Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Kövesdi Mónika: Művészi kerámiagyártás

tárolására szolgálnak. Az ilyenfajta "csalás" nem áll távol a barokk művészet illuzionizmusától. Az inkább dísztárgynak, mint sem funkcióval bíró edénynek (fűszertartó vagy ékszertartó) szánt kis fiókos szekreterekből több is fennmaradt. Ezeket - természetesen - faerezetet utánzó festés borítja, kis mezőkben lenyűgöző figurális jelenetekkel. A megtévesztőén formált edények (papagáj, szőlőfürt, káposztafej) sorába tartoznak azok a dísztányérok, amelyeket sajátosan tatai alkotásoknak tartanak: a rákos tányérok. Ez esetben a tányér tükrében elhelyezett festés helyét veszik át a naturalisztikusan megformált megtévesztés, csalás (játék) céljával elhelyezett rákok és csigák. Ne felejtsük el, hogy a kor esztétikai érzéke vonzónak találta a naturalisztikus csendéleteket, a vadászzsákmány, a nyers húsok ábrázolását. A festészetben is gyakran találkozunk ún. "trompe reuiP'-képekkel (csaliképekkel), amelyek azt a látszatot keltik, mintha mondjuk a festmény valójában a fal egy darabja lenne, reászögelt szentképekkel, felakasztott szentolvasóval. Számolnunk kell azzal a jelenséggel is, hogy az uralkodó korstílus ez időtájt már a klasszicizmus formanyelve volt, amikor ezeket az edényeket még mindig használták, igényelték, a készletek hiányzó darabjait hasonlóval egészítették ki. Készült füzérdíszes peremű - vagyis klasszicizáló, későbarokk hatású - rákos tányér is. A klasszicizáló későbarokk (a Louis XVI.-stílus) egységes formában jelentkezett a tatai gyár termékei között. Finom, egyszerű edényformák, szerény füzér- és szalagdísz (gyakran egyszínű, fekete festéssel) jellemzi; a kannácskák, cukortartók állatalakos lábacskán állnak. Ettől a Louis XVI.-stílusú csoporttól eltekintve a gyár termékei a XIX. század elejéig alig változnak. A Hermann Sándorné Frank Krisztina vezetése alatt virágkorát élő gyár a XIX. század második évtizedében már hanyatlik, mivel a fajansz iránti kereslet erősen megcsappant. A porcelán elterjedtebbé, elérhetőbbé válik, a barokk lelkületét őrző idejétmúlt, és ami a legfontosabb: megjelenik egy olcsóbb, divatosabb, tetszetősebb, tartósabb kerámiafajta: a kőedény. A tatai fajanszmanufaktúra utolsó évtizedeiben a gyár vezetését Hermann Sándor lánya, Terézia veszi át férjével, Schlögl János Györggyel. Kuny Domokos, Frank Krisztina idősebb gyermeke kiszorul a tatai gyárból, és megalapítja a budai fajanszgyárat, amelyben saját művészi ambícióit teljesíti ki. (Itt kell megemlékeznünk múzeumunk névadójáról, aki igen tehetséges, találékony és vállal47