Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Hetvesné Barátosy Judit: „Az én csizmámn karmazsin…” – Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században
„Az én csizmám karmazsin...” Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században 79 Segédek és inasok Az 1828-as összeírás szerint Esztergomban az egész éven át dolgozó kézművesek aránya 79,58 %, a mesterek és a legények aránya pedig 97 %-os volt. Ez szoros kapcsolatot mutat a mesterek anyagi viszonyaival.17 Elvileg majdnem minden mesternek jutott egy segéd, de ez nem így volt, mert volt, ahol két segédet tartottak. Esztergom szabad királyi város csizmadia céhszabályzatának X. artikulusa kimondta, hogy minden mester csak két legényt és két inast foglalkoztathat. Az inasok elsősorban saját, vagy a kebelbéli mesterek gyermekei voltak. Sok legény a vándorévek alatt érkezett a vonzó városba, többen itt kívántak letelepedni. Ez a nagy létszámú céhek számára gondot okozott. Az előírt 3 évi vándorlás helyett eltöltött sokkal több év után sem akarták a legényeket remeklésre bocsátani. Izsóf csizmadia legény „a kebelben közel 7 évig, mint legény dolgozottHofbauer Mihály hegymester, választott polgár lányát kívánta elvenni, de a csizmadiáknak ez nem volt elég. Nem akartak remeket adni neki, azzal a kifogással, hogy nem a céhen belül kíván házasodni. A legény ezért a tanácsi tisztségviselők előtt panaszt tett, s azok utasították a céhbiztost, hogy remeket adjon neki.18 Tizennégy évvel később hasonló események történtek. Három legény közül az egyiket semmiképpen sem akarták bevenni. Juhász János céhbiztos csak úgy bírt rendet teremteni, hogy azzal fenyegetőzött, hogy Mészáros József céhmestert letéteti posztjáról, a nagyhangúakat viszont el is tiltotta a céhbe járástól.19 A céh vezetői és a tagok a Helytartó Tanácshoz fordultak, s kérték, hogy csak kétévenként kelljen mesterlegényeket bevenni. A Helytartó Tanács válasza az 576. szám alatt: „inasságot, vándorlást igazolt legények ne gátoltassanak’.’20 A felszabadult inasok a remek elkészítése után megkapták a „Kundschaftot”, azaz tanúságlevelet, másként bizonyságlevelet. Ezek eleinte díszes, kézi festésű egyedi oklevelek voltak, később előrenyomtatott űrlapok, melyeknek fejlécét rend szerint a város képe díszítette. Az esztergomi „Bötsületes Csizmadia Czéh 1817-ben” szükségét érezte annak, hogy elkészítesse a céhre jellemző, saját nyomtatású bi- zonyságlevél-mintát. „Tsináltatott egy Réz Táblát, a mely Kuntsaft nyomtatására szükséges volt, Költségbe telt, Kett Száz forintba” Ezért a belépő ifjaknak 2 forintot kellett fizetniük.21 17 Eperjesi 1988,19. 18 KEML Tan. jkv. 1807.1/72, 73, 74, 75. 19 KEML Tan. jkv. 1821. 1/125., 154., 190. 20 KEML Tan. jkv.1821. 1/217. 21 MNM Balassa Bálint Múzeuma H.76.41.1 .-es leltári szám alatt. Az elkészített remeket a céhmester, az atyamester, a céh nótáriusa, több mesterember, a remekmester és a tanácsbeli urak megvizsgálták, és ha jónak találták, akkor felnyitották a céhládát. A céhláda nemcsak az értékek őrzésére szolgált, hanem a hivatalosság jelképe is volt. A testületet magát is szimbolizálta, az összetartozást jelképezte. Ha felnyitották, tilos volt előtte káromkodni, inni, dohányozni, kártyázni, köpködni, sarkantyút viselni. Mikor Esztergomban 1821. Böjtelő (február) első napján Mesina János, Balia János és Fejes Ferenc legények megcsinálták a remeket, megvizsgálták a vezetőség nevében, kinyitották a ládát, „a’ fel hozatott Csizmadia Czéh articulusai felnyitott, petsétjére bal kezük három újakat tévén, a Czéhbéli hit formája szerént felesküdtek!’22 Elkövetkezett az ünneplés, mulatozás ideje. Az esztergomi csizmadiák feljegyzéskönyvébe éveken keresztül gondosan beírták a konyha- mester, a táncmester nevét. 1823-ban Viola Imre úr céhmestersége idején Maggisztráz János volt a konyhamester, míg Fejes Imre és Német Pál a táncmester.23 Az ételsorról nem került elő esztergomi adat, a táncokról viszont tudjuk, hogy három félét jártak. Először „hallgató nóta” - ezt a legény csendesen járja -, a második a toborzó tempó, a harmadik a friss volt - ezt már a párjával járta -, amelyet Esztergomban „buktatónak” neveztek. Az ünnepi alkalmak után következtek ismét a dolgos hétköznapok. A mesterek a változó árak mellett sem akartak a legényeknek többet fizetni annál, mint amennyi a 18. században lefektetett céhszabályban állt, a heti 32 pénznél (dénárnál) (XIII. artikulus).24 Más baj is volt. Horváth József csizmadiamester mellé már öt legényt adtak, de ezeket nem tartotta meg, vagy a legények verés miatt maradni nem akartak, hiába büntette meg a céh az öreg mestert.25 A fiatalok már nem láttak nagy jövőt, jó kereseti lehetőséget a szakmában, s aki tudott, elszivárgóit a lassan beinduló gyárakba szakmunkásnak. Mások csavarogtak, tanulólevelüket nem adták be a ládába. 1845-ben a Helytartó Tanács rendeletet adott ki, hogy a hazájukat engedelem nélkül elhagyó egyéneket mesterség tanulása miatt felvenni szigorúan tilos. A legények sem hagyták magukat. Ők is a Helytartó Tanácshoz fordultak. Az esztergomi csizmadialegények is panaszt tettek, mert a mesterek a téli időszakban, amikor kevesebb volt a 22 KEML Tan. jkv.1821. 1/190. 23 MNM Balassa Bálint Múzeuma H. 54.31.1.-es ltsz. alatt. 24 KEML Tan. jkv.1811. 1/7. 25 KEML Tan. jkv. 1822. 1/563.
