Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Dallos István: A fotó mint a helytörténet forrása
194 Dallos István Az egyik az, hogy alkotója művészi szándékkal, gesztussal „teremtette”, a másik pedig az a szcéna, amelyikben megjelenik, az a csatorna amelyik a befogadóhoz eljuttatja. Én, mint múzeumi fényképész, nagyobbrészt dokumentum fényképeket készítek. Úgy gondolom arra a kérdésre, hogy mitől dokumentum egy fénykép, adható egy olyen válasz is, ami a kép készítőjének szándékát veszi figyelembe: dokumentumnak készítette azt, ezért tehát dokumentum. Megjegyzendő, hogy a múzeumok gyűjteményeiben tárolt archív fényképek többségénél nem ismerjük a fényképező személyét és így még sejtésünk sem lehet a szándékáról. Azt mondhatjuk, hogy a fényképezés gesztusa egy viszony létrehozása a fényképező és a leképezés tárgya között, aminek az eredménye egy fénykép, amely ezen viszonyt tartalmazza, megjeleníti. A fényképezés azonban minden szándéktól függetlenül lényegét tekintve rögzít, megörökít, dokumentál. (Még az ún. absztrakt fénykép is, ami nem ábrázol az is dokumnetál. “Elvégre a fénykép a közvetlen jelenség médiuma lenne. Am a bírálat az ábrázolástól megszabadult művészetnek, így kétségkívül az absztrakt fotónak is szól. Mivel ugyanis a „közvetlen jelenség" a technológia, az absztrakt mű ezt ábrázolja. Nem a formáját (miként eleinte a gépeket), hanem annak elvontságát, a technológiai rendszer szerkezetét, formaelveit tükrözi. ”)4 A fénykép nem jöhet létre tárgya nélkül. Az ok-okozati összefüggés Black szerint: „P azért érzékelteti S-et, mert S kiemelkedő kauzális tényező P létrehozásában; és P azért jeleníti meg S’-et, mert S kielégíti azt a leírást [..], ami „S” helyébe helyettesíthető. Ebből a szempontból P az S nyomának tekinthető, és P értelmezése egy bizonyos kauzális sor egy korábbi tagjára való hatás kérdése”5 - azonban nem visszafordítható, ,, nem reflexív, azaz nem önmagára utaló viszony, mert egy dokumentum sohasem önmaga dokumentuma, hanem egy rajta túlmutató tényé. [...] a reláció nem szimmetrikus, azaz egy dokumentum érvényesen jelzi egy tény megtörténtét, de a tény megtörténte nem feltétlenül vonja maga után a dokumentum létezését”.6 Hozzá kell tenni még a szcéna, a csatorna a múzeum, eleve dokumentum voltát erősíti a gyűjteménybe emelt fényképeknek. A dokumentum funkció betöltésére annak a fotónak amit dokumentumnak tekintünk, térben és időben meghatározott konvencióknak, előírásoknak és formai követelményeknek kell megfeleni. 4 http://exponto.spavia.eom/page/2/ 5 Black 2003,124. 6 Montvai 1985, 82. Három ilyen követelményt határozhatunk meg: 1. meghatározott formai kikötéseket kell teljesítenie, hogy az adott tényre, tárgyra vonatkozóan dokumentum lehessen (elég itt az igazolványképre gondolni, de a fényképészek tudják, hogy például egy tárgyfotónak milyen követelményei vannak), 2. a dokumentumnak autorizáltnak kell lennie — azaz jogosultnak a dokumentum szerep betöltésére - ezt viszont a társadalmi közösségi gyakorlat határozza meg, (a kép „sorsa” nem választható el a szcénától, a közlési csatornától mint fogyasztástól a társadalmi közbeszédtől, a közösség identitásában betöltött szerepétől és a fényképezés írott és íratlan szabályaitól), 3. a dokumentumnak tartalmaznia kell azokat a garanciákat, amelyek a hitelességét bizonyítják, (elsősorban a készítője a garancia és annak szándéka, a készítés körülményeinek leírása és technikai ismereteink adják ezt a garanciát). Amikor egy fénykép dokumentum voltát meghatározzuk, általában ezekkel a követelményekkel vetjük össze és hozzuk meg ítéletünket. Mit dokumentál a fénykép, kérdezhetjük, nem konkrétan, hanem általában. Kérdésünkkel megint a fotó lényege felé fordulunk, de röviden azt válaszolhatjuk, hogy az időt. Nem azt amit ábrázol, hanem a fénykép tárgyának látszatát időben és térben behatároltam Azaz kort és a korban látható helyszínt. A FOTÓ MINT FORRÁS A történelem és segédtudományai számára „a fénykép fizikai kapcsolat a múlttal, - olyasfajta tapasztalat a múltról, amelyhez foghatóval az emberiség azelőtt nem rendelkezett ”.7 A fényképek forrásként való értelmezése összevetés, egyfajta megfeleltetés, értelmezése annak az önmagán túlmutató ténynek, ami a fénykép dokumentum voltában rejlik.Denotátum,konnotáturn viszony felfejtése. A denotáció mindaz, amit a kép látható módon ábrázol, vagy más megfogalmazásban, amire a jel közvetlenül vonatkozik: egy paraszti udvar, a gazda családjával, állataik, az udvaron lévő szántó-vető eszközök, gépek, az udvart virágokkal vagy anélkül. A denotáció a legegyszerűbb kérdésre - a mi ez? — re adott válasz. A konnotáció azonban mindaz a bonyolult képzettársítás, gondolat, érzés, amelyeket a kép (a jel) sugall. Példánknál maradva a paraszt gazda gazdagsága, jómódúsága, rendezettség, szorgalom, stb. A konnotáció Barthes által leírt öt szintje - szemikus (személyeket, helyeket definiál), 7 Bart 1985.
