Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Mészáros Krisztina: Későbronzkori fémleletek a Tatabánya–dózsakerti feltárás anyagából (Előzetes jelentés)
Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. 123 Későbronzkori fémleletek a tatabánya-dózsakerti feltárás anyagából (Előzetes jelentés) Mészáros Krisztina (ELTE, BTK Régészettudományi Intézet, Budapest) Előzmények A leletek a dózsakerti lakótelep építése és a sóderbányászat kapcsán kerültek elő, minderről nem az ott dolgozók, hanem Homola István értesítette a Kuny Domokos Múzeumot.1 Az 1976 késő őszén, 1977 telén, majd 1980-ban Vékony Gábor által vezette leletmentések egy rendkívül hosszú időszakot átölelő, a neolitikumtól az Árpád-korig használt temető- és településrészleteket hoztak napvilágra.1 2 A jelentős eredmények ellenére sem volt lehetőség a terület szisztematikus feltárására, melynek okai a Kuny Domokos Múzeum anyagi lehetőségeiben keresendők. Az 1990-91-es terepbejárás, a veszélyeztetett terület feltérképezése és a Kisné Cseh Julianna által készített „ Tatabánya régészeti lelőhelyei” című tervezet — mely a Tatabánya környéki veszélyeztetett, vagy további eredményeket ígérő lelőhelyek feltárásáról szól — hatására Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta a terveket és rendszeres évi támogatással biztosította a leletmentések anyagi fedezetét. További támogatás és a lakosság tájékoztatása érdekében Cseh J. az 1976-77 és 1980-as ásatások anyagából kiállítást rendezett 1990-ben „Egy település élete. Régészeti kiállítás a Tatabánya- Dózsakerti feltárás anyagából” címmel, mely vezetője a kiállítás megnyitásához kapcsolódóan meg is jelent.3 Ezen munkák teremtették meg azt az anyagi és erkölcsi támogatást, mely lehetővé tette a feltárások megkezdését.4 * 1 Az azonnali leletmentés ellenére is sajnos jelentős anyag - a koravaskori temetőből származó edények - kerültek magánkézbe: Vékony 1988, 283. 2 Vékony 1988, 283-316. 3 Cseh 1990; A kiállítást Vékony Gábor nyitotta meg. 4 A tervezetbe foglalt veszélyeztetett lelőhelyek feltárása megtörtént: Tatabánya-Bánhida, Építőipari Szövetkezet: László János feltárása (László 2001, 13-19.); Tatabánya- Bánhida, Erőmű tó: A. Pál Gabriella feltárása 1992-93; Tatabánya-Bánhida, Dinnyeföldek: Kisné Cseh Julianna feltárása 1992-93, 1995. (Cseh 1999, 31-35, 50., 20.1. lh. 1-6. tábla). A LELŐHELY TERMÉSZETFÖLDRAJZI KÖRNYEZETE A lelőhely Tatabánya elődtelepüléseinek egyikén, Bánhida falu területén, az Altal-ér partján fekszik. Tengerszint feletti magassága 140-145 m, a nyugati oldalát lezáró — ma már csak időszaki - vízfolyás medréhez képest relatív magassága 5 m.s Megtelepedésre rendkívül alkalmas terület, a Galla- patak és az Által-ér egybefolyásától délre, délkeletre húzódó hordalékkúp esetében is meghatározó a víz közelsége, a folyót követő mocsaras területek, erdők természetes élelemforrást, építőanyagot, s egyben védelmet nyújtottak az itt megtelepedőknek, s nem utolsó sorban ide lokalizálható az Által-éren átvezető középkori átkelőhely is (Buda-Győr útvonal).6 Megtelepedés szempontjából további előnyt jelentett a Vértes és a Gerecse közelsége vadban gazdag erdőállományaival, s nem utolsó sorban a nyersanyagforrások, mely építőanyagként szolgáltak ( 1. tábla). A feltárt település történetére vonatkozóan nem rendelkezünk írott forrással, így a hajdani környezet és életmód rekonstruálására a régészeti adatok melletta 18-19. századi uradalmi- és kataszteri térképek, katonai felmérések nyújtanak fogódzót. A 19. századból származó kataszteri térképen a lelőhely tágabb környezetében a hajdani erdők határa ugyan már visszahúzódott, de a lelőhely környezetében is ugyanezekkel az erdőkkel, tölgyesekkel, bükkösökkel számolhatunk. Nem feledkezhetünk meg a II. József-féle felmérés térképeiről sem, melyek jól mutatják még a 18. század végén is a Gerecse és a Vértes hegységekből a patakvölgyekig lehúzódó erdőhatárokat, melyek területe a 19. században csökkent le jelentős mértékben7 (II. tábla). E korántsem teljes áttekintés is jól mutatja az „ideálisnak” nevezhető természetföldrajzi 5 László 2001, 26. 6 Vékony 1999, 193. 7 Legutóbb László 2001, 6, 8. j.
