Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Riesing István: A Várgesztesi-medence élővilága
A Várgesztesi-medence élővilága 57 Az idilli kép után a Villa-park alatt, majd a Svájci-rét („Schweitzer”) szántói és a műút menti telepített akácos között folyik Vértessomló felé. A 20. század közepén itt olyan sok folyami rák (Astacus ctstacus) volt még, hogy rendszeresen gyűjtötték. Legalábbis a közeli városok lakói, mert a gesztesi nép nem azonosult a rákfogyasztással. Emlékét a „Krebsloch” szakasznév őrzi. A patak vize eutróf jellegű, különösen igaz ez a forrásvidékére. Az eutróf víz tápanyagigény szerint szelektálja a vízi állatokat.57 A víz felszínén, nyíltabb részeken a közönséges molnárpoloska (Gerris paludum) kerül leggyakrabban szem elé, kihasználva a víz felületi feszültségét. A vízben és felszínén lévő növényi részeken gyakori a közönséges vízicsiga (Bithynia tentaculata). A vízbe hullott rovarokkal, rovartetemekkel élő keringőbogarak (Gyrinidae) napsütéses időben tartózkodnak a víz színén, borús időben elbújnak. A vízben lebegve, úszva tömegesen van jelen a rákok osztályába tartozó lapított testű, növényi részekkel táplálkozó közönséges víziászka (Asellus aquaticus).58 Ugyancsak tömeges előfordulású lárva alakjában az árvaszúnyog (Epoicocladius flavencens). Az „árva” elnevezés onnét ered, hogy a rövid életű imágók egyáltalán nem táplálkoznak, tehát nem is „csípnek”. Ehhez a nagy produkcióhoz egy igen gazdag táplálékhálózat kapcsolódik. Érvényesülésük a Gesztesi-tó víztestében a legjobb, itt a kirepülő imágóikra fecskék (Hinmdinidae) vadásznak. Érdekes, hogy a nyári hónapokban az elsősorban tölgyhöz kötődő nagy szarvasbogarak 10-15 évvel ezelőtt még tömegesen (!) csüngtek a patak környéki idős fehér fűzeken („Pamschelfa”). Nagymérvű visszaszorulásuk okai pontosan nem ismertek.59 A farkos kétéhűeket a tarajos gőte (Triturus cristatus) képviseli. A farkatlan kétéltűek közül nagy koncertet ad tavaszonta a zöld levelibéka (Hyla arborea), a hosszúlábú mocsári béka (Rana arvalis wolterstorffi), a tavi béka (R. ridibunda), a kis tavi béka (R. lessone) és a kecskebéka (R. ki escuJenta) alkotta együttes. A mocsaras rész hüllőfaja a mocsári teknős (Emys orbicularis). A hazai mocsaras területeken megfelelő élőhelyre talál az idegenhonos vörösfülű 57 Andrikovics ef al. 2003. 58 Kontsány2002. 59 A sváb nyelv „Pamschel”-nak ismeri és a könnyen felismerhető hím és nőstény példányokat „Wikel”- ill. „Khu”-ként különbözteti meg, sőt, az ostobán viselkedő emberre azt mondja: „du Pamschel”. ékszerteknős (Trachemys scripta elegáns) is. Ezzel kapcsolatban az a természetvédelmi probléma ál 1 fenn, hogy az őshonos teknősünknél jobban alkalmazkodó ékszerteknős kiszorítja természetes nichéből a hazai fajt. (A Gesztesi-tó partján a tojásrakását is észleltük már!) Ezért káros az élővilágra, ha szabadon engedik a megunt ékszerteknősöket. Sokat jelenthetne, ha mindezek ismeretében begyüjtenénk e díszállat vadon élő példányait (motiváló lehet a kisállatkereskedéseknél élő értékesítési lehetőség is). Hüllők közül a vízisikló (Natrix natrix) is életfeltételeire talál itt. A patak madárvilágának alakulására - a biotóp kis kiterjedése miatt - a környező élőhelyek hatása nyomja rá bélyegét. Tavaszi napokon a gyümölcsösök közelsége miatt seregélyek tömege lepi el a magas égerfákat. Vizes élőhelyhez kötődik a barázdabillegető (Motacilla alba), de rendszeresen billeget a kertekben is. A rekettyefuzekre főként ősszel szállnak szívesen a citromsármány csapatok, annak ellenére, hogy a szakirodalom erdei vágásokat, tisztásokat jelöl meg kedvelt élőhelye gyanánt. Nem fészkel Várgesztesen, de a tó víztükrén rendszeres madár a szürke gém (Ardea cinerea) és a tőkés réce (Anas platyrhynchos). Feltételezhetően a Vértessomló és Majk környéki halastavakról járnak ide táplálékért. A száraz hónapok éjszakáin gímszarvasok (Cervus elaphus) és őzek jönnek a vízhez, ráadásul az őzek gyakran választják a sűrűbb részeket nappali búvóhelynek. A falutól nyugatra eső Oroszlányi-kaszáló („Oroslanewiese”, Régi-focipálya, Bikarét néven is emlegetik, de az északnyugatra lévő hajdani Bikarétet erdei fenyővel erdősítették) a Som-hegy délnyugati tövében terül el (az északin a Gesztesi-patak folyik). A réttől délnyugatra a Kő-hegy magasodik. A két hegy fő alkotó kőzete nummuliteszes mészkő és dachsteini mészkő. Közöttük mintegy hidat képez az északnyugat felé csúcsosodó szabálytalan kőzetív, mely öblében — szerkezeti okokból - felduzzasztja a medencéből kifelé szivárgó talajvizet. Ezeknek az egyedi geomorfológiai és hidrogeológiai viszonyoknak köszönhetjük az Oroszlányi-kaszáló létét. A terület ennek megfelelően két. víztanilag egymással éles ellentétben álló részre tagolódik. A medence felé eső részén található a valódi rét, a természetes felduzzasztás miatt magas talajvízzel (V. tábla 14. kép). Szem előtt tartva, hogy klímazonálisan a zárt tölgyesek övében járunk, tudható, hogy ezen a jó tápanyag és vizellátottságú helyen erdei ökoszisztémára kellene találnunk, ami
