Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)
I. Tanulmányok - Kisné Cseh Julianna: A honfoglalás és az Árpád-kor kerámiája
hogy túlnyomó részét cserépedények töredékei teszik ki (VÉKONY 1996, 5-7.). Az Esztergom-szentkirályi területről elsősorban - Bálint Alajos 1959-ben majd 1966-ban folytatott feltárása mellett - a véletlennek, majd a tervszerű terepbejárásoknak illetve a dunai vízlépcső munkálatait megelőző leletmentéseknek köszönhetően kerültek elő a X-XI. századi és Árpád-kori objektumok, leletek (MRT 5, 183., HORVÁTH 1979, 85-88.). A két lelőhely kerámiaanyagának vizsgálata más korabeli leletanyagokhoz hasonlóan a X-XI. századi agyagművesség két, keleti és helyi eredetű összetevőjét mutatja ki. Technikai tekintetben is a korábban megállapítottakat támasztja alá: szinte kizárólag csillámos vagy kvarcos homokkal so.ványított kerámia került elő, amihez esetleg apróra zúzott kavicsot vagy samottot (apróra zúzott kerámiatöredékek) adtak hozzá; néhány esetben lehetett megfigyelni a pelyva használatát is. Formai tekintetben a korabeli agyagművesség zöme edény: fazekak, csuprok, cserépbográcsok, tálak, bögrék, palackok, sütőtepsik- és harangok, de megtalálható az agyag más felhasználási módja is, így pl. már ebben az időszakban készítettek agyagmécseseket, gyöngyöket, fúvócsövet, öntőtégelyt, cserépcsörgőt vagy sípot,játékokat stb. Természetesen még ez sem meríti ki az agyag teljes felhasználási körét, hiszen pl. gyakran ebből építették kemencéiket, ezzel tapasztották le házuk padlóját. Az edények díszítésmódja is viszonylag egységes és egyben korhatározó bár pontosabb belső időrendi szétválasztást nem tesz lehetővé: egyszerű fésűs eszközzel berajzolt vonal- vagy hullámköteg illetve kettő kombinációja, gyakran az edény egész testét beborító sűrű, csigavonalban bekarcolt vonaldísz vagy sűrű hullámvonal, körömbecsípésekből kialakított sorminta és a korszak vége felé megjelenő fogaskarcolt minta. A leggyakoribb kerámialeletek a. főző fazekak, melyeknek eredete egyelőre bizonytalan. 1 Tipológiai besorolásuk szerint a fennálló öblösedények közé tartoznak, melyeknek legfontosabb jellemzőjük hogy tűzálló agyagból készültek, alakjuk széles szájú, formájuk a korszakban keskeny fenekű, azaz alul elszűkül, hasa és válla magasan domborodó, felhasználásuk szerint pedig elsősorban főzésre, ritkábban edénytárolásra használták. Nagyságuk eltérő, a nagyfazekak 30 cm-nél magasabbak (a korszakban ritkák, ilyen fazék került elő pl. Lébény-Bille dombon) (Kat. 427) 2 , a fazék 20-30 cm magas, a kisfazék vagy csupor magassága pedig a 15-20 cm-t nem haladja meg. Az előkerült fözöfazekak legnagyobb részét a csuprok vagy kisfazekak alkotják. Peremkiképzésük, formájuk és díszí10
