Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Kemecsi Lajos: A tatai fazekasság története

szakosodtak így (KRESZ 1960, 298-302). Tűzálló agyagot a tataiak alkalmanként hozattak. Az agyagot általában a mester napszámossal ásatta ki. A bányászásnál használt szerszámok: az ásó, a lapát és a lyukvágó. Az agyag minősége rendkívül különböző, nem csak bányánként, hanem egy-egy bánya rétegei is más tulajdonságúak. Az ősszel kibányászott agyagot pihentetik, fagyasztják, hogy mállékonyabb legyen. A következő munkafázis, az iszapolás során a vízzel áztatott és sűrű masszává kevert agyagot földfaragó sarlóval kétszer lefaragták, így tisztították tovább. A megszikkadt, kockára vágott agyagot a fazekas lábbal megtiporja. Kétszeri kitiprás után kerülhet az agyag a gyúrópadra. Ez a munka már szorosan hozzátartozik a korongolás előkészítéséhez. Ekkor olyan gömbölyű agyagegységeket formálnak kézzel, amelyek megfelelnek a készítendő tárgyhoz szükséges agyagmennyiségnek. A fazekas fő munkaeszköze a korong. A magyar nyelvterületen az álló tengelyű orsós korong a legelterjedtebb. A szerkezeti megoldás változatai a korongállvány esetében jelentkeznek. Tatán a korong földre vert cölöpökre erősített (KRESZ 1991, 562-568., KÖRMENDI 1988, 23-26.). A tatai korong hasonlóan a Csákváron használatoshoz, mélyített gödörben forog. A legnehezebben megtanulható munkafázis a korongozás. A korongon végzett munka lehet terítőmunka - ez a tányérok és tálak készítése -, illetve felhúzó munka, melynek során a fazekat, köcsögöt, korsót, kancsót stb. készíti a fazekas. A korongozásnál használatos eszközök a focsos edény, amelyben a víz, illetve attól elválasztva a híg agyag van, a szorítóbőr, a fakés, amely az egyik legfontosabb eszköz. A felhúzott edényt a fazekas metsződróttal levágja a korongról. A tálak leemeléséhez a mester tálvesszőt használ, ugyancsak a keze ügyében van a tálmérték is. A formázás után merítőkanállal földfestékkel önti le az edényt. Az első világháborúig a tatai fazekasok még mázolás előtt is égették egyszer az edényt, ezt "zsöngélésnek" nevezték. A gondosan meghatározott, rendben rakodott kemencében 7 mázsa bükk- vagy tölgyfával 8 órán át égették az edényt. Tatán a leggyakoribb magyarországi típushoz tartozó függőleges huzatú, kerek alaprajzú katlankemencét használták. A kemence terének gazdaságos kihasználásához szükséges, hogy a fazekas már a rögkészítésnél és a korongozásnál tervszerűen számítson arra, hogy a kemencében az egyes edényformákból mennyit tud elhelyezni (KRESZ 1960,331.). A kiszedett és kihűlt edényt már lehet mázolni. A máz törése mozsárban tör36