Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

A rózsafüzér - van, aki olvasónak mondja - imáit litánián is használják. Vannak asszonyok, akik a Rózsafüzér Társulat tagjai. Ok meg titkokat cserélnek. Minden hónapban kapnak új titkot a koszorúfejektől, s azokat megint egy hónapig mondják. Egyszerre 15-en imádkozzák egy hónapig az öt tizedet. S ha valaki meghal a Rózsafüzér Társulat tagjai közül, akkor a régi titkot eltemetik vele, az újat meg a lánya imádkozza tovább. A temetéskor pedig a koporsó tetejére, olyan nagyobb fagyöngyökből készült rózsafüzért tesznek, amíg a búcsúztatás tart, azután amikor teszik le a sírba, akkor veszik onnan le. Visszatérve a napi imádkozásra. A Rózsafüzér Társulat szerint házilag mind a 15 titok megy minden nap. Én ugyanúgy végzem most, mintha valaki irányítana. Én magam kicserélem. Ez nem hivatalos, és önként vállalt. Én bent szoktam imádkozni. Előveszem a rózsafüzért, de nem mutogatja, hanem csinálja az ember. Általában ezt este imádkozom. Fiatalabb koromban itt Komáromban minden nap jártam templomba. Biciklivel. Sajnos ma már csak a vasárnapi misére megyek, már elmúltam 85 éves. Gyónni, áldozni most is szoktam, de gyónni akkor kell csak, ha halálos bűne van az embernek. Különben lehet áldozni folyamatosan. Ez régen nem így volt. De ez a könnyítés a papokat is tehermentesíti valamennyire. Szegény esperes úr már a mise előtt is beült a gyóntatószékbe. Persze, ha volt még egy pap, az a mise alatt is gyóntatott. Nem tudom, mondtam-e, hogy a feleségem, amikor 1985-ben meghalt, 100 particédulát nyomtattunk, mert akkor azzal lehetett átjönni odaátról. Szentpéteren az én gyerekkoromban ilyen nem volt. A faluban a harangozás után fél óra alatt tudták, hogy ki halt meg. Terjedt szájról szájra, hisz mindenki ismerte a másikat. A lélekharang máskép szólt, s akkor szokás volt keresztet is vetni. Meg ugye a temetés alatt is harangoztak. Egy Váraljára telepített szentpéteri asszony édesanyja meghalt. Őket is Komáromszentpéterről telepítették át. Váralján temették el a nénit, de ugyanakkor a szülőfalujában is szólt a harang. Meg az is előfordult ritka esetben, hogy ahogy egyre jobban nehezére esett az itteni rokonságnak már leutazni Tolnába, Baranyába, vagy Somogy megyébe, vagy idehozatták a hozzátartozó csontjait kis koporsóba, azt ott a pap jelenlétében vették föl, vagy el se hozták, csak az itt meghalt házastársa sírkövére felírták a nevét. Sokan tették így. Hát az én nagymamám is Kalaznón temették. Ott is az udvaron volt a felravatalozás. Addig vagy mással gondoztatták ott a sírt, vagy le kellett menni mindenszentek előtt rendbe hozni, aztán mindjárt rá is tették a fenyőkoszorúikat. Ugye, aztán ez már még autóval is nagyon messze volt nekünk. 36