T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

gyakoriság tekintetében itt is a barlangi medvét kell az első helyre tennünk, nem sokkal maradt el a barlangi hiéna sem. És minthogy ez utóbbi emlősfaj ezenkívül csak a B-réteg, s ott is gyéren fordult elő és ezenfelül ebben az esetben a hiéna jobban domborítja ki a C-réteg képződési körülményeit, ezt a továbbiakban röviden „hiénás réteg"-nek nevezzük. Tehát - mint már említettem - a hiénás rétegben tömérdek állati ősmaradványra bukkantunk. A kétségkívül uralkodófaj a barlangi medve. Két helyen valóságos zsákszerű bemélyedésben, amelyet a Szelim-barlang őslakói az akkori földszínt alkotó szürke homokba vájtak volt (l. a 7. rajzon T), egy-egy állatnak jóformán valamennyi csontját együtt, egy csomóban találtuk. A barlangi medvén és a hiénán kívül minden más emlős már csupán egy-két példányban juthatott ebben az időszakban a barlanglakók tűzhelyére. Ilyen ritkább zsákmány volt az őselefánt, ősorrszarvú, a közepes és nagytermetű ősló... A hiénás réteg alatt egy átlag két méter vastag, leletekben rendkívül gyér szürke homokréteg következik. Bár az ásató szerint a kitöltés jellege alapján ez a szint vízi eredetű, a barlang orográfiai helyzete alapján ez aligha elképzelhető. Még akkor sem, ha a tengerszint feletti abszolút magassága megegyezik a Duna menti folyóteraszokéval. A szürke homokréteg alatt, tehát annak lerakódását megelőzően, a barlangban olyan geológiai üledék keletkezett, s olyan régészeti leletanyag ágyazódott be, amely jóval fiatalabb annál az időszaknál, amikor a folyók ebben a tengerszint feletti magasságban építgették teraszaikat. Ennek a rétegnek a lerakódása is eltartott néhány tízezer esztendeig. Mikor elérünk a barlang legalsó szintjéig, az ismét régészeti leleteket tartalmazó E réteghez, már 70-80 ezer évet haladtunk vissza az időben. 24. kép Erdei fenyő 45