Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)

Eichardt János–Kutasi Csaba: Oroszlány a Vértes öblében

Oroszlány a Vértes ölelésében

7

határa) csupán emberi szempontból létező vonal, s nem az élővilágot elválasztó biológiai gát.

A hegység észak-északnyugati oldala sokszínű erdőtársulásaival tűnik ki a más, hasonló jellegű hegységekhez képest. A hegyoldal magasabban fekvő területein a hűvösebb klímát kedvelő bükk (

Fagus sylvatica) és a rejtettebb részeken a kocsányos tölgy (Quercus robur) egyedei alkotnak hol sűrűbb, hol ritkább, ligetesebb szerkezetű erdőfoltokat (I. tábla 1.).

A legnagyobb állományt a csertölgy (Quercus cerris), a klímazonális társulásalkotó kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) és a közönséges gyertyán (Carpinus betulus) alkotja (I. tábla 2.).

A cseres-kocsánytalan tölgyesek (a továbbiakban cseres-tölgyesek) képviselik hazánk legnagyobb kiterjedésű zonális erdőtársulását. A 250- 400 m-es tengerszint feletti magasságokban (délies kitettség esetén akár 600 m-ig is), tehát a domb- és hegyvidékeinken találhatók. A csertölgy a magyar dendroflóra szubmediterrán jellegű eleme, ami legszembetűnőbben az alacsonyabb fagytürésé- ben nyilvánul meg. Törzseik kemény téli fagyokon hosszirányban gyakran megrepednek. A sérülés általában csak a szíjácsig, ritkábban a gesztig hatol, és nem okozza a faegyedek pusztulását. Az erdészeti és faipari szaknyelv fagylécnek hívja azt a feltűnő fahibát, ami a cserfák törzsén e fagyrepedések be- gyógyulását követően ormosán kidomborodó hegszövet formájában messziről látható.28

Ültetett és tájidegen erdőalkotó fajként jelenik meg a hegy lábánál a feketefenyő (Pinus nigra) és a szintén behurcolt, majd invazívvá váló fehér akác (Robinia pseudoacacid). Az akác alkotta erdők aljnövényzete néhol még jelzi az eredeti társulás nyomait.

Tavasszal, lombfakadás előtt számos hagymásgumós növény jelenik meg, s borítja be szinte ösz- szefüggő virágszőnyegként a talajt. Ekkor nyílik az odvas keltike (Corydalis cava\ I. tábla 3.), a törpe keltike (Corydalis pumila), a hóvirág (Galanthus nivalis), a bogiáros szellőrózsa {Anemone ranun- culoides), a salátaboglárka {Ficaria verna) és a galambvirág {Isopyrum thalicroides). Áprilistól virágzik a levélrózsás, sárga szirmú tavaszi kankalin {Primula veris', I. tábla A.).

A Vértes bükk elegyes erdeinek jellegzetes védett meleg kori reliktum növénye a babérboroszlán (I. tábla 5.), mely az egyik tipikus jelzőnövénye a Dunántúli-középhegység bükköseinek {Daphne laureold). Virágai jellegtelen zöld színűek, melyek

28 Riesing2011.

a száron jelennek meg. A töveit gyakran összekeverik a hasonló megjelenésű, ám tejnedvvel rendelkező erdei kutyatejjel {Euphorbia amygdaloides).

Egyes helyeken tömegesen virágzik a tölgyesekben a kisvirágú hunyor {Helleborus dumetorum), mely szintén a Dunántúli-középhegység jellegzetes tavaszi növénye.

Májusban bont virágot az illatos gyöngyvirág {Convallaria majális), a különleges virággal rendelkező kontyvirág {Arum maculatum', I. tábla 6.), majd június elején a Majkon is nagy számban virágzó, védett turbánliliom {Lilium martagon', II. tábla 7.).

A legszebb virágaink közé tartozó kosbor-fajok is előfordulnak erdeinkben: például a fehér madársisak {Cephalanthera damasonium), a szárazabb erdőfoltokban és irtásokban nyíló madárfészek-kosbor {Neottia nidus-avis; II. tábla 9-10), vagy a hasonló élőhelyen, de ritkábban megjelenő bíboros kosbor {Orchis purpurea', II. tábla 8.) és a bodzaszagú ujjaskosbor {Dactylorhiza sambucina).

Szintén májusban virágzik a kosbor-félék közül legnagyobb állományban jelenlévő agárkosbor {Orchis morio', II. tábla 11-12.) is, melynek számos színváltozata teszi különlegessé a fajt, valamint a zöldes sarkvirág {Platanthera chlorantha', II. tábla

13. ), mely a ligetes, üde erdők ritka faja, s jelentéktelennek tűnő virágzatával könnyen elbújik a kíváncsi szemek elől az erdők szegélyében.

A hegység változatosságát mutatja, hogy az erdőségek közé bokorerdők és sziklagyep-foltok ékelődnek be. Ezek a füves élőhelyek számos ritka fajnak adnak otthont. E sziklagyepek közül Oroszlányhoz legközelebb a Nagy-tiszta (418 m) található. Délies jellegű, meredek lejtővel és viszonylag nagy területével kitűnik a hegység északnyugati oldalán.

Az élőhelyen több védett faj is előfordul a sziklai vegetációban, melyek közül egyesek tipikusan a Vértes déli oldalán jelennek meg tömegesen. Ilyen az apró nőszirom {Iris pumila', III. tábla 17.), a piros pozdor {Scorzonera purpurea; III. tábla 15.), valamint a természetes előfordulású, védett magyar zergevirág {Doronicum hungaricum; III. tábla

14. ), és az árvalányhajak egyetlen nem védett faja, a kunkorgó árvalányhaj {Stipa capillata). E mozaikos élőhelyen találjuk az ajakosok közé tartozó sarlós gamandort {Teucrium chamaedrys), a mezei zsályát {Salvia pratensis) a csabaírét {Sanguisorba minor) és a magyar szegfűt {Dianthus pontederae). Fehér virágaival ott díszük az ernyős sárma {Ornithogalum umbellatum), a védett epergyöngyike {Muscari botryoides) és a sárga virágú közönséges napvirág {Helianthemum ovatum). De számos más virág is jelentős állománnyal bír a sziklás, lej-