Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
II. fejezet: A tímári munka
Mésztelenítés, pácolás A mész eltávolítását mésztelenítéssel, a rostok lazítását pácolással végezték. A mésztelenítésre azért volt szükség, mert az esetleg visszamaradt mész a bőrt keménnyé, feszessé tette.240 Duzzadásmentes, tökéletes mésztelenítést csak fermentativ úton, pácolással (degesztéssel) lehetett elérni, ami a pőrének emésztő anyagokkal való kezelését oly módon, hogy fatönkből készült tímártőkére fektették a bőröket, éspedig 2-3 bőrt egymás fölé, aztán szőrirány ellenében erőteljes simításokkal a felhámot és szőrzetet lekaparták ügyelve arra, hogy a barka meg ne sérüljön. (HOLLUB 1948, 72.) Kopasztás után a bőrök hideg vízbe kerültek, hogy feszessé váljanak, majd a háj réteget és a bőrhöz tapadó kötőszövet-maradványokat húsoló kaszával eltávolították, azaz húsolták a bőrt. (Ilyenkor a bőröket húsoldallal felfelé az ún. húsoló tőkére fektették. A húsoló tőke lényegében egy félhenger alakú fatörzs volt, melynek egyik végét két láb tartotta, azaz magasan volt, a másik vége pedig a padozaton nyugodott lejtős felületet nyújtva a munkához.) Az így kapott hulladékból nyerték aztán az enyvet. (HOLLUB 1948, 74) A húsolást követő színeléskor a bőrben lévő szőr-, gyökér- és felhámmaradványokat, továbbá az alapszőröket, faggyú- és izzadságmirigyrészeket, zsiradékot, a feloldódott fehérjéket és a szőrtelenítő anyag (mész) egy részét mechanikusan, színelőkéssel kinyomták a bőrből. (HOLLUB 1948, 75.) Ez a felhámtól és hájrétegtől megfosztott, színeit nyersbőr a pőre. (HOLLUB 1948, 76.) Ahogy az az előzőek során többször is tapasztalható volt, ugyanazokat a munkafolyamatokat, munkafázisokat, technikákat említi La Lande a XVIII. században, mint amiket kétszáz évvel később a XX. század első felében is alkalmaztak. A francia szerző az alábbiakat írja: .Amikor kézzel néhány szőrt kitépünk, és halljuk, hogy a bőr »ropog«, anélkül, hogy nagy ellenállást tapasztalnánk, akkor ebből megtudható, hogy már itt az ideje a kopasztásnak. Azok a bőrök, amelyek már kétszer voltak öreg (holt) meszesben, rendszerint már ebben az állapotban vannak. A bőröket azonban először vízbe dobjuk, és huszonnégy órán át abban hagyjuk. Rákövetkező reggel a bőröket kiszedjük, öblítjük, és a kopasztóbakra terítjük, miután egy réteget már alája helyeztünk.” (LA LANDE 1766, 332.) A kopasztáshoz egyesek kopasztókést mások fenőkövet használnak, melynek éleivel jobban le lehet a szőrt kopasztani, mint a kopasztókéssel (színelő kaszával), de akár színelő kaszát, akár fenőkövet használnak a kopasztáshoz, azt nagy gonddal kell alkalmazni, nehogy a kopasztóbak és a bőr közé olyan szennyeződés vagy idegen anyag kerüljön, amely ellenállhatna a színelő kaszának (kopasztó bőrkésnek), és ennek következtében a bőr károsodna. A kopasztáshoz hamut és homokot is szoktak használni. Miután a kopasztást és a mosást elvégezték, a bőrnek a jó minőségét a barkaoldalon keresztülfutó fehér erek megjelenésében lehet látni. Ezek azt mutatják, hogy a véredényeket a vértől jól megtisztították anélkül, hogy azok a kopasztóbakon történt megmunkálás során megsérültek volna. „Pőrének nevezzük az olyan állapotú bőrt, amely fellazult, szőrtelenné vált, felpuhult, és a színe szerint valóban az állatok »pőréjéhez« hasonlít.” (LA LANDE 1766, 333.) ,A bőrök, amelyek egy éven át előkészítési munkálatokban voltak, mind átestek a szükséges meszezésen, és most azokat húsolni kell, és azokon el kell végezni a többi megmunkálási műveletet.” ,A bőröket körkéssel, kővel vagy színelő kaszával a szőroldalról a színelő tőkén színeljük, és azokból a meszet kinyomjuk.” ,A bőrből minden húsdarabot, minden meszet és minden olyan részt, ami nem tartozik a bőrhöz el kell távolítani. A legnagyobb szüksége az árpával előkészített bőröknek van ezekre a munkálatokra.” „Ehhez a munkához késeket használnak. Az elsőnek csak tompa éle van, és csak kopasztáshoz alkalmas, vagy a bőrök színeléséhez: ezt egyes helyeken szorítóvasnak, színelőkaszának, félkörös késnek nevezik. Egy másik, éles kés a húsolásra szolgál. Mindegyiknek két fogantyúja van, mint a bognárok hántolókésének.” Ezeknek a műveleteknek a célja az, hogy meggátolják, az elkövetkező munkálatok alatt a bőr törékennyé váljon.” Azért kell a bőrt puhává tenni, hogy azon a cserié át tudjon hatolni. Először lábbal munkálják meg a bőrt, majd pedig ványolókövekkel, ezt követően ismét a vízbe dobják a bőröket, és végül mind a színoldalról, mind a húsoldalról megmunkálják, ami alatt a felpuhítást, a mész kinyomását és a húsrétegnek az eltávolítását értjük.” (LA LANDE 1766, 336.) 240 Ez nem minden esetben volt káros dolog, mert így például a talpbőrökből nem kellett a meszet olyan tökéletesen eltávolítani, mint a felsőbőrökből. (HOLLUB 1948, 78.) 97
