Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)
Simonik Péter: Egy elfeledett közösség. Adalékok „Tatabánya, Felsőgalla, Alsógallai Izraelita Fiókhitközség” megalakulásának és működésének történetéhez
Egy elfeledett közösség... 69 ben pedig a zsidó családok magasabb népszaporulatával függhetett össze." Az 1848-as Conscriptio Judeaorum szerint Bánhida községben egy három fős, Felsőgallán pedig két, összesen nyolc főt számláló zsidó család élt. A bánhidai család feje a korábbiakban már említett és az összeírás idején a 60. életévében járó, tatai születésű Scheiber Márkus volt, aki egy háztartásban élt 18 éves Júlia és 15 éves Veronika nevű lányaival. Schaiber az összeírok szerint olyan jó magaviseletü kereskedő volt, aki már 38 éve Bánhida községben élt. Az 1848-as összeírás idején Felsőgallán Nobl Ábrahám és Nobl Ferenc családjai éltek. Az előbbi 61 éves, tatai születésű boltos volt, aki ekkoriban már 30 éve lakott a településen feleségével, Josepha Rosznerrel (59), fiával Joseph Nobl-lal (23), valamint lányaival Roszival (25) és Klárával (18). A másik család feje, Nobl Ferenc 38 éves, zsemléi születésű házaló kereskedő volt, aki feleségével, Kutna Stefivel (29) és Antal nevű fiával (3) élt Felsőgallán.11 12 Az 1848-as forradalom és szabadságharcot követő esztendőkben az elődközségekben élő zsidó népesség kezdetben lassú, majd a bányanyitást (1896) követően egyre dinamikusabb növekedése figyelhető meg. Amíg az 1869-es évben a három településen összesen 38 zsidó vallású személy élt, addig ez a szám az 1900-as népszámlálás idejére 99 főre, az 1910-es esztendőre pedig 302 főre nőtt.13 Ez az emelkedő tendencia azonban csak részben függött össze a szénbányászat megindulásával, hiszen a zsidóság migrációját még egy további, el nem hanyagolható tényező is befolyásolta: az 1860-as évek végén bekövetkező egyenjogúsításuk, valamint az izraelita felekezetnek az ún. bevett vallások (azaz az állam által elismert) kategóriájába történő besorolása (1895). A 20. század második évtizedére már egy viszonylag nagy létszámú, főként Felsőgalla és Tatabánya községekben koncentrálódó csoportról számolnak be a korabeli források, s ez a létszámbeli gyarapodás egyúttal a közösséggé szerveződés igényét is magával hozta. 11 TbL XV./33. 2. doboz 22. tekercs: Conscriptio Judaeorum 1848 Komárom vármegye Alispáni Hivatalának a belügyminiszterhez írott levele 1848. júl. 13. 12 TbL XV./33. 2. doboz 22. tekercs: Conscriptio Judaeorum 1848. 13 Edelényi-Szabó 1927,27. A HITKÖZSÉG MEGALAKULÁSÁNAK TÖRTÉNETE Az elődközségekben élő zsidóság a tatai izraelita hitközséghez tartozott. Az állami anyakönyvvezetés bevezetését megelőzően Tatán regisztrálták az itteni születéseket, a házasságkötéseket, valamint a haláleseteket, 1895 után a hivatalos bejegyzések megtételére azokon a településeken került sor, ahol ezen események bekövetkeztek. A tatai zsidóság hitéletéről viszonylag keveset tudunk. A hitközség a győri izraelita kerülethez tartozott, a tatai rabbi pedig 19 környékbeli község zsidó lakóinak felügyeletét látta el. Már a 18. században találunk utalásokat arra, hogy a helyi zsidóság viszonylag korán létrehozta az egyik legismertebb segélyező szervezetét, a Chevra Kadisát, amelynek kiemelt szerepe volt a temetők fenntartásával és általában a temetkezéssel kapcsolatos teendők ellátásában, a rituális fürdők és a szegényházak működtetésében. A 20. századi forrásokban pedig ezen kívül már az iparosok és kereskedők önsegélyező egyletének, valamint az Izraelita Nőegylet nevével is találkozhatunk. A tatai hitközség az ún. kongresszusi vagy neológ14 irányzathoz tartozott és ennek megfelelően az istentiszteletek nyelve is a magyar volt.15 14 Az 1868/69-es ún. izraelita egyetemes gyűlést (vagy kongresszust) követően az addig egységes zsidóság három irányzatra szakadt (neológ, ortodox és status quo ante). A köztük lévő különbség elsősorban abban mutatkozott meg, hogy miként vélekedtek a zsidóság polgárosodásának folyamatáról, illetve a vallási hagyományok megőrzésének fontosságáról. A neológok a megváltozott körülményekhez való igazodás mellett álltak, elfogadva ezzel a zsidók polgárosodását is. 15 Gyüszi-Hunyadi 1995, 88-89.
