Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)

I. Tanulmányok - Kemecsi Lajos: A tatai fazekasság története

könyveiből: "Anno 1783 Tót János és Drabik György az két fél között a mi nemű villongás és gyűlölséget tettek mai napon Békességet tettek ilyen formán, hogy valamelyik fölbontja, tehát egy arany büntetése fog lenni és letenni és az mihele be fog csukattatni az bizonyos." (VISZOLAJSZKI, 1888.) Megszabta a munkafeltételeket, az árusítás rendjét. A termékek árát közölték a vármegyei árszabályzatok, limitációk. A tatai fazekescéh 1722-ben készült céhládájában őrizték a céh iratain kívül a pecsétet és a céh pénzét is, amelyet a szigorú bírságok és büntetések is gyarapították. A pecsétnyomó a céhszervezet egyik legfontosabb hivatalos tárgya volt. A tatai fazekasok a Nagybákay Péter által kialakított felosztás szerinti harmadik csoportba tartozó céhpecséttel rendelkeztek. Az igen szép kivitelű, Ádám és Éva paradicsomi bűnbeesését ábrázoló réz pecsétnyomó 1722-es évszámot visel. Ábrázolásán kétfulű fazékból nő ki az almafa. Kompozíciójával és metszésével egyike a legszebb észak-dunántúli fazekas céhpecséteknek (NAGYBÁKAY 1978, 253.). Szintén fontos kellék volt a céhkorsó is. A tatai társulati korsó késői, csak 1865-ben készült. A XVIII. század közepétől a tatai céheket kötelezik, hogy templomi zászlókat készíttessenek és azt az egyházi ünnepeken használják. A fazekasok évenkénti szentmiséjét Keresztelő Szent János ünnepén tartották (KÖRMENDI 1988, 5-11., VISZOLAJSZKY 1888, 47-49.). A XVIII. század végén járt Magyarországon Robert Townson, angol tudós, aki 1793-ban ellátogatott Tatára is, és írásában megörökítette a tatai fazekasokat is. "... Gyártanak itt cserépedényeket is. Ezen gyárak közül meglátogattam az egyiket, amely nagyobbszerűnek tűnt előttem. Hanem a kisebbek érdekesebbek. Több helyütt a máshol is megszokott kemencét találtam; de azok igen szegények, nagyon egyszerű módon apró, kis kemencéket csinálnak maguknak. Belül méhkas alakú, magasságuk öt vagy hat láb, anyaguk föld és sár, oldalukon egy ajtóval. Ugyanolyan anyagú a burkolatuk is. Fenekén a talajban árkot ásnak, ahol három, vagy négy vasrudat helyeznek el: ebből áll a kemence, a vasakra pedig a cserépedényeket helyezik: az egyik oldalon mélyebben ássák ki a földet és egy nyílást készítenek, amely a kemencével közlekedik: itt szítják a tüzet. Igen nagy mennyiségű fekete cserépedényt állítanak elő. Ez nem más, mint Wedgewood úr finom gyártmányának durva utánzata. Hogy ezt a színt megadják edényeiknek, a kemencét a fa teljes elégése előtt elzárják: így az edényeket kiteszik a füstös gőznek, amely azokba beleég. Néhányan azok közül, akik visszasugárzó kemen34