Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Kemecsi Lajos: A tatai fazekasság története

cékkel rendelkeznek, ezeket a földbe ássák: úgy hogy a négy felületlap közül hármat a föld alkot..." (TOWNSON /1793/ 1912, 40.) A tatai fazekasok tehát ekkor ún. fekete kerámiát készítettek. Ezeknek az edényeknek egyszerű a díszítménye, csupán sávozást, vagy spirális vonalazást tettek rá. A sávozás a legősibb a díszítőelemek között. Ezen díszítőelem elkészítéséhez tompa hegyű, kvarc folyami kavicsot használtak. A spirális vonalazás a fekete kerámiát készítő észak-dunántúli központokban általános volt (SZABADFALVI 1986, 56-59.). A fekete kerámiát egészen a XIX. század közepéig készítették. A XIX. század második felétől a tatai mázas edény alapszíne már fehér, olykor enyhén sárgás árnyalatú. A díszítmények színei ettől kezdődően a világoszöld és a középkék. Az 1835-70-es évek között a tatai fazekasmesterek száma elérte a 71-et, a szegődtetett inasoké a 149-et. A tatai fazekas céhbe beléptek - mint fiók céh - a felsőgallai fazekasok is 1841-ben. Az 1900-as népszámlálásban már 96 fazekasiparos szerepel Tata-Tóvárosnál. A Dunántúl egyik legnagyobb központja ekkor a tatai. Ezekben az évtizedekben éli a fazekasipar a virágkorát. Az ezen mesterséget űzők, a céhek megszűnését követően 1872-ben a csutorásokkal együtt léptek be az Ipartársulatba. Nem minden fazekasnak volt Tatán iparengedélye, saját műhelye. Ők az iparral rendelkező mestereknél végeztek bérmunkát. Szerződésük általában száz-száz edényre köttetett, ezért nevezték őket "százszámosoknak" (KÖRMENDI 1988, 16., KRESZ 1991, 526-530.). Az 1920-as években a fazekasok száma 24 főről folyamatosan csökkent s 1955ben egyedül Csiszár József dolgozott közülük. A kiállításon látható műhely az általa használtnak a rekonstrukciója. Az 1970-es évek végétől ifj. Csiszár József és Végh Ákos működik a városban fazekasmesterként. A mesterség szakosodásánál a nyersanyag, az agyag minősége a meghatározó. A tűzálló agyaggal dolgozó kézműves a fazekas, míg a nem tűzálló agyag a korsós és a tálas nyersanyaga. Tatán nem tűzálló agyagot bányásztak, így a mesterség két utóbbi ága fejlődött ki. Az edényféleségek aránya a termelés egészében számszerű pontossággal megállapítható. (így pl. Tatán az edények 60%-a tálasedény, 30%-a köcsög és a maradék 10% fazék illetve szilke, míg a konkurens Csákváron 84% fazék és 16% lábas.) Egyébként a mesterség technika szerinti osztódását Siklóssy László fogalmazta meg elsőként Kuny Domokosról szóló tanulmányában. Megkülönböztet ónmázas "fehéredényeseket" és mázatlan vagy ólommázas fazekasokat (SIKLÓSSY 1917, 28.). Tatán nem annyira a mesterek voltak tálasok vagy korsósok, hanem inkább a bérmunkások, a százszámosok 35