Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)
Simonik Péter: Egy elfeledett közösség. Adalékok „Tatabánya, Felsőgalla, Alsógallai Izraelita Fiókhitközség” megalakulásának és működésének történetéhez
70 Simonik Péter Az előbbiekhez képest még kevesebb információval rendelkezünk a Tatabánya elődközségeiben élő zsidóság hitéletéről. A bányanyitást követő gazdasági és társadalmi változások eredményeképpen az addig néhány családot számláló elődközségi zsidóság lélekszáma is jelentős mértékben növekedett, s az 1920-as népszámlálási adatok alapján már a 335 főt is elérte.16 Ezek az adatok némiképp azt is jelezhetik számunkra, hogy ezen több száz főt számláló csoport tagjainak fejében vélhetően egyre gyakrabban fogalmazódott meg az az igény is, hogy hitüket helyben, és ne csak Tatán gyakorolhassák. A fennmaradt levéltári forrásokból az nem tudható, hogy pontosan melyik esztendőben, de az szinte egészen bizonyos, hogy az 1920-as évek folyamán alakult meg a tatai zsidó hitközség fíliájaként a „ Tatabánya, Felsőgalla, Alsógallai Izraelita Fiókhitközség”. A hitközségi rendszer a középkortól jelenlévő ún. zsidó községeket, mint igazgatási egységeket váltotta fel a zsidóság politikai és jogi emancipációját (1867) követően és vált az izraelita felekezethez tartozók kulturális, szociális és vallási szervezetévé. A tatabányai fiókhitközség felépítéséről és működéséről viszonylag keveset tudunk. A szervezet élén az elnök és a titkár állt. Az elnöki tisztséggel járó teendőket az 1920-as évektől kezdődően - egészen az 1930-as évek végén bekövetkezett nyugdíjazásáig - a MÁK Rt. főépítésze, Székely Jenő látta el. A fennmaradt dokumentumokból az nem tudható meg, hogy miért éppen Székely töltötte be ezt a tisztséget, de kiválasztása mellett két érv mindenképpen szólhatott. A főépítész a helyi társadalom egyik legmegbecsültebb tagja volt, mivel a vállalat megbízásából ő tervezte a mindenki által ismert és használt tatabányai vallási, kulturális és szociális intézmények többségét. Mivel a vállalat nagyon fontosnak tartotta, hogy munkavállalóinak életét a munkaidőn túl is ellenőrizze, ezért Székely személye egyfajta garanciát is jelentett arra, hogy a társulat a fiókhitközségben folyó valamennyi tevékenységről tudomást szerezzen. A főépítész nyugdíjazását követően az 1936- ban még titkári feladatokat ellátó Landau József MÁK tisztviselő töltötte be az elnöki posztot. A titkári teendőket 1926-ban Lusztig Ferenc felsőgallai kereskedő, 1928-ban Berényi Oszkár, a bányatárspénztár vezetője, 1940-ben pedig a szintén felsőgallai Abramovits Gyula kereskedő látta el. A fiókhitközség vezetőinek első feladatai közé tartozott a vallási előírásoknak is megfelelő temetkezési hely megszerzése, és a hit gyakorlásához szükséges zsinagóga felépítése. A ZSIDÓ TEMETŐ LÉTESÍTÉSE Az 1920-as éveket megelőzően az elődközségekben elhunytakat a tatai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra. A hitközség megerősödésével azonban már az 1920-as évek végén felvetődött egy helyi zsidó temető létesítésének gondolata. Berényi Oszkár titkár és Székely Jenő elnök először a Felsőgalla határában lévő, mezőgazdasági művelésre alkalmas földek közül szeretett volna megfelelő területet vásárolni, de ezen földeket a felsőgallai gazdák vagy nem akarták eladni, vagy pedig abban üzleti lehetőséget látva, irreálisan magas áron kívánták értékesíteni. Miután a fiókhitközség csak szűkös anyagi forrásokkal rendelkezett, ezért ezeket az ajánlatokat a vezetők kénytelenek voltak elutasítani. Ezen kísérleteket követően a hitközség vezetői 1928 októberében azzal a kéréssel fordultak a MÁK Rt. Tatabányai Bányaigazgatóságához, hogy szívesen megvásárolnák temető céljára a csákányi dűlőben, a társulat tulajdonában lévő 606 négyszög- öles földterületet. Ezt a területet két okból is megfelelőnek tartották. Egyrészt földrajzi elhelyezkedésénél fogva a falu központjához közel esett, másrészt 16 Edelényi-Szabó 1927, 27.