Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Tokai Gábor: A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában
94 Tokai Gábor A források egymáshoz való viszonya áttekinthetetlenül bonyolultnak tűnik (a táblázat adatainak csoportosítása részben a szerző műve). Duncker szerint egy részük valószínűleg egy méd költeményre megy vissza (a táblázatban az I.l.a-c, 2., ehhez párhuzamként az I.3-4-et is említi), amelyben Kü- rosz, a médek legyőzője dicstelen halált halt. A II. forrás Duncker szerint ugyanennek az eseménynek a perzsa változata,49 ahol Kürosz halála előtt teljes dicsőségben végrendelkezik, melyhez bizonyos tekintetben hasonló Xenophón leírása Kürosz haláláról (Cyropaed. 8,7.).50 A masszageta királynő neve (Tomürisz) és a derbix király neve (Amoraeus) hangalakja ugyancsak megfeleltethetőnek látszik egymással. Jelen tanulmány szerzője szerint a méd forrás feltételezését az is valószínűsíti, hogy a leré- szegedett szkíták legyőzésének toposza előfordul Hérodotosznál (1.106.) és Sztabónnál (XI.8.4.) a méd időszakot illetően (jóllehet Sztabón perzsákat említ az idézett szöveghelyen, a körülményeket figyelembe véve azonban itt is a perzsák előtti időszakot lehet feltételezni). A méd és a perzsa változatok elkülönítése mindenképpen helyesnek tűnik, ám - jóllehet Kürosz halála miatt valóban kézenfekvő lenne az I. és II. forráscsoport párhuzamba állítása -, e cikk szerzője szerint azonban nem ez a motívum a döntő az eredeti események rekonstruálásában. A táblázat utolsó oszlopa alapján ugyanis az alábbi megfigyeléseket tehetjük: 1. Az egyik nomád nép királyának Szkü- tharkhész (var. Szkütharbész) neve mintha a görög szkütha és arkhé (egyik jelentése ,vezetés, uralkodás, hatalom’)5' szóösszetételekből alkotott tulajdonnév lenne. Egy másik név (Szakeszpharész), amit Herrmann ,pajzshordozó’-ként (szakeszphorosz)52 értelmezett, előtagja pedig az óperzsában a görög szküthá-nak megfelelő szak(e) lenne, ezután pedig két, eltérő forrásokból ismert név, az Amorgész és a Thamürisz következik. Feltételezve, hogy esetleg az előbbi is „beszélő” név, s talán a fenti görög nevet ennek a tükörfordításának tarthatnánk, a kikövetkeztetett *szpharész óperzsa (méd) szót is a görög arkhé(sz) jelentése alapján határozhatnánk meg, jóllehet ez a kifejezés a fennmaradt szókészletben nem fordul elő (de még kézenfekvő iráni nyelvi párhuzamai sincsenek). A szóban forgó szöveghely feltéte49 Ugyanilyen értelemben párhuzamosítja a két forrást Herrmann: Massagetai, 2127. 50 Duncker 1882, IX., 136. jegyzet. 51 Ógörög-magyar szótár 1990,152. 6. jelentés. 52 Herrmann: Sakai, 1787. lezett óperzsa eredetijét ez esetben így rekonstruálhatnánk: „a szakák vezetői/uralkodói: Amorgész és Thamürisz”. 2. Iustinus idézett szöveghelye kisebb eltérésekkel teljesen megfelelni látszik Hérodotosz elbeszélésének (Tomürisz helyett Tamyris, a masszage- ták helyett szkíták, Szpargapiszész nevét pedig nem említi). Feltételezve, hogy a szerző nem Hérodotoszt másolta, hanem ugyanabból az óperzsa (méd) forrásból dolgozott, feltűnik, hogy az említés nélkül hagyott Szpargapiszész (aki a királynő fia) neve mintha ugyancsak a korábban feltételezett óperzsa (méd) *szpharész (,vezető/uralkodó’) nevet tartalmazná. A logikai megfontolások alapján a második tag eredetije ez esetben az óperzsa pu$a (,fiú’)53 szó lehetne, vagyis szintén „beszélő” név lenne {,a vezető/uralkodó fia). Ez megmagyarázná a „tulajdonnév” (amelynek a hangalakját természetesen a Hérodotosznál két ízben is előforduló Szpargapeithész névalak befolyásolta volna) hiányát egy feltételezett óperzsa (méd) forrásból való közvetlen merítés esetén. 3. Az 1. pont megfigyeléséből azt a következtetést is levonhatnánk, hogy Amorgész király (Ktésziasznál) és Tomürisz/Tamyris királynő együtt uralkodtak a szakák/szkíták (masszageták) fölött, vagyis talán házastársak voltak. Ktésziasznál a király feleségének a neve Szparéthré/Szparéthra (var. Szpamithré), amelyben ugyancsak felfedezhetjük a feltételezett óperzsa (méd) *szpharész szót, azaz Ktésziasznál a királynő neve helyett annak titulusát találhatnánk (pl. ,az uralkodó felesége’).54 53 Mivel a szó szerepel a perzsa királyok feliratain, amelyek az ékírás megfejtéséhez jelentettek kiindulópontot, írástörténeti művek gyakran idézik, ld. pl. Doblhofer 1962, 111., 39. ábra. 54 Az -éthré/-éthra összetevőt illetően nem sikerült meggyőző iráni etimológiát találnom, de ezt nem is tekinthetem feladatomnak. A feltételezett jelentéshez két különböző szógyökre bukkantam, ám hogy ezek valamelyike is megállná a helyét az értelmezésben, arról nem vagyok meggyőződve. Pokorny 1959, 281. e-, ei-, i-, fém. i- ,aki, ő’ (283. C. partikulák és határozószók alcím alatt:) 284. az e-hez hasonlító képzés is: aveszta atara- ,ez a kettő közül’, alb. ját(é)ré ,másik’, umber etro- ,másik’, a latin ceferws-ban ,másik, egyéb’, óegyhszl. eter’, jeter’ .valaki’ (,az uralkodó párja/társa’ értelemben). 582. kér3-, kra- .vegyít, kever’, avesztai sár- med. .egyesíteni, csatlakoztatni, valakivel tartani’, sar-f. .egyesítés, kapcsolat’ (,társ’ értelemben); az avesztai sar- szabályos megfelelője az óperzsában *0ar- lenne
