Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Riesing István: A Várgesztesi-medence élővilága
Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. 41 A Várgesztesi-medence élővilága Riesing István (Vértesi Erdészeti és Faipari ZRt., Tatabánya) Az ipari forradalommal kezdődő és napjainkban is zajló robbanásszerű tudományos-technikai fejlődés lehetővé tette az ember környezetének nagymérvű átalakítását, mely sok esetben súlyos károkat okozott az élővilágban. Ezzel párhuzamosan távolodunk a természeti környezettől, ami többek között az ahhoz kötődő ismeretek és érzelmek al apvető h iány osságai ban érhető tetten. A 20. századra tehető azon felismerés széles körben való elterjedése, miszerint az emberiség szeives része a természetnek, s léte annak harmonikus működésétől függ. A folyamatjellegű „paradigmaváltást” az erőforrások túlzott kihasználásával járó környezetterhelések, és azok felszínre került hátulütői (édesvizek szennyezése, fajok kihalása stb.) eredményezték. 1. Természettudományt kutatások, EREDMÉNYEK ÉS MEGFIGYELÉSEK A Vértesben A Vértes természettudományos kutatottsága nagy múlttal rendelkezik, a kutatások területi eloszlása azonban meglehetősen egyenlőtlen. A hegység tájföldrajzi, topográfiai, földtani és őslénytani megismerésének története a 18. század elejéig nyúlik vissza. Számos nagy tudós közül Taeger Henrik (1878-1939) neve mindenképp kiemelendő, hisz a Vértesről szóló behatóbb földtani tanulmányok a mai napig hivatkoznak munkájára.1 A hegység déli lábánál fekvő Mór község körzetében tapasztalt nagy erejű földrengésről Kitaibel Pál, Tomtsány Adám és Rhétly Antal készített jelentést, ami tartalmazta a világ első földrengéstérképét (!) (1810) is.2 Kitaibel Pál, a 18-19. század nagy polihisztora nemcsak a Móri-földrengés leírásán dolgozott, hanem ő volt a hegység növényvilágának első neves kutatója is. Terepi munkát elsősorban Csákvár környékén végzett.3 A Vértes növényvilágának feltárása Boros Adám több évtizedes munkáját dicséri, ő 1 Taeger 1909. 2 Kállay 1985. 3 Béni- Viszló 1996. találta meg 1953-ban a keleti gyertyánt (Carpinus orientalis) a Csákvár fölötti Haraszt-hegyen.4 A táj állattani irodalma szegényebb, a gerinctelen fauna tekintetében még mindig több az ismeretlen terület az ismertnél. A karsztbokorerdők talajának gerinctelen állatvilágát Loksa Imre tárta fel Csókakő és Csákvár környékén. A neves zoológus német nyelven megjelent rendhagyó műve szerint ezeken az élőhelyeken a vizsgált csoportok a következő fajszámokkal mutatkoznak: ászkarákok (Isopoda: Oniscideá) (4 faj), ikerszelvényesek (Diplopoda) (12 faj), százlábúak (Chilopoda) (15 faj), ugróvillások (Collembola) (39 faj), hangyák (Formicidae) (20 faj), pókszabásúak (Arechnoidae) (84 faj). Itt talál menedéket a hegység leghíresebb ízeltlábúja, az öves százlábú (Scolopendra cingulatá) is.5 Az utóbbi időben Kontschán Jenő a Vértesben több helyütt is rátalált e ritka fajra.6 Ornitológiái adataink többsége Csákvár, illetve a Zámolyi-medence térségére koncentrálódik. A kerecsensólymok (Falco cherrug) fészkeléséről Radetzky Dezső 1931-es, „Kerecsensólymok fészke- lése a Vértesben” című közleményében találunk először pontos írásos forrást.7 Hasonlóan a 20. század első felében közöl adatokat Vasvári Miklós a parlagi sas (Aquila heliacá) fészkeléséről.8 A Várgesztesi-medence élővilágáról készült korábbi feljegyzések sajnos messze elmaradnak a hegység keleti, délkeleti részeiről fellelhető szakirodalmaktól, de nem minden területen. Szerencsére - többek között -Várgesztesre esett az erdészet választása, amikor 1962-ben kibővítették az Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálati Rendszert, ami azóta folyamatosan működve óriási adathalmazt szolgáltat a medence gerinctelen faunájára vonatkozóan. 4 Boros 1962,171. 5 Loksa1966. 6 Kontschán 2006, 24-30. 7 Radetzky 1931. 8 Vasvári 1943.
