Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Riesing István: A Várgesztesi-medence élővilága
A Várgesztesi-medence élővilága 51 („Fischl"-be) gyűjtve szárították. Specialista élősködő növénye a kakukkfű vajvirág (Orobanche alba: III. tábla 6. kép). A gyeptársulásokat általánosan veszélyezteti a cserjésedés, ami a legeltetés elmaradásának következménye. A ’60-as években még felhajtották a teheneket ezekre a területekre, ennek elmaradása utat nyit a természetes szukcessziós folyamatnak, s ezzel a gyep területe zsugorodik, majd néhány évtized múltán eltűnik ritka növényeivel egyetemben. A gyönyörű panoráma miatt ide látogató turisták számtalan károkozásuk mellett, taposásukkal valamelyest hozzájárulnak a folyamat lassításához. Az invertebrata (gerinctelen) fauna számos képviselőjével számolhatunk: ászkarákok (Isopo- da), ikerszelvényesek (Diplopoda), százlábúak (■Chilopoda), ugróvillások (Collembola), hangyák (Formicidae), pókszabásúak (Arachnoidae), mely taxonon belül tipikusak az éjszaka vadászó farkaspókok (Licosydae). Legérdekesebb az imádkozó sáska (Mantis religiosa) vagy kísérteties nevén ájtatos manó. Fogólábakkal rendelkező, ujjnyi hosszúságú ragadozó rovar. Nagy szemei emberi arcot idéznek, behajlított fogólábakkal zsákmányra lesve pedig ájtatoskodás képzetét keltheti a szemlélőben. A nőstény jóval nagyobb a hímnél, amit esetenként párzás után megöl és elfogyaszt. A tudomány előtt ismeretlen, hogy mi áll a nőstény döntése mögött. Napfényes, száraz időben találkozhatunk vele a legkönnyebben. A fénycsapda tanúsága szerint Várgesztesen a „vöröskönyves” hangyabogáncs-törpearaszoló (Eupithecia graphata) is előfordult korábban. Holomediterrán elterjedési!, a nevében hordott hangyabogáncs (. Jurinea mollis) táplálék-specialistája.44 A hangyabogáncs sziklagyepek növénye, ekképp a lepkefaj jelenléte igazolja a szintén veszélyeztetett hangyabogáncs korábbi előfordulását Várgesztesen, mely legnagyobb eséllyel a tárgyalt sziklagyepre tehető. A fénycsapda 43 évi működése alatt egyetlen példánya került elő (1970-ben) az aktuálisan veszélyeztetett faunaelemnek. A gyorsan felmelegedő, sok rovarnak otthont adó sziklagyepeken közönséges hüllőfaj a 40 cm-t is elérő zöld gyík (Lacerta viridis), a fürge gyík (Lacerta agilis), a fali gyík (Podarcis muralis). Ne feledjük: Magyarországon minden hüllő védett! A „védelemről” tudni kell, hogy a törvény erejénél fogva nemcsak az állatok közvetlen elpusztítását tiltja, hanem élőhelyeik károsítását, zavarását is. Különösen a Kiskősziklán szembetűnő, hogy 44 Rakonczay 1990. a szukcesszió során terjeszkedő cserjés (egybibés galagonya, kökény: Prunus spinosa) átmenettel bokorerdőbe, illetve mészkedvelő tölgyesbe megy át. A sekély talaj és a szűkös vízkészletek miatt 10-15 m-esre letörpült molyhos tölgyek (Quercus pubescens: III. tábla 7. kép), csertölgyek, virágos kőrisek (Fraxinus ornus), vadkörték (Pyrus pyraster), barkócafák, mezei juharok (Acer campesíre) alkotják. Záródásuk alacsony, mindössze 50-60%-os, s ezért cserjeszintjük dús. Az említett két fajon kívül itt van a varjútövis benge (Rhamnus catharticus), a csépi eszmeggy (Cerasus fruticosa), a vesszős fagyai, az ostormén bangita (Viburnum lantana). A cserjeszint uralkodó faja a húsos som (Cornus más). Nyár végén, ősz elején érő piros termése frissen fogyasztva vagy lekvárnak befőzve is értékes eledel. Jelentőségét a „Tindl-peach” (Somhegy) neve őrzi. Mészkedvelő tölgyesek gyepszintjében találjuk a bársonyos tüdőfüvet (Pulmonaria molissima), a szurokfüvet (Origanum vulgare), a színeváltó kutyatejet (Euphorbia polychroma), a teának kiváló nagyvirágú méhfiivet (Melittis grandiflora) és további fajok között a méreggyilok (Cynanchum vincetoxicum) nevű, felálló szárú növényt. Annak ellenére, hogy erdőssztyepp faj, feltűnő e társulásokban a védett magyar zergevirág (.Doronicum hungaricum). A társulás gyakran alig észrevehetően megy át cseres-tölgyesbe. A két élőhely faunája még több nehézséggel különíthető el, ezért nem tévedünk nagyot, ha a cseres-tölgyesek tárgyalásánál felsorolt fajokat részben a mészkedvelő tölgyeseknél is megemlítjük. Külön figyelmet érdemel a fénycsapda által fogott és élőhelyi igénye alapján ide sorolandó molyhostölgy-levélaraszoló (Ennomos quercarius) és a Brachionycha syriaca nevű nagylepke. Az utóbbi, veszélyeztetettségi kategóriája szerint a közvetlenül veszélyeztetett (a kipusztulás közvetlen veszélyébe került) fajok közé sorolandó. Allatfoldrajzilag is igen érdekes, korai posztglaciális reliktum jellegű faj, melyet Kis-Azsiából írtak le. Kárpát-medencei alfaja a középhegységek délies kitettségig szubmediterrán hatású tölgyeseiben izoláltan fordul elő (Zemplén, Vértes, Bükk, Balaton-felvidék, Szádelő).45 Hazai alfaját a Zempléni-hegység déli részéről írták le, négy évvel a várgesztesi előkerülése (1970) előtt. Várgesztesen mindössze két évben fordult elő a megfigyelés időszakában: 1970-ben egy, 1976- ban két példánnyal. Tápnövénye a virágos kőris. Bagolylepkéink közül az egyik legkésőbb megjelenő, 45 Rakonczay 1990.
