Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

A napját reggel fohásszal kezdi. Mivel nem lát jól, egyszerűbb volt az imákat kívülről megtanulnia. Másoktól, a templomból, meg még a szenthelyeken is tanultak egymástól, még nagyon szép énekeket. Ügy menet közben a markukba leírták, a dallamát pedig megtanulták. Olyan nap nem múlhat el, hogy ne imádkozzon. Este, ha véletlenül elaludt, akkor éjjel, ha felébred, mondja el az elmaradt imákat. Ha ünnep van, akkor kiviszi magának a szobából a világítós Mária szobrot, s oda ül imádkozni. Azt is szenthelyről kapta a fiától, aki évekig buszsofőrként dolgozott. Úgy érzi, hogy ragaszkodását a jó Istenhez, a régi otthonának, elsősorban a szüleinek köszönheti: tőlük és a falubeliektől halottá, hogy mindenki a jó istenhez fordult, ha öröme, vagy ha baja volt, vagy egyszerűen csak a köszöntéskor. „Én még mai is így találom természetesnek. Hozta Isten, Aggyisten, Adjon Isten,Fogadj Isten, Isten Veled, Isten Áldja, Isten hozott!, vagy indulás előtt: Jézus segíts!; és Hála Istennek,-ha elkerülhette a veszedelmet." Férje először eljárt férfitársaságokba, amit nem nézett jó szemmel az asszony. Erre a férje azt mondta: "Te kibeszélgeted magad a templomba, neked könnyű. Gyere el Te is - felelte az asszony -, de ha én kiszállok a padból, ne gondold, hogy elmegyek, hanem én gyónni megyek. Gyere el Te is." A férje rosszul hallott az egyik fülére, ott a templomban nem kiabálhatott, ezért mondta meg, hogy hova fog menni. Az ura utána ment (ez búcsú napján volt), meggyónt, megáldozott, majd másnap meghalt. Hirtelen, váratlanul lett rosszul, s mire a orvos megérkezett, már meg volt halva. „Legalább így tiszta lélekkel halt meg." - mondta a néni. Kérdésemre, hogy ha ki se mozdultak, ugyan már milyen bűnöket követtek el ami miatt mindig kihívták a káplánt gyóntatni." Nem köll ahhoz rosszat tenni, még gondolni sem szabad."- válaszolta. 41