Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

A jómódúbbak némelyike kapott arany gyűrűt is, vagy nyakbavaló Mária érmet is, de mi egy szép imakönyvnek is nagyon örültünk. Abba beletettük a szentképeinket, megjelöltük, hogy a templomban melyik énekeket mikor kell énekelni. „Különben akkor szokás volt szenthelyekre járni. Onnan se cukrot, hanem imakönyvet kaptunk meg szentképeket, később rózsafüzért. Nagyon szép szentképeket kaptak azok is, akik otthon maradtak. Emlékül, szeretetből. A kegyképről, vagy a templomról, ahol jártak a falubelijeik. Az én imakönyvem is így lett tele szentképekkel. Hoztak még rózsafüzért, meg szép porcelán kis szobrokat. Kékszalagos Máriát, Szent Terézt. Mindenféle szentet, Jézust, meg porcelánból, vagy fémből szenteltvíztartókat. Meg nagyon szép fa keresztet rajta gipszből a keresztrefeszített Jézus, vagy valami faragott falidíszt, de hoztak olyan üveg kisebb gyertyatartókat is ami úgy csillogott mint a tükör. Fujasz Józsefné Bazsó Mária A szentképekből vittünk a temetésre is. 13