Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Papp Kinga: Újkori műszaki tárgyak restaurálási megoldásai
i86 Papp Kinga Szekér: Szekér, Átány (Heves megye, 1950-es évek) - A Magyar Néprajzi Lexikon illusztrációja Anyaga: kőrisfa, fenyőfa Származása: 19. sz. Magyarország Ltsz.:. Eredete: A 80-as évek végén került Bánhidáról, vásárlás útján a múzeumba. „Igaerővel, fogatokkal vontatott és teherszállításra használt, fából készült, négykerekű jármű. A szekér nagyon gondosan szerkesztett szállító eszköz; semmi fölösleges nincs rajta, mégis mintegy 110-120 főbb alkatrészből áll. Az egyes alkatrészeknek táji elnevezései nagyon változatosak és emellett különbség mutatkozik a paraszti és a mesteremberek által használt alkatrész-elnevezések között is. A készítő mesteremberek a szekér minden alkatrészét megnevezik, míg a parasztok csak a fontosabbakat, azokat, melyekkel a használatban a legtöbb dolguk akad. Megjegyzendő, hogy a paraszti szekér részelnevezései is főleg a fa alkatrészek nevei sokkal magyarabbak, mint a mesteremberek által használt nevek. A mesteremberek szókészletében is a vasalkatrészek nevei között találunk idegen (német) szavakat, ennek magyarázata: a mesterlegények vándorlása, valamint a múlt századi iparostanonc oktatás, amely sok német elnevezést használt. A magyar szekér hagyományos és általános típusának négy fő része van: mindenekelőtt a két részből álló félszekér vagy szekéralj; a szekérderekat alkotó két szekéroldal vagy lajtorja a 4 lőcs a 4 kerék és a szekérrúd. Ezeken, az önmagukban is sok részből álló, főbb alkatrészeken kívül a szekér sokféle rendeltetéséből kifolyólag még egy sereg kisegítő, kiegészítő alkatrész, szerelék is tartozik a szekérhez. A helyi viszonyoknak megfelelően a szekérnek számtalan táji változata alakult ki, mind méretre, mind formára a magyarságnál és a különböző célokra való felhasználás is alakította a formákat. A Kárpát-medence szinte minden táján csak olyan szekereket használtak, amelyeket a különböző feladatoknak megfelelően alakíthatnak (hosszú oldalakkal szénahordásra, termény betakarításra, deszka oldalakkal homok, föld stb. hordására teszik alkalmassá stb.).”3 Csille: 51. A Tatabányát évtizedekig jellemző csillesor Train of tubs characteristic of Tatabánya for decades Dallos István fényképe, forrás: Fűrészné Molnár Anikó: Tatabánya Anno - Képek a régi Tatabányáról Anyaga: vas Származása: XIX. sz. Tatabánya Ltsz.: Eredete: Molnár Gyula főmérnök tulajdona (Fűrészné Molnár Anikó édesapja). Nyugdíjba vonulása előtt kapta ajándékba, a bányához való erős kötődése miatt háza mellé helyezte ki. A VI. aknáról származik, ott volt főmérnök. A múzeumba az állandó kiállítás tervezésekor került - Fűrészné Molnár Anikó ajándéka -, a családi kötődés miatt tartotta addig magánál (ún. tatabányai csille). „A szenet az esetek többségében lapáttal csillékbe rakták és abban juttatták a külszínre kézi erővel tolva, majd mozdonyokkal vontatva, illetve sodrony- kötéllel húzva. A csillék vagy úgynevezett adhéziós pályán, sínen mozogtak, vagy függő sínpályán függesztették és sodronykötéllel mozgatva juttatták az osztályozókba, ahol a termelvényt kiürítették és szemnagyság és minőség szerint osztályozták Részlet a Magyar Néprajzi Lexikon „szekér” című szócikkéből: Ortutay 1977, mek.oszk. hu/02100/02115/html/4-1610.html F. Molnár 2009,17.
