Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Riesing István: A Várgesztesi-medence élővilága
50 Riesing István össze, de röptében láthatóvá válnak a keskenyebben elnyúló farktollai. Erős lábával kikaparja a talajba épített darázsfészkeket, ennek nyomai hosszú idő múlva is láthatók, így könnyebb rábukkanni. A párok tavaszi nászrepülésében jó eséllyel a kősziklákról gyönyörködhetünk. A darázsölyvnél nagyobb „kubikus” a löszösebb részeken (pl. a Lófő, falu felé eső oldala) várat ásó borz (Meles meles). Erős karmait a nyomán is jól láthatjuk. Inkább éjszaka mozog, mindenevő. Az elmúlt években Várgesztesen erősen emelkedett a számuk. A borz tápláléklistáján nagy arányt képvisel a földigiliszta. Kukoricaérés idején a vaddisznókkal együtt csörtetnek a tengeritáblákban. 3. 2. Sziklahasadékok, sziklagyepek és mészkedvelő tölgyesek a Nagykősziklán (Zsigmond-kö) és a Kiskősziklán A Nagy- és Kiskőszikla karakteradó tájelemei a Várgesztesi-medencének. Mai képüket részben egy drasztikus emberi behatás révén nyerték. A tömör triász mészkőből még az I950-es években is égették a meszet. Az ún. Khaliheve” három kemencéjét fával fűtötték, a mai horgásztó közelében. Az alapanyagellátás érdekében robbantani kellet a sziklafalat. A robbantások eredménye a sziklamászók által kedvelt többtízméteres fal, melynek tövében felfedezhetők még a hajdani előfúrások nyomai. A délies kitettségű mészkövén képződött váztalajok termőrétege igen sekély, azt gyakran sziklakibúvások szakítják meg. Antészkő vízáteresztő képessége nagy, ezért itt száraz felszínekkel kell számolni, ami alatt jobb vízellátottságú élőhelyként kínálkoznak a sziklahasadékok. A hasadékok vezetik le az ún. gravitációs vizet. A hasadékok morfológiája nem ad megfelelően kiterjedt és a vízszinteshez tartó felületeket, amiken a talajképződés folyamatai érdemben lejátszódhatnának. A kismérvű talajképződés a kőzet ásványi anyagain, a lemosódott talajokon és növényi törmelékeken alapul. Gyakran mohásodnak. A mikroklíma tekintetében árnyas és napfényes típust különböztethetünk meg. Abban azonban megegyeznek, hogy a többletvíz, és a többkevesebb árnyékoltság következtében nyirkosabb élőhelyek, mint a sziklagyep. Ezen életfeltételek csak egynéhány specialista élőlénynek kedveznek. Árnyas hasadékokat általában a sziklafalak alsó és völgyre néző részein találhatunk. Jellemző növényei kistermetűek. Itt él a szerény megjelenésű védett növényünk, a Jávorka- pikkelypáfrány (Ceterach javorkaeanum). Nevét a kiváló botanikus, Jávorka Sándor tiszteletére kapta. Általános a vérehulló fecskefíí (Chelidonium május), a bablevelű varjúháj (Sedum maximum) valamint a kánya harangvirág (Campanula rapun- culoides). A napsütötte helyeken húzódnak a szárazabb hasadékok, a sziklafal felső és délies területein. Növénye a fülgyógyító hatása miatt fülfűnek is nevezett sárga kövirózsa (Jovibarba hirta: III. tábla 5. kép), amivel együtt nő a hegyi ternye (Alyssum montanum), és a borsos varjúháj (Sedum acre). A sziklafalon gyakoriak a zuzmók, azonosításuk költséges laboratóriumi eljárásokat is igényelne. A Nagy- és Kiskőszikla felszínét borító xerofil gyeptársulások jelentős különbséget mutatnak. Az eltérés oka a lejtfokban keresendő. Míg a Nagykőszikla felszínén inflexiós vonalak is felismerhetők és általában jobban közelít a vízszintes felé, addig a Kiskőszikla felszíne határozottabban lejt délkeletnek. A két gyeptársulás lokálisan differenciális fajait sorolva a Nagykőszikla gyepalkotói között szerepel a hasznos tisztesfü ( Stachys recta), a védett törpe nőszirom (Irispumila), a hegyi ternye és a pongyola pitypangra (gyermekláncfű: Taraxacum officinale) emlékeztető szarvas pitypang (T. leavigatum). A Kiskősziklán szép telepet alkot a nagyezerjófű (Dictamnus albus), ami nagyanyáink fontos teanövénye volt. Mára megfogyatkozott és védettség alatt áll, gyűjtése tilos! Vasúti töltésekről is ismerős lehet a bujdosó mák (Papaver dubiiim). Képileg meghatározó a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), kék színfoltokat jelent a védett pusztai meténg (Vinca herbacea). Mindkét élőhelyen megtalálható az ajakosok közé tartozó sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), a mezei zsálya {Salvia pratensis), a csabaíre vérfű {Sanguisorba minor), a magyar szegfű {Dianthus pontederae), az üstökös pacsirtafű {Polygala comosa). Fehér virágaival ott díszük az ernyős sárma {Ornithogalum umbellatum), a kékvirágú, dísznövényként is kedvelt, de védett epergyöngyike {Muscari botryoides), az aranyfürt {Aster linosyris) és a szintén sárga virágú közönséges napvirág vagy tetemtoldó {Helianthemum ovatum). Az ördögszekérként is emlegetett mezei iringó {Eryngium campestre) valószínűleg az alsóbb homokos területekről került ide legelőállatok, turistabakancsok közvetítésével. Összetéveszthetetlen illatukkal még hangulatosabbá teszik az itt töltött időt a kakukkfű {Thymus sp.) fajok. Teájuk a legjobb orvosság rekedtség ellen, híres fűszernövények. A régi várgesztesiek csokorba
