T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)
13- kép Berkenye hetett az előemberek étlapján, az élelemoszlop feltehetően jóval gazdagabb lehetett. A kiszámított/becsült egyedszám mindenképpen igen nagy húsmennyiséget jelent, feltétlenül nagyobb közösség huzamosabb megtelepedésének konyhahulladéka. Arra a fontos kultúrtörténeti kérdésre, hogy miképpen jutottak hozzá ekkora mennyiségű húshoz, még nem tudunk válaszolni. A fejlődés hasonló fokán álló emberek lakóhelyein már előfordultak tűzben edzett hegyű fa lándzsák: igen hatékony fegyverek. A beágyazó mésziszap Vértesszőlősön nem kedvezett az ilyen jellegű leletek megmaradásának. Lehet, hogy a környék sziklahasadékaiba hullott állatok tetemét gyűjtötték össze, lehet, hogy közös tevékenységgel (!), hajtással elősegítették, hogy az állatok valóban lezuhanjanak. Lehet, hogy nagy távolságról becserkésztek és hazavittek minden ehetőt, azaz az állati eredetű fehérje megszerzése is csak gyűjtögetés. Az bizonyos, hogy a vértesszőlősi régészeti lelőhely fajlistája nem tükrözi a növényevők-ragadozók természetes, az emberi beavatkozás nélkül kialakult arányát. Tehát, akármilyen módon jutottak is húshoz, már válogattak: a növényevők húsát részesítették előnyben. Az ellentmondás, ami az előemberek eszközkészletének mérete (3-4 cm) és az étlapon szereplő állatok nagysága között van, egyelőre nem oldható fel. Az bizonyos, hogy ezeknek az apró, megmunkált kavicsdaraboknak egyik típusa sem lehetett fegyver, de a nagy termetű, vastag bőrű, nagy bundájú állatok nyúzására, feldarabolására, a csontok felhasítására sem látszanak alkalmasnak. Az állatvilág még egy - a régészeti lelőhelyeken egyedülálló - módon van képviselve: a III. lelőhely mésztufalapját állatlábnyomok borítják. Keletkezésének körülményei világosak: a forráshoz inni, dagonyázni járó állatok lábnyomait a medence falával körülvett, védett, csendes, 32
