Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Riesing István: A Várgesztesi-medence élővilága
A Várgesztesi-medence élővilága 61 kell helyet szorítani. Ennek érdekében kisebb telkeket alakítanak ki, aminek természetes következménye a zsúfoltság szintjének emelkedése. A háztáji kiskertek művelése erősen visszaszorult, a családi házakat egyre gyakrabban parkszerű udvarokkal övezik, a kapát felváltja a fűnyíró és száműzik az állattartást is. Az ilyen udvarokban kedvelik az idegenhonos örökzöldeket. Ma már belterületté nyilvánították a község keletihatárátalkotó, hétvégi házakkal („ Vikkendesek") beépített Agyagverem-dűlőt. Itt jelentősebb élőhelyi változatosság tapasztalható az épületekhez tartozó zöldfelületeken. Tulajdonostól függően tetten érhető a szőlőtermesztés, a gyümölcstermesztés, az angol mintájú kertészet, a zöldséges kiskert vagy a részleges ill. teljes elhanyagoltság. Az állattartás érthető módon hiányzik. A község épített környezetét két részre oszthatjuk: az egyik részben a falu állandó lakosai élnek, a másikban jobbára csak hétvégén tartózkodnak a tulajdonosok. A tárgyalt élőhelyek közül az épített környezet bizonyul a legdinamikusabban változónak. Gerinctelen faunáját hasonlóképpen nem érintették célzatos kutatások, mint az előző alfejezetben tárgyalt szántóföldekét. Az erdészeti fénycsapda eredményeiből azonban vonatkoztathatunk a falu belső területeire is. Ez mellett Várgesztesen is közönségesnek tekinthetők a falusi környezetben általában gyakori fajok. Ilyen a házi légy (Musca domestica), a gyötrő szúnyog (Aedes vexans), a májusi cserebogár (Melolontha melolonthá), a kalló cserebogár (Polyphylla fullo) vagy a közönséges muslica (Drosophila melanogaster). Az Agyagverem-dűlő madártanilag fontos jellemzője, hogy zavartsága differenciált és ezen belül is időszakos. Úgy előnyös, mint hátrányos is lehet a szakaszos nyugalom, pl. télen a fenyőrigók ( Túrdús pilaris) először ezeken az eldugott udvarokon keresik a madárberkenye (Sorbus aucuparia) termését és csak annak elfogytával táplálkoznak az állandó emberi jelenléttől terhes (nem urbanizálódott fajok számára) falusi környezetben. Hátrányt jelenthet egy, a költő pár által nyugodtnak ítélt helyre épített fészek környezetének megváltozása az emberek megjelenése révén. Az ehhez hasonló, átmenetnek tekinthető környezetek sokban hozzájárulnak - egy-egy arra hajlamos faj esetében - az urbanizációs folyamat kibontakozásához. A füstifecske, a molnárfecske és a házi veréb (Passer domes ti cus) fészkelő állománya az utóbbi években drasztikusan csökkent a falu területén. Óvatos becslés szerint a két fecskefajé 1/5-ére, a verébállomány pedig 1/2-ére. A nagy változást tükröző számadatokkal sajnos nem rendelkezünk. A csökkenés okaként az állattartás visszaszorulását jelölhetjük meg, ami mellett lehet, hogy csak jelentéktelen hatású a terek, utak burkolása következtében csökkent porfürdő (házi veréb), és sárgyűjtő (fecske fajok) lehetőség a falu utcáin, ahol az utóbbi időben a gépjárműforgalom is emelkedett. Nem hanyagolható el továbbá, hogy amíg e fajok szívesen látott fészkelők voltak az istállókban, addig alkalmanként üldözöttekké válnak az „új világ” házai táján. Nem beszélve arról, hogy a háziállatok nélkül szegényebb rovarfauna és magkínálat tovább súlyosbítja a helyzetet. Felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy veréb még mindig van „elég” a faluban. Az igazság az, hogy ez esetben szigorúan fajokról kell beszélnünk. A házi veréb populációméretének csökkenéséhez nem fér kétség, de élőhelyén egyre nagyobb számmal váltja fel a mezei veréb. Az utóbbi fajt a jól kivehető fekete fulfoltja különbözteti meg, melyet mindkét nem visel. Az előző évtizedben még lényegében a fajnevek szerint osztoztak a habitátokon, ez napjainkra a fenti okok miatt felborult. A fejtegetés kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy mindkét faj védett. A fecskék populációméretének becslésére legkényelmesebben az őszi vonulás előtti gyülekezőknél van alkalmunk. Az ilyen felmérésekbe beleesnek az azévi fiókák is. Kevés a fecskénk, s különösen igaz ez a fűstifecskére. Egyre nagyobb számban fészkel ugyanakkor az egyébként is terjeszkedő balkáni gerle (Streptopelia decaocto). E fajnak igen kedvező a Várgesztest övező szántókon szinte egyeduralkodóvá vált gabonatermesztés. A balkáni gerle egyedül képviseli a nem védett madárfajokat Várgesztes épített környezetében. A nagy tavaszi dalnokok közül a kertekben is megjelenik az énekes rigó, az erdei pinty és a sárgarigó is. Gyümölcsfák csúcsáról „csikorog” a csicsörke (Serinus serinus). Kedves háztáji fészkelő madarunk a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) és a széncinege. Nyáron és ősszel seregélyek keresgélnek a frissen nyírt gyepeken. Az intelligens madarak szó szerint figyelik a fűnyíró zaját és a munka végeztével fognak a magukéhoz. Cseresznyeéréskor a seregélyek mellett roppant erős csőrükkel dolognak állnak a meggyvágók is.
