Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Mészáros Krisztina: Későbronzkori fémleletek a Tatabánya–dózsakerti feltárás anyagából (Előzetes jelentés)
124 Mészáros Krisztina környezetet, mely már a neolitikumtól kezdve vonzóvá tette a területet a hajdani telepesek számára.8 A RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOK EREDMÉNYEI (1993-1999) Az 1993 és 1999 között végzet feltárások eredményeités leletanyagát a Tatabányai Múzeumban 2001 -ben rendezett „Őseink és elődeink az Altal-ér partján" című régészeti kiállítás mutatta be.9 A régészeti feltárások 1993-ban is leletmentés keretei belül indultak, az ide tervezett műút- és családiház-övezet építését megelőzően. Sajnos 1980- tól 1993-ig - a lakótelep további építésének ellenére — sem nyílt lehetőség a feltárás folyatására, így újabb területek estek a gyors ütemű beruházás áldozatául.10 11 Az építkezéseknek köszönhetően a lelőhelyet északról és északkeletről a dózsakerti lakótelep, keletről a 18. században alapított s a térképeken is jelölt Bánhidai temető (az 1980-as évek végén költöztették el, mely újabb talajegyengetést jelentett a lelőhelyen), délről a régi Bánhida faluhoz tartozó kertek, nyugatról pedig az Által-ér határolja (3. tábla).11 A területet 5x8 m-es nagyságú szelvényekből álló szelvényháló segítségével tárták fel, ettől eltérő nagyságú szelvényeket csak természetes akadály (fa, kert, a hajdani ravatalozó alapjai) esetén mértek ki. A feltárás minden része (beleértve a humuszolást is) kézi szerszámokkal zajlott, gépi munkát nem alkalmaztak. A területen a 20. század első fele óta nem folytattak mezőgazdasági művelést, így a nyári, száraz időszakokban a talaj rendkívül kemény, mely megnehezítette a bontást. A területet délről határoló kertekben szőlőművelés folyt, így itt nem volt értelme a feltárás folytatásának (3. tábla). A temető el költöztetését követő tereprendezés szerencsére csupán a felület elegyengetésére korlátozódott, így újabb régészeti objektumokat nem bolygatott. Mindennek köszönhetően viszont a humusz (barna erdei talaj) jelentősen elvékonyodott, a legfelső 15-20 cm vastagságú réteg is paticcsal enyhén kevert, hamus réteg, azaz a mai járószint már kultúrréteg volt. A barna erdei talajt homokos bamaföld, homok, majd sóder követte, a sóder átlag 8 Cseh-Vékony 2002, 8. 9 A kiállítás rendezői: Kisné Cseh Julianna - Vékony Gábor. 10 Vékony1999, 194. 11 Fotó: Dallos István; TATABÁNYA 2000, 79, 117. kép. 1-1,2 m mélységben került elő. E kedvező rétegtani helyzetnek köszönhetően a különböző korszakokból álló objektumok alja sóderbe taposott föld, csupán két esetben tudtak tapasztás töredékeket megfigyelni (ezek honfoglalás és Árpád-kori földbe süllyesztett épületek maradványai voltak). A 7 idényben 83 szelvénnyel összesen - az újkori építkezéssel bolygatott területtel együtt - mintegy 5400 nr területet tártak fel (4. tábla). A lelőhelyen több korszak emlékanyaga került elő. A neolitikus megtelepedéstől kezdve (Vonaldíszes kerámia kultúrája, Kottafejes kerámia népe és Zseliz kultúra), a rézkoron át (Baden kultúra), a bronzkori (Makó, Mészbetétes edények és Urnamezős kultúra) és vaskori megtelepedések mellett a honfoglalás- és Árpád-kori (10. századi) leletek zárják a lelőhely régészeti horizontját. A dolgozat témáját képező Urnamezős kultúra emlékei sok objektumból nagy mennyiségben kerültek elő. A késő bronzkori településből két oszlopos szerkezetű épület s több gödör mellett egy részben földbe mélyített műhely maradványa is feltárásra került, rendkívül gazdag leletanyaggal. Ennek a gödörnek a régészeti anyaga nem a szokványos urnamezős kerámia volt, hanem olyan típusok, amelyek alföldi, dél-alföldi lelőhelyek anyagával mutatnak kapcsolatot. Az előkerült öntőminták, bronzmaradványok igen magas színvonalú fémművességről tanúskodnak, s minden bizonnyal ez az a korszak a lelőhelyen, amikor a Templomdomb felé terjedő rész megerődítésével számolhatunk (erre egyébként valószínűleg különböző időpontokban többször is sor kerülhetett). Tatabánya-Dózsakert fémleletei Tárgyleírás: 1. Tokosbalta öntőforma: tokosbalta öntőforma fedőlapja, eredetileg szimmetrikus kétoldalas lehetett, mert a hosszabbik oldal alsó részén láthatók az illesztési nyomok. A perem alatt 5-13 cm-rel az egész formán körbefútó bemélyedés látható. Mésszel bélelt (nem fekecselt). Méret: 19,8 cm hosszú, 9,1 cm széles és 5,4 cm vastag, nyersanyaga csillámos homokkő, mely a Dunántúliközéphegységből származhat. Keltezés: késő bronzkori urnamezős településről (5. tábla I.). Sajnos ezzel az öntőformával készített fémtárgy nem került elő a településről. (A belőle kiöntött rekonstrukció: 16,6 cm hosszú, legnagyobb szélessége a felső részénél: 4,7 cm.: 5. tábla 1.)
