Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Tokai Gábor: A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában
A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában 101 itt hozzá a szerző a legelsőhöz. Ez utóbbi talán kiindulópontja lehetett azoknak a későbbi forrásoknak, amelyek az agathürszoszokat Tanaiszon túli népekkel említik együtt - erre később még részletesen ki fogunk térni. A nomádok kapcsán tett kitérő bővebb ismertetésben Sztrabónnál is megmaradt (VII.3.9), és tőle tudjuk meg, hogy ez Ephoros Európáról szóló könyvének végére beillesztett kitérő, mi azonban most csak a topográfiai adatokkal szeretnénk foglalkozni. Hérodotosz (ill. közvetlen forrása) tehát szintén nem ismerte fel, hogy a felhasznált forrás valójában az egész szkíták lakta területet leírja. Nyilván volt még egy másik forrása, amely ugyancsak erre a területre vonatkozott, mivel szerepelt benne a Borüszthenész folyó. A Hüpakürisz és Gerrhosz folyók, valamint az itt lakó népek viszont nem illeszkedtek az előző leírásba, így ezt a szerző egyszerűen keletre helyezte, ahol úgy gondolta, hogy még van hely neki (lényegében ugyanez történt az Ariszteasz-féle adatokkal is), és ennek érdekében az előző forrás számára ismeretlen részeit tömörítette (a Pantikapész átvezetése a Hülaián, a Limnaioi elhagyása). Szkítia belső területeinek leírása stilisztikai- lag teljesen egységesnek tűnik, és szinte teljes összhangban van a folyók ismertetésével, a kutatás ezért mindeddig nem is próbálta meg kisebb részekre bontani. Ezen belül csak a Borüszthenész hosz- szabb leírásával kapcsolatban merült fel egy elkülönülő, önálló forrás gondolata, amelynek párhuzama pszeudo-Szkümnosznál is megvan (lásd alább), az Isztrosz vízrendszere pedig egyértelműen önálló egységet alkot." A „Szkíta négyszög” leírása alapvetően Szkítia belső területeinek ismertetésére (IV. 17-20.) támaszkodik, de az Isztrosz bemutatásának adatait (IV. 48-49.) is felhasználja. Mindkét utóbbit Hekataiosztól származtatja a kutatás, ám a folyók és a belső területek leírása sem lehet ennél későbbi, belső logikai összefüggések miatt, azaz ez alapján Hekataiosz korára, vagy még régebbre datálhatok. Mindebből logikusan az következik, hogy a belső területek ismertetésénél felhasznált forrás, amelyet Ephorosz is idézett, ennél még korábbra tehető. Harmatta szerint ugyanakkor (Jacobyra hivatkozva) Ephorosz forrása Szkítia leírásában Hekataiosz volt; ugyanazok a tévedései, mint Hekataiosznak, Hérodotosz ezeket igazítja helyre.99 100 Nyilvánvaló, hogy a 99 Jacoby szerint Hekataiosztól vette át, Id. Jacoby: Herodotos (7), 258., ugyanezen a véleményen van Borzsák 1936,10. is. 100 Harmatta 1941, 8. fenti következtetések egyszerre nem lehetnek igazak, minthogy az is, hogy a kutatás többnyire kénytelen a Hérodotosz előtti források származtatásában a legnagyobb tekintélynek örvendő, a töredékei alapján is még a legjobban ismert Hekataioszhoz fordulni. Azonban a fentiek alapján az legalábbis nyilvánvalónak tűnik, hogy a Hérodotosz és Ephorosz által is felhasznált forrást a Hekataiosz előtti korra kell helyeznünk. Méla és Plinius A Hüpakürisz és Gerrhosz-probléma tisztázását Kiessling fenti feltételezésének ellenőrzésével kell kezdenünk, miszerint az előbbi folyó nevének egy későbbi alakja (Pacyris ill. Pagürisz) Pliniusnál és Ptolemaiosznál is megjelenik, márpedig ha hiteles kortárs adatról van szó, az a folyó lokalizációját is megkönnyítené vagy egyértelműsítené. Azzal egyet lehet érteni, hogy a Pacyris név Pliniusnál a Hüpakürisz nevét őrzi, ám véleményünk szerint egészen máshogy, mint azt Kiessling gondolta. Ehhez azonban egy kissé részletesebben is bele kell mennünk Plinius földrajzi képének elemzésébe, aki viszont véleményünk szerint alapvetően Mélát használta fel. Ez a látszólagos kitérő azért sem fölösleges, mivel a IV. problémakörhöz a későbbiekben fontos adalékot nyújt az agathürszoszok keleti említéseiről, amely mindkét szerzőnél megjelenik. Plinius elemzéséhez tehát először Méla földrajzi képét kell megvizsgálnunk,101 aki a jelek szerint a területre vonatkozó leírását szinte kizárólag régi, máshol is megjelenő forrásokból állította össze, s úgy tűnik, ezt alig színezik kortárs adatok. Az Ázsiáról szóló könyv minket érdeklő leírásai egyrészt a Fekete-tenger keleti partvidékére vonatkoznak, ami itt nyilvánvalóan alapvetően pszeudo-Szkülax ismertetésére vezethető vissza (a sorrend némileg más, a gelónoszok helyett pedig már a budinoszokra vonatkozó Pthirophagi jelenik meg). A maióta törzsek leírása elképzelhetően viszonylag kortárs adatokra vonatkozik, ami azonban a vizsgálódásaink köréből kiesik. A Tanais vidékén élő népek viszont a héro- dotoszi „szkíta karavánéit” fentebb már tárgyalt sorát adják vissza, kisebb eltérésekkel. Ennek a folytatása már az Európáról szóló könyv elejére esik, nagyjából úgy, ahogy ezt fentebb Herrmann Dionü- sziosz Milésziosz leírásaként rekonstruálta. A Fekete-tenger északi partvidékének ismertetésében Hérodotosz Szkítia folyóinak leírásának kivonatolt 101 Méla művének az ión forrásoktól való alapvető függésére ld. részletesen: F. Gisinger: Geographie, 674.
