Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Tokai Gábor: A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában
ii8 Tokai Gábor viselőit takarják.187 Feltételezését több kritika is érte, és mivel az összegyűjtött nevek valóban az Augus- tus-kortól Marcus Aureliusig terjedő időszakra utalnak, az elnevezést nehéz kifejezetten a dák háborúk időszakára vonatkoztatni. Mivel az agathürszoszok az Augustus-kori költőknél már sokkal inkább mitikus, mint valóságos népként jelennek meg, Borzsák István szerint mind az irodalmi említésük, mint a névadásban való megjelenésük inkább egyfajta archaizálásként fogható fel. Véleményünk szerint (az agathürszoszok és thüsszageták azonosítását már kiindulópontnak tekintve) azonban az agathürszoszok eltűnése a reális forrásokból sokkal inkább azzal magyarázható, hogy politikai szempontból nézve az Augustus-kor- ra valóban eltűntek, mint hatalmi tényező, és ezáltal szinte meg is szűntek létező népnek lenni. Egy ilyen (politikailag alárendelt) népet feltételezve azonban a képviselői akár Marcus Aurelius koráig is továbbélhettek. A thüsszagetákkal együtt élő iürkákról viszont (eltekintve Méla Tyrcae-)aitó\ és Plinius Turcae-jaitól, akik minden bizonnyal egy korai forrást másoltak) egyáltalán nem hallunk többé a Kr. e. I. századig, a Sztrabónnál említett urgosok említéséig, feltéve, hogy csak tévedésből kerültek a Borysthenéshez. A thüsszageták/agathürszoszok és a iürkák együttélésére a Vekerzug-Hetény kultúrában valószínűleg a megelőző korszak régészeti helyzete ad magyarázatot. A preszkíta korban ugyanis egy lovas népcsoport (Mezőcsáti csoport) telepedett be az Alföldre,188 amely a megelőző későbronzkori Gáva és Kyjatice kultúrákat189 átalakította. A vezető nép az agathürszosz volt, tőlük folyik a Marisz (ill. a thüsszagetáktól a Tanaisz, Szürgisz, Oarosz, Lü- kosz), az ő királyuk gyilkoltatta meg a szkíta királyt (IV.78.), és őket említi a Hippokratész neve alatt fennmaradt Peri aerón... című írás, valamint Arisztotelész (IV. sz.)190 is. A kelták megjelenése azonban teljesen átalakította a Kárpát-medence politikai, etnikai és kulturális viszonyait. Míg előttük a Kárpátmedencéből az agathürszoszokról hallunk, utánuk viszont váratlanul a dákok hatalma emelkedik ki. Mivel a kutatás mindkét népet Erdélybe helyezi, fontos kitérnünk a dák kultúra etnogenezisére is. 187 Rabszolgák ill. felszabadított rabszolgák neveiként az Augustus és Marcus Aurelius közti időszakból: Patsch 1937. 188 Patek 1974. 189 Kemenczei 1971.; Kemenczei 1970. 190 Aristot. problem. 19, 28. Id. Tomaschek: Agathyr- soi, 764. A dák etnogenezis A thrák nyelvű népek első biztos régészeti azonosítása a balkáni kora-Hallstatt kor (Kr. e. 1150— 850) régészeti kulturális komplexumában (pecsételt, inkrusztált kerámia), a Psenicevo (Közép-Bulgá- ria - thrákok), Babadag (Dobrudzsa - geták), Insula Banului (Al-Duna-vidék - triballok?), Cozia-Brad (Moldva egy része - ?) régészeti kultúrákban érhető tetten, melynek jellegzetes edényművessége Kis- Ázsiában (Trója VIIb2 - műszók, bithünek, stb.) is megjelenik. A román régészeti irodalom következő sarkalatos pontja a középső-Hallstatt kor (Kr. e. 850-650) (Bosut-)Basarabi kultúrájának (Szerémség, Vajdaság, Bánát, Erdély, Al-Duna mente, Prut-Szeret köze, Közép-Dnyeszter 191 - és a rokon Tlacine- csoport Vraca környékén192) (thráko-)geto-dák-ként való meghatározása. A terület nagy részén később valóban geto-dák népcsoportok éltek, a jelzett időszakban való ittlétüket azonban írott forrásokkal nem lehet alátámasztani. A szerb kutatás a kulturális egységben azonban egyértelműen illír etnikumot lát, de még a román régészek közt is akad képviselője (Dumitrescu) az illír eredetnek193 (a nyugat-balkáni hatást azonban még olyan kutatók is elfogadják (Vulpe), akik egyébként a geto-dák elképzelés hívei). A kultúrában egyébként az előző komplexummal a hasonló edényformák mellett az inkrusztációs technika is közös, a motívumkincs azonban teljesen eltér attól. Moscalu a kultúrát az Insula Banului-csoportból származtatja,194 Vulpe pedig azt feltételezi, hogy nem maradandó anyagokon (pl. fa) a térség középső- és késő-bronzkori motívumkincse öröklődött át .195 A kultúra elterjedési területe azonban kétségkívül elkerüli a jórészt a Dunától délre fekvő kora-hallstatt- kori művelődési egységet, s így az antik források által adatolt thráko-geta kulturális egységgel sem hozható direkt összefüggésbe. A késő-Hallstatt-korban (Kr. e. 650-450) a Basarabi kulturális egység felbomlik, a Bánátban, Vajdaságban és Nyugat-Olténiában a Basarabi-kul- túra fejlődési folyamata törés nélkül zajlik le, a transzkárpátiai régióban pedig a Ferigile-Bírse§ti kulturális egység tartható az utódjának, azonban Erdélyben és Moldvában/Moldáviában a kultúrát keleti eredetű népcsoportok bevándorlása meg191 Vulpe 1987, 81. 192 Vulpe 1986, 69. 193 Vulpe 1987, 81.; Dumitrescu-Vulpe 1988, 91-92. 194 Moscalu 1981, 345. 195 Vulpe 1987, 81.
