesítette le, hogy egyeseket eltiltott onnan. Ezen kívül a táblajáratással csak kevesebb mestert hívott a gyűlésbe. A hangulat január óta még Karácsony havában sem csillapodott. Ekkor „Menyhárt István helyben rendelt tiszteletbeli ügyész Mészáros Ferenczet engedetlenség miatt a Czéh Mesterségtül megfosztotta, sött Czéhbéli Járástul is.”28 Látható, hogy a civil társadalom ez időben próbálta hangját hallatni, de nem volt elég erős és szervezett, bár ilyen nagy létszámú céh nagyobb erőt tudott képviselni, mint a néhány tagból állóak. Hiába érveltek azzal, hogy a Nagyságos Tanácsnak csak a város dolgaiban kell engedelmeskedni, a céhbéli állapotban ugyan nem. A sok vita ellenére alapvetően a városnak is hasznos volt, hogy sokféle mester lakott itt, mert miden szükséges árut, javítani valót meg tudtak rendelni náluk. Az év legelején, a kiegyenlített 26 KEML Tan. jkv. 1807.2/58. 27 KEML Tan. jkv. 1823.1/96., 1/146. 28 KEML Tan. jkv. 1821 1/1956. munkalehetőség biztosítására, a céhek kijelölték maguk közül, hogy az adott évben ki dolgozik a tanácsnak. Ez biztos kereset volt. 1805-ben Csipák Márton csizmadiamester a drabantoknak készített 13 pár topánkáért29 52 forintot kapott. 1851-ben Mihálovics Ferenc a város cselédei számára készített lábbelikért 110 forint 30 krajcárt vett fel a város kasszájából. Nem volt mindig segítőkész az esztergomi tanács sem. A csizmakészítéshez szükség volt hársfára a talpaláshoz, de a sarok felerősítéséhez szükséges faszegek is ebből készültek - rendszerint az inas készítette el. Másrészt a hársfa kérgét a csizma felső részében helyezték el úgy, hogy a sarkát tartósan rá lehessen szegelni. 1801-ben a „steklinek való” hársfa vágását még engedélyezték. A későbbiekben azonban már elzárkózott a tanács a kedvezménytől. „A kebelbeli csizmadia céh kérelme, hogy a jövő vágásban található hársfák lehajazását - mint az erdőre nem károsat - bizonyos meghatározandó ár mellett kérik.” A tanács nem járult hozzá olyan indokkal, hogy néhány évvel korábban néhány mester visszaélést követett el.30 Esztergom szabad királyi városban a városháza előtt és a környező utcákban tartották a piacot, a vásárt. A városi privilégium négy vásárt engedélyezett évente, amikor a beszedhető vámok gazdagították a város kasszáját. Az árusoktól beszedték a helypénzt, akkori nevén a vásárvámot. Ezt a jövedelmet árendában adta ki a város. 1798-ban például Horváth Sámuelnek és Szigetközi Lászlónak 1240 forint és 15 dénárért, „az dobot elis ütötték.”31 A sátor felállításához szükséges eszközöket az inas, a fiatal legény vitte ki, és ők állították fel. A sátort négy földbe süllyesztett karó tartotta, melyek közül egy hegyes vasalást kapott, ezzel fúrták a másik három karónak is a lyukat. Az első két karó hosszabb volt, mint a két hátsó. Erre kerültek a vízszintes karók, s rá a ponyva. A kövezett utcákon erős deszkalapokba vágott lyukak tartották a sátorkarókat. A csizmákat az inasok húzták ki kiskocsin .32 A sátrak sorrendje már gyakran vita kérdése volt. „A Tsizmadiák Németh János házától kezdvén az Öreg utczán (ma Jókai u. 2. sz.), a Szűtsök, Vékony és Szűr-Szabók pedig a’ Tisztelendő barátok Kapujától kezdvén sátorozzanak és áruljanak.” Az utca város széle felé eső részén, ahol a városárkon átvezető híd volt, a „Gabonát áruló szekerek jó rendben tartatván” álltak.33 29 A topánka formája a rövid szárú csizmához volt hasonló. 30 KEML Tan. jkv. 1851.1/334. 31 KEML Tan. jkv.1798. 1/120. Piacfotó az MNM Balassa Bálint Múzeuma képeslapgyűjteményéből F. 90.12.19. 32 KECSKÉS 1978, 79. 33 KEML Tan. jkv. 1808. 1/328.
