Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Nálunk különleges helyzet állt elő édesanyám esetében. Ő nekünk nem, de idegeneknek említette, hogy majd őt a szülőfalujában fogják eltemetni. Nekünk ezt soha nem mondta, de mi ezt megtudtuk, amikor már súlyos beteg volt. Amikor már nagyon rossz állapotban volt, én felmentem a követségre engedélyt kérni. Ott azt mondták, hogy mi mit foglalkozunk ilyesmivel. Pár nap múlva beszéltünk a KÖJÁL-lal. Semmi akadálya nincs, mondták, annyi volt csak, hogy a szállítási költséget, meg a vámosoknak 500 forint halottvizsgálati díjat kellett fizetni. Itt elkészítettünk mindent, rózsafüzért tettünk a kezébe, s temetés előtt való délután bádogkoporsóban átszállították. Édesapám 42 éves korában, agydaganatban halt meg 1937-ben. Az ő sírjába tetettük az édesanyámat is. A szenthelyekről én is tudok. De oda inkább csak az asszonyok, esetleg gyerekek jártak. Volt mihozzánk közel is egy kápolna, Újgyalla és Perbete között. Tőlünk kb. 5 km-re. Azt tudom, hogy ott én is voltam, de a részletekre már nem emlékszem. Fölső osztályos lehettem. Szóval, úgy mentek oda a kápolnához évente kétszer, májusban, meg Nagyboldogasszonykor processzióba, hogy elől vitték a keresztre feszített Jézust, utána vitték lobogókat, a fehéret -Jézus szíve volt rajta, aztán két zöld - Szűzmária menybevitele volt azon meg, utána meg egy piros. Ez a terület 1938 és 1945 között Magyarországhoz tartozott. A barokk -klasszicista Szűz Mária kápolna 1762-ben épült egy régi remetelak helyén! Személyesen még nem sikerült beazonosítani ezt a helyet és emléket, de a madari lelkész felesége Perbetérői származik, s tőle hallottam, hogy nem messze a falu végén „sátorokra" (stációkra) emlékszik. Amikor meg Kalaznón laktunk, oda telepítettek bennünket, akkor meg Csicsóra jártunk misére. Valami forrásvíz, vagy szentkút volt ott, ha jól emlékszem. Az nem ugyanaz mint a szenteltvíz. Azt a templomból lehet kérni, azt ott a pap szentelte meg vízkeresztkor, meg húsvétkor. Ez meg a csodatevő víz volt. Megmosakodtak benne egyik helyen, máshol meg megitták. Kalaznón nem volt csak evangélikus templom. Az nagyon szép volt. Színesre festett motívumokkal volt díszítve a faburkolat benne. A székelyek evangélikusok voltak. Mi csak kevesen voltunk, úgy 15-16 család, ők meg 140-en voltak. Közösen csináltattunk fából egy szép keresztet korpusszal. Szép ünnepséget is rendeztünk. En a megszokott imákat imádkozom. Magamtól nem költöttem imát soha. Körmenetek is nagyon szépek voltak Úrnapján, meg Húsvétkor. Minket Úrnapján telepítettek át. A fő utcán meg a kis utcán volt fölállítva a 2-2 virágsátor az oltárral. A körmenetben egy legény vitte elől a keresztet. Utána következtek a lobogók, négy, vagy hat, amelyet fehér ruhás lányok, vagy viseletben levő lányok vittek. Utánuk az iskolások mentek, azután az asszonyok, meg a pap az oltári szentséggel a baldachin alatt. A kislányok a kis kosárkáikból hintették a virágszőnyeget az oltári szentség elé. Ezeket a vallásos jelvényeket gyakran összekeverik. A zászló esetében a selymet, vagy a szövetet, közvetlenül hozzáerősítették a nyélhez. A lobogó selymét, vagy szövetét pedig egy vékony farúdhoz erősítették, s kampóval a rúdra akasztották vízszintes irányban. Többségük fehér színű volt, de az egyházi alkalmakhoz igazodva lehetett még piros, sárga, zöld, vagy fekete. Ezek hosszú idők alatt kialakult hagyományok, no meg a színeknek is jelentősége van sok esetben." 37