Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Riesing István: A Várgesztesi-medence élővilága
A Várgesztesi-medence élővilága 49 Viszonylag gyakran kerül szem elé Európa iegméretesebb bogara, a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus). Szélcsendes, meleg nyári alkonyokon röptében messziről felismerhető. A nagy hőscincér (Cerambyx cerdó) az idős korú tölgyekben fejlődik.39 A környező hegyekben, néhai hagyásfa szerepben megtartott fák között találunk egy-egy idősebb tölgyet. A vadgyümölcsök közül a madárcseresznyében fejlődik a létracincér (Saperda scalaris).40 Az erdei gyapjaslepke (Lymantria dispar) időnként tömegszaporodást mutat.41 A gradációk kapcsán a ragadozó bogarak száma is láthatóan megugrik, ilyenkor gyakorivá válnak egyes bábrabló (Calosoma) bogárfajok. A magasabb koronaszintekben és a fák törzsein is vadásznak az aranyos bábrabló (Calosoma sycophantd) és a kis bábrabló (C. inquisitor) egyedei. Napsütéses, szélcsendes őszi napokon hálójában érhetjük a koronás keresztespókot (Araneus diadernatus). Helyenként (pl. Mészáros-hegy) tömegesen feszülnek a szabályos kör alakot követő hálók. A cseres-tölgyesekben kifejezettebb a nyári hónapokban gyakori vízhiány, amikor a talajfelszínen túl az erdei pocsolyák, dagonyák is kiszáradnak. A madarak és más állatok vízhez közvetlenül csak a harmat-cseppeken keresztül juthatnak, ha nem keresik fel a kisebb-nagyobb távolságokra eső állandó felszíni vizeket, pl. a Gesztesi-tó, (helyi nevén „Teich") vízfelszínét. Tipikus kétéltű az erdei dagonyákba petéző „mesehős”, a barna varangy (Bufo bufo). A habitát leggyakoribb hüllőfaja a törékeny kuszma vagy rendszertani helyére utaló nevén lábatlan gyík (Anguis fragilis: 11. tábla 4. kép). Kedveli az erdei kocsiutakat, ahol sajnos gyakran nemcsak élő, hanem elgázolt példányaira is rátalálunk. Madártanilag a vágástereket, tisztásokat és azok szélső fáit, valamint a fiatalosok határán lévő magasabb állományok széleit a legkönnyebb megfigyelni, ugyanakkor a fajeloszlás a rudas és szálas állományokban nagyobb gazdagságot mutat. A végvágások területén hagynak rendszerint 1-1 magányosan álló fát, ún. hagyásfát, ami az idővel általában le is romlik. Érthető, hisz egy zárt állományban nevelkedett faegyed habitusával (kisebb törzsátmérő-magasság arány, kisebb korona) nem a szabad álláshoz alkalmazkodott, s egyik pillanatról a másikra szabadra kerülve sokszor mutat elégtelen állékonyságot pl. viharok alkalmával. Nagyobb fokú állékonyság biztosítható a hagyásfacsoportok 39 Móczár1990. 40 Béni - Viszló 1996.; Szontagh 1999. 41 Hirka 2006. kialakításával. A hagyásfák arányosan sok madárfajt (csuszka: Sitta europaea, egerészölyv: Buteo buteo, fekete harkály: Dryocopus martius, közép fakopáncs: Dendrocopos medius, nagy fakopáncs: Dendrocopos major, széncinege: Parus major) vonzanak, s mérsékl ik ezzel a végvágások madárfaunára gyakorolt kedvezőtlen hatását. Ezen erdei vágások tipikus madara a citromsármány (Emberiza citrinella). A cseres fiatalosok sűrűségeiben és szegélyein húzódik meg márciusi-áprilisi napokon az északnak tartó erdei szalonka (Scolopax rusticola).42 Tavaszi hajnalok és alkonyok rövid perceiben csodálhatjuk változatos nászröptét a tisztások felett. A szalonka mellett vadászható madár még-de nem vadásszák itt— a kis számban megjelenő fácán (Phasianus colchicus). Erdővédelmi szempontból is megemlítendő annak az öt éven keresztül folytatott vizsgálatnak az eredménye, melyet cseres-tölgyesekben feketerigókon végeztek. Ezek alapján derült fény arra, hogy a feketerigók a fiókanevelés időszakában főleg hernyókkal - és elsősorban a gyakori, esetleg gradáló hernyókkal - (sodrómolyok, tollascsápú araszoló, kis téli araszoló, kis és közepes fésűsbagoly), bogarakkal (futóbogarak és lárváik, pattanóbogarak, cserebogarak), lószúnyogokkal és gilisztákkal táplálkoznak elsősorban. A táplálékminták elemzéseiből 140 zsákmányfaj került elő.43 Tavasszal madárdaltól zeng az erdő. Komoly felkészültséget igényel, hogy fajokat ismerjünk fel a színes kavalkádból. A csilpcsalp füzike (Phylloscopus collybita) egyszerű szavába a művészi énekes rigó (Turdus philomelos), a fémesen is „csörgő” erdei pinty (Fring illa coelebs), a trópusi fajokkal egy családba tartozó aranymálinkó vagy rendszertanilag megtévesztő nevén sárgarigó (Oriolus oriolus), a bámulatos hangú fülemüle (Luscinia megarhynchos) vagy a búsan búgó vadgerle (Streptopelia turtur). Fokozottan védett madarunk a nevével is jelzett táplálékspecialista darázsölyv (Pernis apivorus). A jóval gyakoribb egerészölyvvel téveszthető 42 Halk szavú, misztikus madár. Közismert hangja a „pisszegés” - amit akár szájjal is utánozhatunk és utánoznak is a szalonkára leső vadászok és a „korrogás”, mely meglehetősen szokatlan hang egy madártól. Röptének megfelelően hangja is sokszínű. (Egy esti húzás alkalmával a Bikarét melletti tisztáson leszállt elénk egy „zwick” - kergetőző pár és a földön gyalogolva légyzümmögés-szerű hangot hallatott. Egy másik, hajnali alkalommal a svájceri fiatalosban megdöbbentő hangerővel ölyvszerű vijjogó hangot hallottunk egy magányos madártól. Kételyünk csak azután múlhatott el, hogy vadászzsákmányként fölvettük. 43 Török 1989,164-171.
